15. ~The white dress.*

Drága Manók!
Nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam hozni a következő részt, de teljesen el voltam havazva. Tényleg nagyon röstellem, de remélem, hogy ezzel a résszel tudom kárpótolni a sok várakozást!:)
Jó olvasást és szép napot nektek!
Pusszancs!♥

Miért kell minden tündérmesének boldogan végződnie? Miért van az, hogy a herceg a végén mindig eljön a hercegnőért és boldogan élnek míg meg nem halnak? Miért nem győzhet egyszer a gonosz? Miért happy állandóan minden? Hát ezt én magam sem tudom, de nagy döntés előtt állok. gondolkodom el, miközben a téli kertben ülünk egy kis asztalka mellett és teázunk. Vagyis apáék teáznak én meg bambulok, ki a fejemből. A merengésből Marta csipkedése zökkentett ki, így még hallottam apám utolsó mondatának néhány szavát.
-....és a lakodalmat meg tarthatnánk a nagyteremben. -lelkesedett.
-Szerintem ez így rendben van. Neked is megfelel Skylar? -kérdezte mézesmázosan Chris.
-Hmm? Bocsánat, kicsit elbambultam. -ráztam meg a fejem, hogy visszatérjek a valóságba.
-Éppen azt ecseteltük édesapáddal, hogy hol legyen a menyegző utáni lakodalom.
-Ilyen gyorsan összeházasodsz azzal a nővel, apa? -esett le az állam.
-Nem. Mi most a ti esküvőtökről beszélünk. És ha megkérhetlek, többet ne szólítsd így Dorothy-t.
-De én még nem találtam senki alkalmast arra, hogy a férjem legyen. -értetlenkedtem.
-Már vagy ezerszer megbeszéltük, hogy Cristopher-hez fogsz hozzámenni és nem nyitok róla vitát.
-Akkor a menyegző a tó fenekén legyen! -fontam össze magam előtt karjaimat.
-Ne beszélj butaságokat Sky. Ha ott lenne akkor mind megfulladnánk. -fogta meg gyengéden a kezem Chris.
-Az a lényeg. Inkább megfulladok, mintsem hozzád menjek! -álltam fel az asztaltól és minden szó nélkül elhagytam a kertet. Még hogy én meg ő? Kinek képzeli magát? mérgelődtem magamban. Inkább megfulladok, mintsem egy ilyen nyálgépnek legyek a felesége! ragadtam meg a korlátot, mert hirtelen rám jött a szédülés. Dülöngélve kerestem meg az egyensúlyomat, de meg volt rá az esély, hogy elesek. Az előttem tornyosuló lépcső homályosodni kezdett, a fejembe irtózatos fájdalom nyílalt. Próbáltam a fájdalom okozójára összpontosítani, de fejemben lévő dübörgés elviselhetetlen volt. Muszáj volt leülnöm a legalsó lépcsőfokra, különben helyben összeesek. A halántékomat masszírozva, próbáltam enyhíteni a fájdalmat, ami úgy néz ki bejött. A fejfájás amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt. Fellélegezve temettem arcom kezeim közé, mélyeket szippantva Chris bőre illatából. Ez meghozta a kezdő lökést, mert undorodva húztam el onnan arcom és felkeltem a földről. Feltrappolva a lépcsőn a szobám felé vettem az irányt. Kivételesen most egy számomra idegen úton haladtam, ezeken a folyosókon még életemben nem jártam, de ösztöneim azt súgták, hogy arra kell mennem. Így célirányosan haladtam előre, de fogalmam sem volt, hogy hova.

Amint elhaladtam a tömör faajtók mellett, az egyik megnyikordult, majd lassan kinyílt. Érdeklődve léptem vissza, majd bekukucskáltam az ajtón. Egyszerre volt idegen és ismerős ez a szoba. Mintha már jártam volna itt, de mégsem emlékeztem rá. Csak egy egyre erősebben érződő érzés sugallta azt nekem, hogy ismerem ezt a helyet. A kíváncsiság győzött felettem, így beléptem a szobába, nagy porfelhőt kavarva magam körül. Köhögve legyeztem magam előtt a levegőt, minél több friss, tiszta levegőhöz jutva. Fény is alig volt a parányi szobában, talán a sok év alatt lerakódott por és pókháló miatt. De lehet, hogy csak nem volt ablaka a helyiségnek.
Az orromig sem látva a homályban tapogatóztam, hátha találok egy gyertyát vagy esetleg egy ablakot. Átbukdácsolva a térdemig érő tárgyak között, kezem egy hideg és sima felülethez ért. Először azt hittem, hogy tükör, de mivel nagyjából a felület közepén volt egy fogantyú, így biztosra véltem, hogy megtaláltam a szoba ablakát. Határozottan fordítottam egyet a kilincsen, de ez ablak csak nem mozdult. Mind a két kezemet a fogantyúra tettem és egy erőteljes mozdulattal rántottam rajta.

