2013. december 24., kedd

14. ~Christmas.*

Drága Manók!
Hát ez a nap is elérkezett! Én mér nagyon vártam és olyan boldog vagyok, hogy most itt van a KARÁCSONY!!!
Ez a rész csak emiatt a nap miatt született meg, ez az ajándékom számotokra!:) Szóval Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog új évet kívánok nektek!!:))
A részről csak annyit, hogy ez egy karácsonyi napról fog szólni, mely több évvel ezelőtt történt meg.
Jó olvasást és Kellemes ünnepeket!!!
Pusszancs!



Ez a tél más volt. Más volt mint a többi. Az emberek Karácsonyi lázban égtek, mindenki kapkodva vette meg az utolsó ajándékot, melyet véletlenül kifelejtett az ajándéklistáról. Egymást fellökve rohantak egyik üzletből a másikba, mit sem törődve a körülöttük lévő hatalmas felfordulással. Számukra a Karácsony nem jelentett mást, mint megajándékozni egymást. Nem is igazán tudták, hogy miről is szól ez a szép ünnep. Évről évre harcot vívnak az utolsó megmaradt játékokért, hogy aztán gyermekeik boldogan nyissák ki őket Szenteste. Már hetekkel ezelőtt megtervezték, hogy mi is lesz az ünnepi menü. Jó előre feldíszítették az egész házat, hogy elmondhassák magukról: Mi készültünk!. Valóban csak ennyiről szólna a Karácsony? Rohanás az egész ünnep? Vagy esetleg van benne valami más is?

A palota melletti kis erdőben két kislány énekszava hangzott:
  
Kisfenyő az erdőn él odakünn
színezüstje csillan a sok pici tűn,
jégcsapokat ringat a szélben az ág
puha hó a vállán a télikabát.


Él alatta csendben egy víg nyuszipár.
Sárgarigó hajnali füttyszava száll,
felkeresi néha a medve is őt,
hazahoztuk tegnap a karcsú fenyőt.


Ezerszínű gyöngyszalag, százszínű, szép,
gyertyafénnyel hinti be tűlevelét,
körülállja sok gyerek mind de vidám:
"Ugye, jó itt nálunk, te szép kicsi fánk?"


Énekelve, nevetgélve ugrálták körbe a kiválasztott fájukat. A csípős hidegtől arcuk kipirosodott, kesztyűbe burkolt kezük átfagyott. De mit sem érdekelte őket ez. Ők tudták, hogy miről is szól a Karácsony. Az egész erdő az két kislány nevetésétől zengett. Jól érezték magukat. Legbelül tudták, hogy ez a Karácsony más lesz, mint az eddigiek. Hogy miben lesz más? Azt még ők maguk sem tudták. Jókedvüket egy szán csengői zavarták meg. Csilingelve jelezték a jármű megérkezését.
-Hát itt vagytok?! -csendült fel a boldog nő hangja. Mosolyogva nézte a két kislány kipirosodott mosolygós arcát. Boldogan lépett ki a szán menedékéből, prémes csizmája alatt csak úgy ropogott a hó.
-Ideje lesz indulni. Az ebéd elkészült és úgy gondolom eléggé átfáztatok már. -fogta meg a két gyermek fagyos kezét.
-A fenyőfát is vihetjük? -csillant fel a szeme a kis barna fürtös kislánynak.
-Hát persze. -simította meg arcát a nő, majd intett hintósainak, hogy vágják ki a kis fenyőt. A két gyermek boldogan nézték, ahogy az emberek néhányat lendítve a fejszén, kidöntik az apró fát.
-Most már te is velünk fogsz lakni. -ölelte magához a fenyőt a két kislány. Az emberek gyorsan felrakták a szánra a fát, majd elindultak. Az út végig a két boldog gyerek énekétől zengett. Boldogok voltak, mert újdonsült barátjuk is velük tarthatott.

-Anya szerinted így szép lett? -fordul a kislány az olvasó nőhöz. Tekintetét elszakítva az olvasott soroktól, a lányára néz a nő, majd elmosolyodik.
-Gyönyörű! -mondta csodálattal a hangjában.
-Szerintem is. -vigyorgott a kislány, majd felmászva anyja ölébe folytatta. -Szerinted tetszenek neki a díszek?
-Biztos vagyok benne, hogy megtisztelve érzi magát.
-Juj! Úgy örülök neki, hogy ő is itt van most velünk. -bújt szorosan anyjához a csöppnyi lányka. Anya és lány egymást ölelve nézték a kandallóban égő tüzet, melynek parazsai táncot jártak. Megbabonázó látványt nyújtott a két lány számára. Az idilli hangulatot egy idősödő férfi halk kopogása zavarta meg. Az elvarázsolt lányka és anyja riadtan kapták fejüket a hang irányába. Miután rájöttek, hogy csak az egyik családtag az, máris megnyugodtak.
-Apa! Apa! Nézd milyen szép karácsonyfát választottam! -rohant a boldog kislány komor tekintetű apjához.
-Nagyon szép lett Drágám! -kapta fel a csillogó szemű gyermeket.
-Anyával választottuk ki a fenyőt. És még díszíteni is segített. -lelkendezett a kislány.
-Igazán?! -kérdezte némi gúnnyal a hangjában a férfi.
-Igen. -húzta ki magát az eddig némán figyelő anya. -Drágám nem akarsz Marta-nak segíteni? -fordult a még mindig lelkesedő lányhoz.
-De! Marta? Marta?! -futott ki a szobából boldogan. A két szülő büszkén nézett gyermekük után, aki még nem is sejti, hogy milyen nagy teher nyomja picinyke, törékeny vállait. Talány egy nap ő fogja örökölni a családi vagyont, ha bátyja úgy dönt nem kér az egész felhajtásból.
-Miért kell ilyen ostobaságokkal tömnöd a gyerek fejét?! -fordult vissza a férfi a nő felé.
-Ezek nem ostobaságok Andrew! Joga van tudni róluk. Mindenről! -akaratoskodott az elszánt nő.
-De nem érted, hogy csak egy jobb jövőt akarok neki. Mesebeli és kitalált lények nélkül.
-Te nem érted! Ha ezeket eltitkolod előle akkor nagy csalódás fogja őt érni az életben. Ő erre született! Elhívatottsága van!
-Nem! Ő nem erre született. Senki nem kérdezte meg, hogy akarja-e ezt az egészet. Hiszen ő még csak egy négy éves gyerek .Honnan tudna ő még a világ dolgairól?! -kezdett kijönni a sodrából a férfi.
-Hát erről lenne szó! Nem is a gyerekünket félted, hanem saját magadat. -rázta a fejét csalódottan a nő.
-Ez nem igaz! Igenis törődöm a lányunkkal. -emelte fel a hangját a férfi.
-Ugyan Andrew! Mikor voltál utoljára a lányoddal valahol? Mikor játszottál vele utoljára? -tett szemrehányást az ideges anya. A veszekedés során most először meg sem tudott szólalni a férfi. Farkasszemet nézett saját feleségével. Mint kér évek óta háborúban lévő ország. Olyanok voltak, mint két oroszlán. A saját területüket, családtagjaikat védték, pedig közös volt az érdekük. Végül sikerült újra megszólalnia az eddig némán szemező apának.
-Ha most megbocsájtasz, át kell adnom az ajándékokat a gyerekeimnek.
-Azok az én gyerekeim is! És én úgy tudtam, hogy közösen tartjuk meg az ajándékozást. -hitetlenkedett az asszony.
-Hát az idén máshogy lesz. -vont vállat a férfi, majd mint aki jól végezte dolgát, kisétált a szobából. Letaglózva roskadt a székbe a nő. Szemeiből bánat, hitetlenkedés és harag keveredett. Soha nem gondolta volna, hogy házassága így meg tud romlani. Szerette a férjét, nagyon is, de az utóbbi időben nem volt idejük se egymásra, se a gyerekeikre. Arcát a kezeibe temetve sírt a Szeretet ünnepén. Kivételesen nem a boldogság miatt, mint sokan mikor kibontották az ajándékukat, vagy csak egy rég nem látott barát látogatta meg őket. Ő bánatában sírt. Szívében hatalmas ürességet érzett, melyet a férje szeretetének kellene kitöltenie. De a férfi elbukott, mint férj és családapa. Nem tudta már egyben tartani - a régen irigylésre méltó - családot. Az anya egyedül maradt a bánattal és sötétséggel ebben a késői órában. Valahol a távolban gyermekek éneke és nevetése hangzott. Ma viszont még ez sem tudta jobb kedvre deríteni a megfáradt asszonyt. Megroskadva ült a hatalmas bőrfotelban, amely ha nem is örökké, de egy kis időre megnyugvást biztonságot adott neki.
Eközben a másik szobából jókedvű kacagás hallatszott. Apa és két gyermeke a nagy franciaágyban feküdtek és apjuk esti meséjét hallgatták. De ez nem olyan mese volt, mint amilyet az anyjuk szokott nekik mesélni. Meg sem közelítette azt, mit amit ő most olvasott nekik.
-Apa. Miért nem abból a könyvből olvasol nekünk, mint amiből anya szokott? -ült föl az ágyban a kislány.
-Mert azoknak nincs valóságalapjuk. Azok csak kitalált történetek. -próbálta elmagyarázni nekik az apjuk.
-Ez nem igaz. Én láttam már tündért! -tette keresztbe maga előtt a karjait a kislány.
-Kicsim. Tündérek nem léteznek. Eben teljesen biztos vagyok. -fogta meg kezét mosolyogva az apa.
-Hazudsz! Nem hiszek neked. -sírta el magát a csalódott kislány, majd pityeregve rohant ki a szobából.
-Várj Drágám! -szólt utána a férfi de már hiábavalónak bizonyult.
-Szép volt apa! -sóhajtott a nagyobbik gyerek, majd húga után sietett. A jó apának hitt férfi úgy szint egyedül maradt a gondolataival, melyeknek hála sikerült belevesznie a sötétbe.