A nagyon is ismerős kép.

Az ablak nyikorogva adta meg magát és kinyílt. A napsugarak, mint megannyi nyílvessző, azonnal betörtek a résen és fényárba borították a szobát. Hunyorogva néztem újra körbe a szobán. Először csak a tárgyak sötét sziluettjét láttam, de egyre élesebben kezdett kirajzolódni előttem a sok bútor formája. Végül kirajzolódott előttem ez egész szoba. Talán egy hölgyé lehetett, a sok ruhát és ékszert látva. Érdekelt, hogy ki tartózkodott ebben a szobában és hogy miért volt eddig ennyire elzárva a külvilágtól. Ki tudja ki lakhatott itt, ezért nagy odafigyeléssel mentem körbe az amúgy is kis szobában. Ujjaimat végighúztam a porlepte fabútorokon, majd az ékszereken. Annyira ismerős volt az egész, mintha már jártam volna itt előző életemben. Érdeklődve vizsgáltam a megannyi csecsebecsét, melyet régen biztos előszeretettel viseltek. Szebbnél szebb drágakövekből és gyöngyökből voltak, melyek tökéletese kiegészítői egy előkelő hölgy számára. Talán egy hercegné szállt meg ebben a szobában. morfondíroztam, miközben a kis fésülködős asztalon lévő képet vettem a kezembe. Egy fiatal lány mosolygott vissza rám a képről. Ijesztően hasonlított egy számomra ismerős emberre de nem tudtam megmondani, hogy ki lehetett az. Megőrjített ez a sok kérdés és ismerős dolog, mellyel ebben a szobában találkoztam.
Tekintetem az ékszerekről a szoba sarkára tévedt, ahol egy magas állvány szerűség volt letakarva egy fehér lepedővel. Vagyis inkább szürke lepedővel, de feltételezem, hogy régen fehér volt. A kíváncsiság megint elhatalmasodott rajtam, így egy lépéssel máris ott termettem a tőlem két fejjel magasabb monstrum előtt. Óvatosan megfogtam a lepelt, majd gyorsan lerántottam az ismeretlen dologról. Sikerült egy újabb porfelhőt kavarnom magam körül, ami már nem biztos, hogy túl egészséges lenne, de ebben a helyzetben ki gondol az egészségére? Amint eloszlott előlem a por csinálta köd, homlokom ráncba szaladt. Mindenre számítottam csak erre nem. Egy fehér csipkés ruha volt egy próbababára aggasztva. Elsőre azt hinné az ember, hogy egy sima estélyi volt az, de amint megpillantottam a ruha melletti kis dobozkában lévő fátylat és csokrot, azonnal rájöttem. Ez egy menyasszonyi ruha! Felcsillanó szemmel vizsgáltam meg a ruhadarabot. Mindig is arról álmodtam, hogy nekem is hasonló ruhám lesz. Több méteres uszállyal, melyet a templom fényesre csiszolt márványpadlóján fogok magam után húzni, miközben a kis koszorúslányok rózsaszirmokat dobálnak körülöttem. Nem szándékoztam volna sok embert meghívni, inkább lett volna egy kis családi összejövetel, de ez a nem várt esküvő mindent keresztbe tett. Nemhogy nem ahhoz mehetek hozzá akihez én akarok, de még az én megálmodott esküvőmet és átszervezi és saját kezébe venné az irányítást. Hát én ezt nem fogom hagyni! Sikerült eléggé felhúznom magam az esküvő miatt, így elfeledkeztem egy igen fontos dologról, mely pár perc múlva eszembe is jutott. Egy kis vészharang azt suttogta a fejemben, hogy ezt minél előbb meg kell tudnom. Hát persze! Kié volt ez a menyasszonyi ruha??!