-Húgi itt vagy? -nyitott be lassan a kisfiú a szobába. Halk zokogást hallott, melyből arra következtetett, hogy csak is a testvére lehet ott bent. Lábujjhegyen az ágyig osont, majd pityergő húga mellé bújt. Szorosan magához ölelte, ezzel is nyugtatva őt.
-Szerinted sincsenek tündérek? -kérdezte szipogva a kislány.
-Dehogyis nincsenek! Én is láttam már egyet. -simított ki pár kósza hajtincset a könnyektől nedves arcából a testvérének. A lányka kezdett megnyugodni bátyja ölelésétől és kedves, megnyugtató szavai hallatán. Végül becsukva kis, a sírástól könnyes szemeit, az álmok földjére lépett a kislány, de ha rosszat álmodott is volna, bátyja ott volt, aki kész volt élete árán is megmenteni a csöppnyi kisgyermeket. Még néhányat simítva kipirult arcán a kislánynak, a fiú is átlépte az örök álmok birodalmát. Halk szuszogás töltötte be a sötétbe burkolódzott szobát. Két békésen alvó kisgyermek tudta csak igazán, hogy mit is jelent a Karácsony.
Nem holmi ajándékozós nap. Nem is a sok rohanásról és készülődésről szól. Ez a nap a Szeretet ünnepe. És ez a két békésen alvó kisgyermek a legjobb példája annak, hogy mi is valójában a Karácsony.

Hát ennyi lenne! Tudom, hogy rövid, de ez az ötlet csak ezen a napon született meg, és nem is szándékoztam berakni a blogba, de aztán úgy döntöttem, hogy mégis berakom.:) Nem ezt a részt ígértem a hosszúnak, hanem ami utána jön, de mivel Karácsony van, muszáj volt valamit hoznom nektek!
Remélem, hogy azért tetszett!:)
Pusszancs!
Ui.: Ezt a történetet nemrég találtam az interneten és nagyon megtetszett. Muszáj volt ez is kiraknom. Remélem nem bánjátok...:)

A történet:

Máté László: Karácsonyi ajándék 
A férfi lassan megmozdult, átfagyott tagjait dörzsölgette. Gondolataiban, a régmúlt karácsonyok emlékei kavarogtak.
A meghitt gyerekkori karácsonyok, amikor a nagy barna mackót, vagy a villanyvonatot kapta. A későbbi éveken, amikor már felnőttként saját családjával ünnepelt.
A kislánya földöntúli boldogsága a játék baba, vagy a bababútor láttán.
Istenem, hogy tudott örülni, és mennyire szeretett hozzábújni - gondolta a férfi. Mennyire apás volt.
Már régóta nem várta a karácsonyokat, sőt egy idő óta egyenesen gyűlölte.
A válása utáni magányos karácsonyokra sem szívesen gondolt. Amióta pedig az utcán tengette életét, gyűlölt minden ünnepet.
Ez a hatodik karácsony, amit hajléktalanként az utcán élt meg, és számára csak az emlékek maradtak.
Megszokta a számkivetettek és megvetettek életét. Először még zavarta egy-egy szánakozó adomány elfogadása, mára azonban a teljes közönyösség és beletörődés vált az életszemléletévé.