Eltökéltem siettem az újdonsült jegyesem szobája felé. Ugyan én még nem egyeztem bele semmibe, de nagyon úgy néz, ki hogy engem teljesen kihagynak az egészből. Én már csak annyit fogok észrevenni az egészből, hogy menyasszonyi ruhában az oltár előtt állok és savanyú képpel fogok Chrisre nézni. De nekem ez ellen gyorsan tennem kell valamit! Halkan bekopogtam az ajtón és vártam, hogy választ kapjak.
-Szabad! -kiáltott ki Chris, de ajtót nyitni nem jött. Vettem egy mély levegőt és benyitottam a szobájába.
-Ööö...beszélhetnénk? -léptem elé bátortalanul. Valószínűleg nem rám számított, ugyanis hangomra összerezzent és az eddig olvasott könyvet gyorsan az íróasztala legfelső fiókjába tette. Azonnal felkeltette a figyelmem, hogy vajon mit titkol előlem, de most nem ez volt a legfontosabb.
-Nem rád számítottam. -nyögte ki végül.
-Igen? Ha gondolod ki is mehetek. -mutattam az ajtó felé.
-Ne! Maradj! -pattant fel a székről és ragadta meg a kezem.
-Biztos? Mert úgy láttam elég elfoglalt vagy. -utaltam az előbb eldugott könyvre.
-Ja, hogy az! Csak olvastam. -vont vállat, de látszott rajta, hogy feszélyezi ez a téma. -De miért is jöttél? -Terelte a szót.
-Csak az esküvő miatt. -haraptam a számba. Nehezemre esett erről beszélnem, főleg hogy annak szándékozom elmondani az ötletemet, aki a férjem lesz. Az esküvő szó hallatán felvonta a szemöldökét és kíváncsian nézett rám.
-Tudod arról lenne szó, hogy nem lehetne egy kicsit elhalasztani a dolgot? Csak egy kicsit. -próbálkoztam.
-Sajnálom Skylar, de lehetetlen. A király már annyira beleélte magát és egy csomó meghívót is elküldtünk már.
-Kérlek! Csak egy kis időről lenne szó. Mondjuk egy hétről. Vagy még kevesebbről. -győzködtem. -Csak az én kedvemért. -hajoltam közelebb hozzá és durmoltam a fülébe. Ez meghozta a kívánt hatást, mert aprót bólintott. Mosolyogva húzódtam vissza tőle.
-Nagyon szépen köszönöm. -mondtam nyájasan.
-Nincs mit. -lehelte elhaló hangon. Légzése még mindig szabálytalan volt, kapkodva vette a levegőt. Izmai még mindig be voltak feszítve, talán az előbbi - számára - sokkoló élménytől. Tetszett, hogy ilyen érzéseket tudok kiváltani belőle, mellyel simán manipulálható lesz.
Szórakozottan hagytam el az újdonsült vőlegényem szobáját és apám keresésére indultam.

-Apa beszélhetnénk? -ültem le mellé a fotelre.
-Persze mondjad csak. -tette le az eddig olvasott újságját.
-Szóval arról lenne szó, hogy elmennék pár napra a kastélytól és a beleegyezésedet kérem.
-Szó sem lehet róla! Felejtsd el ezt az ötletet. A végén megint elfelejtesz hazajönni, mint a múltkor. -rázta a fejét hevesen. Mélyen beszívtam a levegőt és higgadtan szóltam újra hozzá.
-Akkor úgy szeretnék veled beszélni, mint az apámmal és nem mint a királlyal.
-Ugyanúgy beszélné veled mind a két helyzetben és még mindig úgy gondolom, hogy ez egy rossz ötlet.
-Csakis az esküvő miatt mennék el. Van egy fontos dolog, amit előtte még meg kell tennem. -magyaráztam. -Tudod ez amolyan női dolog. -füllentettem. Nagyon reméltem, hogy beveszi és elenged különben lőttek a tervemnek. Gyanakvóan nézett rám, de végül nagyot sóhajtott és számomra megfelelő válasz adott.
-Köszönöm, köszönöm! Nagyon fogok sietni vissza. -borultam a nyakába és öleltem szorosan magamhoz. Nevetve ölelt vissza, majd eltolt magától.
-De ha megint megpróbálsz elszökni, komoly gondok lesznek. -fenyegetett.
-Értettem. -szalutáltam, majd kirohantam a szobából. Még sok dolgom van indulásig és szeretnék még sötétedés előtt indulni.
Sietősen szeltem ketté a báltermet, tekintetemmel Martat keresve. Amint megpillantottam őt, egy hatalmas bársonyfüggönnyel harcolni, azonnal lefékeztem és odasétáltam hozzá.
-Had segítsek. -vettem el tőle a méretes anyagot, majd felakasztottam neki az egyik székre.
-Köszönöm hercegnő. fújta ki magát.
-Semmiség. Viszont szeretnélek valamire megkérni téged. Nagyon fontos! -kezdtem el suttogni, hogy csak ő hallja.
-Szívesen segítek. Miről lenne szó?
-El kell mennem pár napra és szeretném, hogy távollétemben tartsd szemmel Cristopher-t.
-Számíthatsz rám! -bólintott. -De miért kell elmenned?
-Idővel mind megtudjátok, de most sietek, mert nincs sok időm. -gyorsan megöleltem a pöttöm nőt, majd a szobámba siettem. A legfontosabb dolgaimat beledobáltam egy táskába, majd a - legfontosabbat - a kardomat a köpenyem alá dugtam. Fejemre húztam a csuklyámat és úgy léptem ki a szobámból. A félhomályban elig látszott az arcom, csak a két elszánt szemem csillogott.
A lovardánál felnyergeltem hűséges hátasomat - Crysatl-t - majd az apámhoz fordultam, akinek muszáj volt kikísérnie. Bíztatóan rámosolyogtam, majd egyetlen ugrással a lovamon ültem.
-Nagyon vigyázz magadra és siess vissza! -szorította meg felé nyújtott kezemet.
-Ígérem. -szorítottam vissza, majd elindultunk a Crystal-al. -Ja és még valami! Találtam egy meseszép menyasszonyi ruhát az egyik szobában. -kiáltottam apámnak.
-Hogy mi??! Skylar azonnal gyere vissza!! -mennydörögte mély hangján, de már nem tudott megállítani. Nevetve vágtattam a kitűzött célom felé, amit remélhetőleg nemsokára el is érek.

Átfagyva, megtépázva kopogtam be a nagy faajtón. Reméltem, hogy szívesen látnak, és nem küldenek el melegebb éghajlatokra. A hidegtől dideregve ugráltam egyik lábamról a másikra, hátha így elébb felmelegszem, de ilyen zord idő ellen semmit sem lehet tenni.
Már kezdtem azt hinni, hogy soha nem fogják kinyitni nekem az ajtót, így tettem még egy próbálkozást. Most sokkal határozottabban kopogtam be, és rá pár másodpercre már nyílt is az ajtó.
-Skylar te vagy az?! -csillant fel Peyton szeme. Aprót bólintottam, mire észrevette, hogy teljesen átfagytam.
-Szegénykém, gyere beljebb, biztosan nagyon fázhatsz. -lökdösött be az ajtón, majd leültetett egy kályha mellé. Dideregve húztam össze magamon a köpenyt, majd a kíváncsi lányra néztem.
-Beszélnünk kell! Vagyis mindnyájunknak! -mondtam határozottan.
-Rendben. Egy perc és itt lesznek. -bólintott, majd indult volna ki a szobából, ha utána nem szólok.
-Alex is itt van?
-Nincs. Elment Noah-val és Mark-al valami könyvet keresni. -vont vállat.
-Akkor jó. -könnyebbültem meg.
-Hallom, hogy itt van Sky. -rohant be a szobába Mia. Először észre sem vett, de amint Peyton felém mutatott a kislány szemei felcsillantak és egyenesen felém rohant.
-Sky már annyira hiányoztál! -ugrott a nyakamba boldogan.
-Nekem is nagyon hiányoztál. -nevettem fel és magamhoz öleltem.
-Na lám! Nem bírtad ki nélkülünk? -lépett be a szobába Abby nyomában Rose-al.
-Valami olyasmi. -mosolyogtam rájuk. -Kat is itt van?
-Majd nemsokára jön. -jött be utolsóként a szobába Rob. -De jó téged újra látni Kiscsaj! -ölelt szorosan magához a fiú. Rose felhúzott szemöldökkel nézte barátja kirohanását, de nem tulajdonított neki nagy ügyet.
-Ha már mind így összegyűltünk, akkor végre elmondhatnád, hogy miért is jöttél. -ült le mellém Abby.
-Hát arról lenne szó, hogy...nem is tudom hogyan fogalmazzak. -dadogtam. -Szóval megházasodom. -nyögtem ki végül.  A szobában hirtelen csönd lett és mind kitágult szemekkel néztek rám. Muszáj volt mondanom még valamit, mert ez így túl gyors volt mindnyájuk számára.
-Szerettem volna ha tudtok róla. -suttogtam.
-És mikor lesz? -kérdezte egy komor hang az ajtó irányából. Mind oda kaptuk a fejünket az újonnan érkezőkre. Még a számat is eltátottam, mikor egyik rémálmom kezdett valóra válni.
-Alex?! -leheltem ezt az egy szót, mely örökre a szívembe vésődött.


Hát ennyi lenne! Remélem, hogy tudlak ezzel titeket kárpótolni és próbálom a kövi részt hamarabb hozni.
Pusszancs!♥