A telet nem szerette a hideg miatt, a többi évszakok elfogadhatóvá váltak. A lényeg, hogy legyen egy kis ennivaló és néha-néha valami innivaló.
Az ital, az jó. Elbódít és segít elfeledtetni a kilátástalan helyzetet.

Ismét érezte a csontokig hatoló hideget. Felnézett az égre és úgy gondolta, 10-11 között lehet az idő.
Elhatározta, hogy minden ellenérzését félretéve, elmegy a menhelyre ebédelni.
Nem szerette a menhelyet. Nem tudta meghatározni az okát, de nem szerette. A menhelyen jó meleg, néhány ismerős sorstárs barátságos köszöntése, és ünnepinek éppen nem nevezhető ebéd fogadta.
Az ebédosztó, mikor rákerült a sor megkérdezte, tegnap este miért nem jött, hiszen sült hús volt és még egy szelet sütemény is.
A férfi csak megrántotta a vállát, de nem válaszolt. Az ebédosztó - mintegy kárpótlásul - két kemény tojást adott a főzelék mellé.
A leves meleg és sós volt. Más jót nem igen lehetett elmondani az ételről.
A főzelék íztelen volt, ráadásul nem is szerette. De meg kell enni, mert szüksége van az energiára. A férfi lassan evett és minden falatot jól megrágott.
Nem volt miért sietni. Régóta nem volt miért sietni.
A két tojást a végére hagyta, majd gondolva a holnapra is, csak az egyiket ette meg. A másik kemény tojást egy kétes tisztaságú zsebkendőbe csavarta és a szatyorba rejtette.
Amikor kifelé indult, meglátta a menhely vezetőjét. Nem akart vele találkozni, mert tudta, hogy megint rákezdi, hogy miért az utcán tölti az éjszakát. Szerencséje volt, mert megállították a menhely vezetőjét. A férfi kihasználva a helyzetet, gyorsan távozott.

Az utcán csoszogva megindult a körút felé. Azt gondolta, karácsony lévén az emberek talán adakozóbbak. A szokott helyére ment. Igaz, nem a legjobb hely volt a körúton, de néha egészen jó kis pénz összejött.
A forgalom hullámzó, de inkább gyér volt. Ennek megfelelően a kocsiból kinyújtott forintok is igen kevés összeget adtak ki. Már sötétedni kezdett, és alig több mint négyszáz forint gyűlt össze. Megvárom, amíg teljesen besötétedik gondolta a férfi, azután elmegyek. Sok jó már úgysem lesz.
Ahogy csoszogott a kocsik között látta, hogy a következő autó ablaka leereszkedik és egy kéz az alamizsnát nyújtja. Óda csoszogott, hogy elvegye a pénzt.

A férfi és a sofőrülésen ülő nő tekintete egyszerre találkoztak. Mindketten megkövülve nézték a másikat.
- Apa? - csúszott ki önkéntelenül a nő száján a kérdés.
- Kislányom - dadogta a férfi zavartan.
A lámpa zöldre váltott, de a nő nem indult el. A két ember zavartan megmerevedve nézte egymást.
- Anya miért nem indulsz már? - csivitelte a hátsó ülésen ülő aranyszőke hajú kisfiú.
- Drágám, valami baj van? - kérgezte a nő mellett ülő férfi is.
A hátsó kocsik előbb bősz dudálásba kezdtek, majd szép sorban kikerülték a zöld lámpánál veszteglő kocsit.

A nő visszarakta a fémpénzt a tárcájába, hosszasan kotorászott benne, majd a férfi kezébe nyomott két papírbankót. Az ismét zöldre váltó lámpánál, visító kerekekkel indítva, vadul elszáguldott az autó. A férfi a kezében lévő két darab ötezrest nézte, és szeme megtelt könnyel.

Először könnyezett amióta az utcán él, és először érezte, hogy megalázták.

Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok minden egyes Drága Olvasómnak!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése