tag:blogger.com,1999:blog-89328165685885514412024-03-13T23:46:21.490-07:00The Shadow Princessurbn_fannihttp://www.blogger.com/profile/00380489272405348948noreply@blogger.comBlogger18125tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-71876215535272789842014-02-21T04:33:00.001-08:002014-02-21T04:33:26.757-08:0018. ~Balance.*<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjcq2-NvHA9npQNi21vOY9SX6YUtdSJH8_Ol7gbTGL6DMzxpPEjDuNnW36AStyHTChn9b9ASxLz-Gyy9PzQu-rcVrklpMKv5rtGbw8Ppj_HTFGwGtsYARuLyPS3jRxSDLzXhxeLNEmrTwrx/s1600/tumblr_m8eu5somCH1qi3h6co1_500.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjcq2-NvHA9npQNi21vOY9SX6YUtdSJH8_Ol7gbTGL6DMzxpPEjDuNnW36AStyHTChn9b9ASxLz-Gyy9PzQu-rcVrklpMKv5rtGbw8Ppj_HTFGwGtsYARuLyPS3jRxSDLzXhxeLNEmrTwrx/s1600/tumblr_m8eu5somCH1qi3h6co1_500.gif" height="179" width="320" /></a></div>
<br />
<i>Csatt!</i><br />
A kard melyet a lány Malo-nak szegezett a földre esett és hangos csattanások közt megtalálta a helyét a márványpadlón. A fegyver nélkül a lány tehetetlen és védtelen volt, cselekednem kellett.<br />
Minden erőmet összeszedve felálltam, aminek következtében a hamu, mely a testemet beborította, mind a földre hullott, mint ősszel a megannyi elsárgult falevél.<br />
-Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni, halott vagy! -szűrtem a szavakat a fogaim közt. Éreztem, ahogy a harag kezdi elönteni a testem, ezzel késztetve a minél gyorsabb támadásra. Ereimben a vér csak úgy forrt, félő volt, hogy bármelyik pillanatban robbanhatok.<br />
Malo egy ördögi kacaj kíséretében a lányra támadt. Az eddigi vakító fény egy szempillantás alatt eltűnt, helyét a hátborzongató sötétség és követője, a halál vette át. A lány talán az utolsó sikolyát hallatta, mielőtt a Sötét elnyelte és emészteni kezdte. <i>Ez nem lehet...</i> dermedtem meg. <i>Ezt nem hagyhatom!</i> Felemeltem kardomat és pár bizonytalan lépést követően a szörnyetegnek támadtam. Ütöttem, rúgtam, kaszaboltam ahol csak értem, de mind hiábavalónak tűnt. Ha igazán le akartam őt győzni, más tervre volt szükség. Megfordultam és a másik kard után iramodtam, melyet még a lány ejtett el. Azt is felkapva a szoba végébe rohantam, ahol megtaláltam azt amit kerestem. Áramot. Tudtam, hogy még egy szörnyeteget is kiütni az áram, bármilyen veszélyes és emberfeletti lény legyen az.<br />
Az eddig kezemben szorongatott kardot megkötöttem a vezetékkel, míg a másikat a szörny hátába vágtam. Egy pillanatra fölmordult, de nem zökkent ki a lány gyilkolásából. Nem volt már túl sok időm, bármelyik pillanatban megkaparinthatta volna a lány életét, és én azt nem éltem volna túl.<br />
<i>Gyerünk már!</i> kapkodtam.<i> Mi lesz?!</i> A hátam mögött a lány hangosan felordított az újabb csapásra, melyet Malo mért rá. Kezeim egyre gyorsabban és gyorsabban jártak, míg végül sikerült kellő képen megkötnöm a kardomat. Egyik kezemben a halálos fegyvert tartottam, míg másikat a plafon felé emeltem. Szemeimet lecsuktam és összpontosítottam.<br />
-Summus Ictus! -pattantak ki a szemeim és a másik kardot is a szörnyeteg hátába dobtam. A vezeték, melyben áram futott, elért a szörnyig. Amint a hátába fúródott, minden lelassult számomra. Malo hangosan üvöltött, eldobva a kezében tartott lányt. A háta egyszeriben kezdett el szikrázni és lángolni. Bármelyik pillanatban felrobbanhatott.<br />
A lány felé kezdtem rohanni, közben ügyeltem, hogy kellő távolságra legyek az élő fáklyától. Amint odaértem a félig holt lányhoz felkaptam és az ajtó felé kezdtem el vele rohanni. Az idő mintha megállt volna. Körülöttünk mindenhol szikrák pattogtak, hamu szállt a levegőben. <i>Csak érjünk el az ajtóig.</i> szaporáztam meg lépteimet, miközben hátra-hátra pillantottam. Már csak pár méter volt a szabadságot jelentő ajtótól, de már késő volt. Malo hirtelen felordított és ezer szikrává robbant. A hang semmihez sem volt hasonlítható. Az erő, mellyel szétrobban, mind a kettőnket a falhoz taszított. Nyögve csapódtam a márvány padlónak, kezeimből kiejtve az alig lélegző lányt. Jobb karomba egy méretes üvegszilánk fúródott, de még ez sem tántorított el attól, hogy minél előbb biztonságba kell juttatnom őt. Kúszva Rose-hoz mentem és kisimítottam egy kósza hajtincset az arcából. Már alig lélegzett, épphogy megmozdult a mellkasa.<br />
-Rose. Rose kelj fel! -ráztam meg óvatosan a vállát. De a lány élettelenül feküdt karjaimban, a vesztébe rohant miattam. Soha nem fogom megbocsájtani magamnak, hogy miattam halt meg. Hisz olyan volt nekem, mint a húgom. Hisztérikus állapotban rázogattam a lány vállát, de mindhiába. Kétségbeesetten borultam rá Rose testére, könnyeim ruháját áztatták.<br />
A távolból léptek zaját hallottam, de az üvöltő szél, mely a törött ablakon át áramlott be, elnyomta azt a pár hangot. Még mindig zokogtam, mikor valaki a vállamnál fogva felrántott és Rose mellé taszított a földre. Riadtan néztem fel a kétszer akkora teremtményre, aki előtt kiszolgáltatott voltam.<br />
-Úgy látszik te semmit sem tanultál, ifjú harcos. -mosolyodott el gonoszan Malo.<br />
-De hisz te felrobbantál. -néztem fel rá értetlenül. A gonosz jóízűen felnevetett, majd folytatta:<br />
-Ugyan már! Lehet, hogy az egyik énemet elpusztítottad, de a sötétséget nem lehet megsemmisíteni. Még van a földön egy hely, melyet a sötétség ural, míg legalább egy sarkot is beborít a sötét, addig én létezem.<br />
<br />
<i>Apa! Apa nézd!</i> rohant felém egy kislány, kezében valamit tartott. Amint odaért hozzám én felkaptam és mosolyogva figyeltem, ahogy kinyitja eddig ökölbe szorított kezét és csillogó szemmel figyelte az apró gyíkot, mely remegve ült kezében.<br />
-Hol találtad? -simítottam ki egy göndör tincset mosolygó arcából. Csak úgy sugárzott belőle az élet, jókedv, melytől nekem is mosolyognom kellett.<br />
-Anya találta. -nézett fel rám. <i>Anya?</i> gondoltam. <i>Ha én vagy az apa, akkor ki az anya?</i> Mintha jel lett volna a gondolatom, egy nő lépett elő a közeli pálmafa mögül. Oly kecses volt és könnyű, akár egy tollpihe. Vékony lábait egymás után rakosgatta, mintha csak egy balerinát láttam volna. Hosszú, fekete, hullámos haja lágyan omlott törékeny vállaira, tökéletes arcát ezzel keretezve. Amint szemeibe néztem, megbabonázott az, amit láttam benne. Szeretet, kedvesség, ártatlanság, vágyakozás kavarodott aranybarna szemeiben.<br />
-Hát itt vagytok? -kacagott fel. Hangja olyan volt, akár a harangok. Csilingelve aranyozták be a napomat. Utolsó lépését is megtéve felénk, felemelte kezét és arcomra helyezte. Óvatosan végigsimított rajta, majd lágy csókot lehelt borostás arcomra. A pillanatot, mikor testemet végigjárta a borzongás és melegség keveréke soha nem feledem el.<br />
Most én emeltem fel kezemet, hogy megérinthessem tökéletes arcát, de az idő és tér ellenünk játszott. Minél jobban nyújtózkodtam, annál messzebb kerültem tőle és a lányomtól.<br />
<i>Mi történik velem?</i> estem kétségbe, mikor tökéletes másomat láttam meg, amit feleségemet és kislányomat öleli. Vadul kapálóztam, hogy elérhessem őket, de csak egy helyben szenvedtem.<br />
-Ugye milyen idilli? A saját szigeteden vagy a két legfontosabb személlyel, aki az életedben valaha is volt. A nővel, akit szeretsz és feleségül vettél, majd ő megajándékozott egy gyönyörű gyermekkel, kit lányodnak hívhatsz. Siker a javából. -mosolyodott el Malo.<br />
-Én ezt nem értem? Az ott én vagyok? -mutattam magamra, vagyis a férfira, aki a nővel és lánnyal volt.<br />
-Igen. Az ott te vagy. -bólintott helyeslően.<br />
-De hogy kerülök ide? És miért nem én vagyok velük?<br />
-Kicsi Alex. -rázta a fejét. -Ez csak egy alternatív jövő, melyet én mutattam meg neked. Akár ilyen is lehet az életed. -mutatott a boldog családra. Vágyakozva néztem rájuk, elmerengve a pillanatban. <i>Akár ilyen életem is lehetne...</i> ábrándoztam. De ekkor egy másik gondolat is felmerült bennem.<br />
-Mi a másik verzió? Milyen életem lehetne még? -néztem rá a megtestesült gonoszra. Mintha várta volna már ezt a kérdést, ördögien felkacagott, majd kitárva kezeit, hatalmas porfelhőt kavart. Köhögve takartam el arcomat kezeimmel, de a homok mindent belepett.<br />
-Malo hol vagy?! -legyeztem magam előtt a levegőt, légutaimat megszabadítva a fullasztó portól. Köhögtem még, de már kezdett kitisztulni előttem a levegő.<br />
<i>Nézz körül! Mond mit látsz?!</i> suttogta a fejemben Malo. Fura érzés volt, hogy sehol sem látom, de a fejemben ott van. Először féltem körül nézni, hátha olyat látok amit esetleg nem szeretnék, de szemeim mintha életre keltek volna, maguktól kipattantak. A látvány, ami elém tárulkozott rosszabb volt mint, reméltem. Mindenhonnan gőz szállt fel, mely inkább volt fullasztó, mintsem kellemes. Az egész táj kietlen és pusztuló félben volt. Mindent elborított a rothadó halál, mely még az ember bőre alá is bekúszott és belülről kezdte el felemészteni. A borzongás végigfutott remegő testemet, a hátamon is felállt a szőr. Ilyen pusztulást még soha életemben nem láttam. A hátam mögül ágreccsenést hallottam, mire riadtan fordultam meg.<br />
Újra megpillantottam a folyót, mely oly ismerős volt számomra. <span dir="auto">Déjà vu!</span><br />
<span dir="auto">A nő újra ott állt velem szemben, arcát újra fátyol fedte. A körülötte és körülöttem vonagló holtak szintén megjelentek. Újra lenéztem, hátha ismét meglátom azt a lábat, de különös mód, nem volt ott. Helyette viszont olyan borzalmat láttam, melyet még a másvilágon sem fogok elfelejteni. A nő, mely az előző jövőmben is szerepelt, ismét itt volt...holtan. Lábaim előtt feküdt természetellenes pozícióban; torkát felvágták. Megrökönyödve néztem azokat a kecses vonásokat, melyeket most a felvágott torokból kiszökő vér áztatta vörössé. Újra a nőre emeltem tekintetemet, aki mellett most egy gyerek állt. Nagyokat pislogtam, mire kirajzolódott előttem a gyermek arca. <i>Kislányom...</i> ismertem fel, a most vérben fürdő gyereket. Elszörnyülködve néztem, ahogy az elfátyolozott nőhöz bújt, majd vért öklendezett fel. A nő, aki eddig mozdulatlanul állt és figyelt engem, most újra levette álarcát, és maga elé rántva a gyereket, egy kést rántott elő a testét borító lepel alól.</span><br />
<span dir="auto">-Az időd lejárt. -suttogta, majd egyetlen mozdulattal elvágta a kislány torkát, aki élettelenül esett a gyilkos lábai elé.</span><br />
<span dir="auto">-Ne! -ordítottam. -Ne!! -kezdtem el rohanni a folyó felé. Nem törődve a lábaim alatt haldokló emberekkel, belegázoltam a derékig érő folyóba. Amint ruháimat átáztatta a jéghideg víz, vérré változott. Megrémülve kezdtem hátrálni a vérré vált folyóból, de a part egyre csak távolodott, én meg süllyedtem. Hisztérikus állapotba kerülve kapálóztam, de minden próbálkozás hiábavalónak bizonyult. Utolsó erőfeszítés gyanánt Malo után kiáltottam.</span><br />
<span dir="auto">-Malo segíts! -ordítottam, majd elnyelt a folyó.</span><br />
<span dir="auto"><br /></span>
<span dir="auto">Kapkodva véve a levegőt felültem a márványpadlón. Verejtékben fürödve néztem körbe a teremben. Malo eltűnt, Rob a földön ült, kezében az alig lélegző Rose-al. Peyton és Mia aggódva fürkésztek engem, míg Abby a haldokló lény mellett térdelt és halkan pityergett.</span><br />
<span dir="auto">-Alex? Alex minden rendben? -nézett rám rémülten Mia. Aprót bólintottam, majd újra végignéztem a kis csapaton.</span><br />
<span dir="auto">-Hol van Noah és Kat? -szólaltam meg. Hangom rekedt volt, és oly távolinak hangzott.</span><br />
<span dir="auto">-Noah elment Markkal Malo után. -mondta Peyton.</span><br />
<span dir="auto">-És Kat? -kérdeztem. Mia és Peyton nem felet, így hangosabban kérdeztem. -És Kat hol van?! -sürgettem őket. Mia Peyton-ra nézett, aki engem ajándékozott meg egy szomorú pillantással.</span><br />
<span dir="auto">-Nem tudjuk. -rázta meg a fejét. Gondolkodni kezdtem, hogy vajon hol lehet, mikor láttam utoljára, de rá kellett jönnöm, hogy már a támadás előtt sem láttam őt.</span><br />
<span dir="auto">-De ne aggódj biztos jól van. -simította meg a karom Mia.</span><br />
<span dir="auto">-Nagyon remélem. -sóhajtottam, majd óvatosan felkeltem. -Rose? -néztem aggódva Robra.</span><br />
<span dir="auto">-Sürgősen orvos kell neki. -nézett rám kétségbeesetten.</span><br />
<span dir="auto">-Akkor menjünk. -tárta ki kezeit Peyton, majd mindannyiunkat teleportált.</span><br />
<span dir="auto"><br /></span>
<br />
<div style="text-align: center;">
<span dir="auto">*Adam szemszöge*</span></div>
<div style="text-align: center;">
<span dir="auto"><br /></span></div>
<div style="text-align: left;">
<span dir="auto">Unalmamban a lábammal rugdostam az egyik széket, míg kezeimmel az asztalon doboltam.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span dir="auto">-Befejeznéd végre? Gondolkodnom kell! -csapott az asztalra Chris, majd folytatta a fel alá járkálást. Sóhajtottam egyet, majd hintázni kezdtem a székkel. Már vagy két órája itt dekkolunk Malo-t várva, de csak nem akar jönni. Ehelyett itt kell rohadnom Chris-el, amihez semmi kedvem sincs.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span dir="auto">-Meddig kell még itt lennünk? Jobb dolgom is van ennél. -álltam fel hirtelen a székből, mire az a földre dőlt.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span dir="auto">-Hallgass már el! -mordult rám Chris.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span dir="auto">-Azt csinálok amit akarok. -kezdtem el ütögetni az ablakot, amitől hatalmas zajt keltettem. Chris mérgesen fordult felém, szemeiből gyűlölet áradt. Morgott egyet, majd nekem esett. Kettőt ütött a vállamra, mire kicsavartam a kezét és a falnak nyomtam. Arca a sima felületnek nyomódott, míg karját a hátának szorítottam. A füléhez hajoltam és belesúgtam:</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span dir="auto">-Ha még egyszer megpróbálod, esküszöm, hogy eltöröm a kezed. -szűrtem a fogaim közt, majd rántva rajta egyet, a földre löktem. Véres orrát törölve nézett fel rám, szemeiből csak úgy sütött a gyűlölet, utálat és harag.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span dir="auto">-Nyugi, én sem bírlak. -mosolyodtam el, majd visszaültem a székre. Felmordult, majd felállt és leült velem szembe. Az ingét igazgatta, amit véletlenül összegyűrtem, miközben fegyelmeztem őt. Egy darabig farkasszemet néztünk egymással, míg füst nem kezdett gomolyogni a szobában. Én tudtam, hogy csakis Malo lehet az, de a kicsi Chris ezt nem tudta, így rémülten nézett körbe. A füstfelhőből lassan Malo lett.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span dir="auto">-Látom ti sem bírtátok ki verekedés nélkül. -nézett a megrémült Chris-re. Életében először látja Malo-t személyesen, és ahogy látom, eléggé megrémítette a látványa.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span dir="auto">-Ő kezdte! Ha nem lenne ilyen nagyszájú, akkor megúszta volna egy egyszerű pofonnal. -vontam vállat. Chris vetett felém egy dühös pillantást, majd Malo felé fordult.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span dir="auto">-Haj! Adam neked mindig is akkora szád volt! Inkább most menj, és tedd hasznossá magad. -mutatott Malo az ajtó felé. Nagyot sóhajtottam, majd kinyitottam az ajtót, ahonnan még visszaszóltam:</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span dir="auto">-Ha kellenék, a konyhában leszek. -majd becsaptam az ajtót. Végigbaktattam a folyosón, majd mielőtt bementem volna a konyhába tettem egy kis kitérőt. Egy szellemet meghazudtolva siklottam végig a kihalt folyosón, míg a ház legvégébe nem értem. Az ajtó, mely állandóan csukva volt, most résnyire volt nyitva, melyen keresztül a fény utat nyert magának és félhomályba borította az amúgy sötét folyosót.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span dir="auto">Óvatosan kitártam az ajtót, mire a napsugarak körbe vettek és fényárba borították a testemet. Halkan lépkedve az ágyig sétáltam, majd leültem a szélére, vigyázva, hogy még véletlenül se keltsem fel az alvó lányt. Kezemet óvatosan bőréhez érintettem, mire szeme megrebbent, de nem kelt fel. Homlokától egészen az álláig végigsimítottam az arcát, majd lágy csókot leheltem a homlokára. Szomorúan, megbánva néztem rá, soha nem fogom megbocsájtani magamnak, amit tettem vele. Sebei bántalmazásról, erőszakról árulkodtak, de a nyugalom, mely arcára telepedett a békesség jeleit hordozták magukban. Elmosolyodtam a tudaton, hogy ő most azt sem tudja, hogy itt vagyok vele. Azt csinálhatnék amit csak akarok, de nem lennék rá képes. Nem tudnám őt bántani, hisz szeretem.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span dir="auto">Szórakozottan eljátszottam az egyik göndör hajtincsével. Az ujjam köré csavartam, majd hagytam, hogy a vállára omoljon. Ezt eljátszottam egy darabig, majd nagyot sóhajtottam és felálltam.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span dir="auto">-Remélem egyszer majd megérted, hogy mit, miért teszek. -fölé hajoltam, hogy egy újabb csókot adjak arcára, de meggondoltam magam és kimentem a szobából. Becsuktam az ajtót, majd a falnak dőltem. Tekintetemet a plafonra szegeztem, kezeimet ökölbe szorítottam.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span dir="auto">-A francba! -ordítottam fel, majd öklömet a falba vertem, mire kezemből vér serkent.Felszisszentem, majd otthagyva bánatomat, az ajtó túloldalán, a konyhába siettem.</span><br />
<span dir="auto">Kinyitottam a hűtőt és derékig belebújva kerestem valami ehetőt. Nem sok minden volt benne, így kimásztam a hűtőből és a szekrényeket kezdtem el átkutatni, mire találtam egy üveg vörösbort. Igaz, hogy éhes voltam, de jobb híján ez is megtette. Kibontottam, majd egy huzamra megittam az üveg tartalmának a felét. Megtörölve a számat felültem a konyhapultra és onnan bámészkodtam kifelé. Kint mindent hó borított, nem is csoda, hisz február közepe volt. A gondolataimba merülve iszogattam a maradék bort, mikor Chris tántorgott be a konyhába. Szemei alatt fekete karikák húzódtak, arca meggyötört és rémült volt.</span><br />
<span dir="auto">-Veled meg mi történt? -néztem rá kíváncsian. Morgott valami <i>hagyjá' má</i>r félét, majd kikapta a kezemből a boros üveget és megitta a maradékot.</span><br />
<span dir="auto">-Az az enyém volt. -duzzogtam. Meg sem hallva a méltatlankodásomat , felém fordult.</span><br />
<span dir="auto">-Számodra mit jelent a szerelem? -tette fel a kérdést. Nagyot néztem és gyanakodva méregettem. Egy darabig nem válaszoltam, csak gondolkoztam a dolgon. Igazából ebbe még soha nem gondoltam bele, mert nem volt fontos számomra. Egy olyan ember mint én, magányosan fog meghalni. Hisz ki szeretne egy olyan fiút, aki ártatlan embereket foszt meg az életétől, és még élvezi is?! Szerintem senki.</span><br />
<span dir="auto">-Nem tudom. -sóhajtottam. -Talán az, hogy jön egy érzés, amely fejbe ver, letaglóz, felrepít...</span><br />
<span dir="auto">-És? -kíváncsiskodott tovább Chris. Felvont szemöldökkel néztem rá, de látva ártatlan arckifejezését, folytattam.</span><br />
<span dir="auto">-Szerintem hogy a szerelem valódi legyen, azon még sokat kell dolgozni. Méghozzá kölcsönösen. Egy kis hatásszünet után megdörzsölte az arcát és szaggatottan fújta ki a levegőt.</span><br />
<span dir="auto">-Hát ezzel nem segítettél. -morogta.</span><br />
<span dir="auto">-Mi vagyok én? Szeretetszolgálat?! Örülj neki, hogy egyáltalán szóba álltam veled. -ugortam le a pultról. -És ha bárkinek is beszélsz erről a beszélgetésről, te halott vagy. -mondtam, majd kibaktattam a konyhából.</span><br />
<span dir="auto"><br /></span>
<span dir="auto"><br /></span>
<span dir="auto">Jupé! Éljen!! Meghoztam a kövi részt!!:D Hát próbáltam sietni vele, ennyire sikerült. Remélem, hogy tetszik és hagytok pár szót - hideg, meleg...nem számít:D - hogy tudjam miben kéne még fejlődjek, és mit tartsak meg.:) A történetben volt egy rész, amit végül is nem úgy írtam meg, ahogy eredetileg akartam...ez most inkább Lorának fog szólni, úgy hogy figyelj!!:)</span><br />
<i><span dir="auto">-Akkor menjünk. -tárta ki kezeit Peyton, majd mindannyiunkat teleportált. </span></i><span dir="auto">helyett az lett volna eredetileg, hogy: <i>-Akkor menjünk. -tárta ki kezeit Peyton, majd mindannyiunkat hopponált</i>.</span><br />
<span dir="auto">De jobb, hogy nem úgy írtam bele, több ok miatt is.:))</span><br />
<span dir="auto">Hát ennyi lettem volna mára, nemsokára érkezem egy friss résszel!;)</span><br />
<span dir="auto">Pusszancs!</span><span dir="ltr">♥</span></div>
urbn_fannihttp://www.blogger.com/profile/00380489272405348948noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-27210545835807756132014-02-11T05:39:00.000-08:002014-02-11T05:39:00.502-08:0017. ~Lightness or Darkness.*Drága Manók!<span class="st">♥</span><br />
<br />
Nem is tudom, hogy hol kezdjem! Nagyon, nagyon röstellem, hogy csak most tudtam hozni az új részt, de kisebb-nagyobb gondok adódtak a gépemmel. Előre is szeretném megköszönni a sok aggódó kérdést, kommentet és ehhez hasonló dolgokat. El sem tudjátok hinni, hogy milyen jól estek és olyan jó volt belegondolni/rájönni, hogy nagyon sok embernek fontos vagy, akik szeretnek és érdeklődnek felőled!:$ #TeamMyFans<br />
De most már itt vagyok, szóval vágjunk is bele a részbe! :DD<br />
Előjáróban nem mondanék túl sok mindent a részel kapcsolatban - nem akarom egyik poént sem lelőni - de ennek ellenére még is mondanék pár dolgot:<br />
1.Ez a rész most inkább a Kat rajongóknak fog kedvezni, de azért igyekszem, hogy mindenkinek elnyerje a tetszését.:)<br />
2.Lehetőleg senki ne kövezzen meg azért, mert most Alex csak egy kis időre lesz benne. Tudom, hogy mind rá vagytok, már nagyon kíváncsiak vagytok, hogy mi van vele, de őt most egy kicsit pihentetjük ebben a részben. Bocsi!<br />
3.A rész eleje egy nagyon kedves barátnőm által ihletett. Előre is elnézést, ha úgy gondolja, hogy kopiznám, de ez csakis kizárólag a saját agyszüleményem. :D<br />
Hát nagyjából ennyi lenne! :D<br />
Jó olvasást és szép napot nektek!<span class="st">♥</span><br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhT9NmSZk6OHhx4EqWCOHBmHhd9cPkETWifn0uAfkxq3-WjJbkaEF8cN34mnSiTVfuL5VqKSXp-RvJAKCSUblFcfFixs2PGmyPT1pHhXq1d1RSe6ERbLZevHGNG7IpsM1CxIZY7c9r2pKRI/s1600/tumblr_mfz289blnK1r1mkubo1_500.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhT9NmSZk6OHhx4EqWCOHBmHhd9cPkETWifn0uAfkxq3-WjJbkaEF8cN34mnSiTVfuL5VqKSXp-RvJAKCSUblFcfFixs2PGmyPT1pHhXq1d1RSe6ERbLZevHGNG7IpsM1CxIZY7c9r2pKRI/s1600/tumblr_mfz289blnK1r1mkubo1_500.gif" height="167" width="320" /></a></div>
<br />
<div style="text-align: center;">
<span class="st">*Alex szemszöge*</span></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">Lassan alakot öltöttek az emlékek...mint egy feneketlen kút sötét felszínén megjelenő buborékok.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<i><span class="st">Egy elfátyolozott nő.</span></i></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">A folyó innenső partjáról figyeltem őt; a háborgó vizet vér festette pirosra. Az asszony szemben állt velem a túlsó parton, kezében piros szalagot tartott, amelyet felemelt a holtak tiszteletére.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">Mindent átjárt a halál szaga.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st"><i>Keress</i> suttogta. <i>Keress, és találni fogsz.</i></span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">Úgy hallottam a szavakat, mintha a fejemben mondta volna ki őket az asszony.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st"><i>Fogy az időd. </i>suttogta a nő.<i> Keress, és találsz.</i></span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">Tettem egy lépést a folyó felé, de láttam, hogy a víz vérvörös és túl mély ahhoz, hogy átgázoljak rajta. Amikor újra az elfátyolozott nőre emeltem a tekintetemet, megsokszorozódtak a holttestek a lába előtt. Több százan voltak, néhány még élt. Kínok közt vonaglottak, elmondhatatlan halállal halva...tűztől emésztve, egymást zabálva, fekáliával borítva. Hallottam az emberi szenvedés jajának hangját a vízen át.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">Az asszony elindult felém, karcsú kezét kinyújtva, mintha segítségért könyörögne.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Ki vagy te?! -kiáltottam át neki.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">Válaszul a nő felnyúlt, és lassan fölemelte a fátylat az arcáról. Szívszorítóan gyönyörű volt, de idősebb, mint ahogy képzeltem.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">A hetvenes éveiben járhatott, erős és tiszteletet parancsoló, akár egy időtlen szobor. Markáns álla volt, a lélek mélységét tükröző szeme, és hosszú, ébenfekete haja, mely hullámosan omlott a vállára.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">Egy kis hangocska azt súgta belül, hogy ismerem, bízhatok benne. <i>De honnan? Miért?</i></span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">Az asszony lemutatott egy vonagló lábra, amely kiállt a földből; nyilván egy szerencsétlen lélek volt, akit fejjel lefelé derékig betemettek. Az ember sápadt combján egyetlen betű volt felírva sárral: <i>S</i>.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st"><i>S?</i> gondoltam bizonytalanul. <i>S, mint...Skylar?</i></span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">A nő arca nem árult el semmit.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st"><i>Keress, és találsz! </i>ismételte.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">És váratlanul fehér fényt kezdett sugározni...mind ragyogóbbat és ragyogóbbat. Az egész teste feszült remegésbe ment át, és aztán, mintha villám sújtotta volna, ezer fényszikrává robbant szét.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st"><br /></span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">Kiáltozva, riadtan ébredtem fel a nyomasztó álomból. Testem még mindig dermedt volt, de jelentős része képes volt a mozgásra. Jobb karommal - melyet már tudtam mozgatni - a kardom után nyúltam. Amint bőröm érzékelte a fém hideg és sima felületét, testemet átjárta egyfajta bizsergés és meleg, míg végül újra mozogni nem tudtam.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">Tisztában voltam vele, hogy ezt a fajta varázslatot a fém feloldja, ezért kapóra jött fegyverem vas markolata.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">Barátaim viszont még mindig dermedve álltak körülöttem. Olyanok voltak, akár a szobrok egy nagy csarnokban. Gyorsan kellett cselekednem, hogy aztán együttes erővel megbosszuljuk ezt a tettet. Hisz ilyen jellegű varázslatra csak kevesen képesek, köztük Adam is.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st"><br /></span></div>
<div style="text-align: center;">
<span class="st">*Kat szemszöge*</span></div>
<div style="text-align: center;">
<span class="st"><br /></span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">Eleget téve a folytonos taszigálásnak, felgyorsítottam a tempómat. Néha még ennek ellenére is előre lökött, de hamarosan alábbhagyott a lökdösődés. Már kezdtem azt hinni, hogy végre lenyugodott, de ekkor minden szó nélkül berántott egy szobába. A meglepettségtől még szólni sem tudtam, de még csak esélyt sem adott rá. A falnak préselt és a számra tapasztotta a kezét, míg a másik a derekamon pihent. Egy kicsit kellemetlen volt számomra a közelsége; a lehelete a nyakamat csiklandozta.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st"><i>Ez a hülye meg mit csinál?</i> mérgelődtem magamban, de a beszédre képtelen voltam. Láthatta rajtam, hogy feszélyez a helyzet, mert elmosolyodott.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">Nemsokára léptek zaja ütötte meg fülemet, ezért még közelebb bújtam Jameshez, ha ez egyáltalán lehetséges volt. Lassan felemelte mutató ujját és a szája elé rakta, figyelmeztetve, hogy a közelben vannak. Nyeltem egy nagyot és vártam, hogy bármelyik pillanatban lelepleznek minket, de szerencsére elmentek az ajtó előtt, majd pár pillanat múlva újra csend telepedett a folyosóra.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">Szaggatottan fújtam ki a levegőt és kibújtam James karjai közül.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Hol van Skylar?! -fontam össze magam előtt a karjaimat. Felvont szemöldökkel néztem rá, próbáltam nem ellágyulni attól az észveszejtő mosolytól, mellyel az előbb ajándékozott meg. Egy darabig álltuk egymás tekintetét, majd a fiú elbizonytalanodott.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Azt hittem te tudod. -esett kétségbe.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Nem! Nálunk nincsen. És jó lenne ha előkerítenéd, mert van egy kis elintéznivalónk. -húztam fel magam.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Itt sincs! Hozzátok indult. Azt mondta, hogy akar még veletek beszélni az esküvő előtt.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Esküvő? Milyen esküvő?! -értetlenkedtem.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Össze fog házasodni Chrisel. Azért ment el, hogy ezt elmondhassa nektek.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Mi? De miért? És hogyan, mikor? -túrtam a hajamba idegesen. Pár pillanat alatt teljesen összezavartak és nem tudtam normálisan gondolkodni. Az egyik percben még haragudtam Skylarre, most viszont aggódtam miatta. De legfőképp attól féltem, hogy mi lesz most így Alexel. Mert ugye még a vak is láthatja, hogy odáig vannak egymásért, de egyikőjük sem vallaná be. De most mindent félretéve - az utálatomat is Skylar iránt- meg kell akadályoznunk ezt az esküvőt. Még csak a gondolatát is ki kell irtanunk az emberel fejéből.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Segítened kell! -ragadtam meg James kezét. -Ennek az esküvőnek nem szabad megtörténnie.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Efelől nem mi döntünk. -rázta meg a fejét.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-És ha mégis? -vigyorodtam el gonoszul. -Ha egy esetleges esküvő miatt el kell halasztani azt?</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Ha sikerülne is... -gondolkodott el. -Honnan találunk egy másik párt, akik hajlandóak lennének összeházasodni? -értetlenkedett. <i>Nem hiszem el, hogy nem esik le neki!</i> hitetlenkedtem.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Itt jössz te a képbe! -vigyorodtam el.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st"><br /></span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-El sem hiszem, hogy belementem ebbe a hülyeségbe! -tördelte ez ujjait idegességében James.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-A jó ügy érdekében mindent. -kacsintottam rá, majd bátorításként megszorítottam a kezét. Egymás mellett lépkedve haladtunk a trónterem felé. James a kezemet markolászta még én a számat harapdáltam. Tíz perccel ezelőtt - az én eszement ötletem miatt - örökre megpecsételtem a sorsom és ezáltal James sorsát is, aki semmiről sem tehetett.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Biztos, hogy ezt szeretnéd? Mert visszafordulhatsz, és én kitalálok valami más megoldást. -néztem rá.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Nem! Igent mondtam és Skylar boldogságáért mindenre hajlandó vagyok. -makacsolt6a meg magát és céltudatosan haladt a terem felé. Egy pillanatra megtorpantam és bambán néztem utána, majd észbe kaptam és utána rohantam. Az ajtó előtt megállva felnéztem rá, majd óvatosan megböktem. Lassan lenézett rám és elmosolyodott.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Kész vagy?</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Mióta megszülettem! -kacsintottam rá, majd benyitottam a nagy terembe. Az ajtó nyikorogva tárult ki előttünk. Nagy levegőt vettünk és egyszerre léptünk be a nagyterembe. A király a trónján ült, miközben tanácsadójával konzultált. Lépéseink visszhangot vertek a nagy üres térben. A két férfi egyszerre kapta fel a fejét és nézett ránk. A király meglepetten nézett elszánt fiára, aki a kezemet fogva rángatott maga után.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Apám beszélnünk kell! -állt meg előtte magabiztosan.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Persze fiam, de most fontos dolgom van. -intette le.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-De ez elég fontos. -erőszakoskodott.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-James kérlek. Pár óra múlva ráérek. -sóhajtott a király.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="st">-Apa megkértem </span>Katherin Jones kezét. -emelte fel a hangját James. Erre a kijelentésre még a tanácsadó is felkapta a fejét és tátott szájjal bámult az ifjú trónörökösre.</div>
<div style="text-align: left;">
-Mit beszélsz James? -állt fel a trónból a király.</div>
<div style="text-align: left;">
-Jól hallottad! El fogom venni Katet. -nézett rám egy hamis mosoly kíséretében. Mind a ketten tudtuk, hogy egy ál házasság fölborítja az eddigi terveket és talán Skylar is megmenekül a kényszerházasság elől. De ezt persze a királynak nem kellett tudnia.</div>
<div style="text-align: left;">
-És mégis hogy gondoltad? Egyáltalán ki ez?! -nézett rám fintorogva.</div>
<div style="text-align: left;">
-Ne beszélj így róla. Én szeretem őt és vele akarom leélni az életemet. -kiabált vissza apjának. Megijesztett, hogy ilyen elszántsággal védi a tervünket. Ilyen átéléssel még én sem tudtam előadni ezt az egészet, pedig én találtam ki.<br />
-Ahogy akarod. De ne várd, hogy ott legyek az esküvőn. -törődött bele a király.<br />
-De apám! Ennyire nehezedre esik elismerni, hogy boldognak látsz? -hajtotta le szomorúan a fejét James. A szívem szakadt meg, de nem szóltam egy szót sem, nehogy még jobban rontsak a helyzeten.<br />
-Fiam. Meg kell értened, hogy az életben csakis magadra számíthatsz. Ha másokra támaszkodsz a végén eltaposnak és a földbe tipornak. Ahhoz, hogy erős királyságot hozz létre könyörtelennek és vasakaratúnak kell lenned. Nem szabadna holmi lány miatt eldobnod a szabadságodat, melyet királyságod felépítésére is felhasználhatnál. -hadonászott kezeivel idegesen a férfi. James bólogatva hallgatta apját, majd sóhajtva felelt.<br />
-Tudod mit? Igazad van. Tényleg önzőnek kell lennie az embernek ahhoz, hogy elérjünk valamit. Erre te vagy az élő példa. -mutatott rá. -De én inkább leszek egy senki, minthogy az érzéseim útjába álljak.<br />
Eltátottam a számat, nem hittem, hogy szembe fog szállni a saját apjáéval, főleg úgy, hogy ő egyben a király is. Félve néztem a férfira, akinek a feje kezdett egyre jobban hasonlítani egy paradicsomra.<br />
-Mindjárt robban. -súgtam oda Jamesnek. Válaszul elmosolyodott és előrántotta a kardját.<br />
-Így is játszhatunk! -tört ki íz apja. Ő is előkapta fegyverét és a fiának rontott. Mintha valaki megmérgezte volna az elméjét. Magán kívül sújtott le kardjával a saját, vér szerinti fiára. Tudtam, hogy magától nem lenne képes ilyenre, ezt nem ő teszi, hanem valaki irányítja őt. Kicsit távolabb mentem a két harcoló férfitől és a plafonra emeltem tekintetem. Becsuktam a szemem, kezeimet kitártam és mormolni kezdtem azt a nagyon is jól ismert pár sort.<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhoOAohtCUHiWhEa7EL-qf7sllxyDSpqUQOmMJ28s4V56aYIKfCAh2RWrWQmuwEWmGcCjaxXk_hkvu_OlU05sMtINSDwTchmK2YYj7nIqrxQ6QiGipNoxamL7MqYjNywWLhZQGD0ljPeNnC/s1600/stock-footage-a-girl-opens-her-eye-inside-a-cat-s-eyeball.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhoOAohtCUHiWhEa7EL-qf7sllxyDSpqUQOmMJ28s4V56aYIKfCAh2RWrWQmuwEWmGcCjaxXk_hkvu_OlU05sMtINSDwTchmK2YYj7nIqrxQ6QiGipNoxamL7MqYjNywWLhZQGD0ljPeNnC/s1600/stock-footage-a-girl-opens-her-eye-inside-a-cat-s-eyeball.jpg" height="111" width="200" /></a>-Demonstrate!!! -kiáltottam a végén. Testem szikrázni kezdett, majd fényt bocsájtott ki magából. Mint egy égő égitest, úgy ragyogtam én is. Szemeim először fehérbe burkolóztak, majd visszanyerve a régi színüket, pupilláim megnyúltak, macskaszerű szemeket kölcsönözve nekem.<br />
Ismét a plafonra emeltem tekintetemet és a sötét sarkokat kezdtem kémlelni. Tudtam, hogy valahol itt van a gonosz, de azt még nem, hogy hol. <i>Hol a fenében vagy?</i> húztam résnyire a szemem. <i>Gyere elő te féreg!</i><br />
Mellettem a két férfi vérrontásra készült, így sietnem kellett. Előrántottam a kardomat, mely ha ellenséget észlel, világítani kezd. Ez most is így történt; egyre jobban és jobban pislákolt, míg fel nem gyulladt. A kék fény - melyet magából bocsájtott ki a fegyver - beragyogta az egész termet, még a sarkokat is.<br />
<i>Megvagy!</i> pillantottam meg a kis hernyót a csillár tövében. Berogyasztottam a lábaimat, majd mint akit ágyúból lőttek ki, felugrottam az öt méter magasan lévő csillárra. A hernyóvá vált gonosz nőni és nőni kezdett. Közben hátborzongató sötétséget árasztott magából.<br />
-Üdvözlöm Katherin kisasszony! -mennydörögte kísérteties hangján, majd lecsapott...<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
*Alex szemszöge*</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: left;">
<i>Malo!</i> kiáltottam magamból kikelve, amint megpillantottam a vérben úszó Skylart. Alig lélegzett már, de küzdött az életéért. <i>Malo!</i> ordítottam ismét, mire körülöttem köd kezdett gomolyogni. Hátborzongató volt a jelenség. Ahelyett, hogy kellemes lett volna az érzés, inkább éreztem fojtogatónak. Még a kardomat is előrántottam, az esetleges támadást elkerülve.</div>
<div style="text-align: left;">
-Alexander! -dörmögte vészjósló hangján. -Minek köszönhetem ezt a késői látogatást?</div>
<div style="text-align: left;">
-Van még egy elintézetlen dolgunk. -emeltem magam elé borotvaéles kardomat.</div>
<div style="text-align: left;">
-Ahogy akarod! -kiáltotta, majd tűz lobbant mindenütt. A tűt gyűrűként égett körülöttem, csapdába csalva.</div>
<div style="text-align: left;">
-Csak ennyire futja tőled? A hatalmas Malo csak ennyit tud?! -ordítottam dühtől vezérelve.</div>
<div style="text-align: left;">
Az eddig körülöttem égő tűz alábbhagyott, majd hirtelen fellobbant és testemet emésztve taszított a földre. Kínok közt fetrengtem a márványpadlón, a fájdalomtól ordítanom kellett. Kétrét görnyedtem, fejem hátra hanyatlott és fájdalmas nyögések hagyták el kiszáradt ajkaimat. Kezemből kiesett a kard, mely az egyetlen biztonságot nyújtó dolog volt most számomra.</div>
<div style="text-align: left;">
<i>Még mindig azt hiszed, hogy győzhetsz?</i> nevetett fel ördögien. <i>Kicsi fiú! Jobb, ha az eszedbe vésed, engem senki sem győzhet le!</i></div>
<div style="text-align: left;">
-Hagyd őt békén! -kiáltotta valaki. Nem hallottam tisztán az engem felemésztő tűztől, de volt annyira hangos, hogy meghalljam. -Ha valakivel le kell számolnod, az én vagyok! -vetette le magáról a fekete csukját, mely eddig az arcát takarta. <i>Skylar</i> ismertem fel az oly kedves arcot, melytől mindig mosolyognom kell.</div>
<div style="text-align: left;">
-Lumos Maxima! -suttogta a lány, majd mindent elvakított az erős fény.</div>
<div style="text-align: left;">
<br /></div>
<div style="text-align: left;">
<br /></div>
<div style="text-align: left;">
Hát ennyi lenne.:) Remélem, hogy sikerült kiengesztelnem titeket ezzel, és a következő részt próbálom előbb hozni, ha nem lesznek újabb gondok a gépemmel.;)</div>
</div>
urbn_fannihttp://www.blogger.com/profile/00380489272405348948noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-9337216739994670812014-01-20T11:30:00.001-08:002014-01-20T11:30:33.562-08:0016. ~Attack.*<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
Drága olvasóim!<br />
Hát íme itt lenne a kövi rész.:) Remélem, hogy tetszeni fog és kapok pár jó szót.<br />
Kivételes most ezt egy nagyon kedves és mondhatni testvéremnek írom!♥ Nagyin szeretem és közel áll hozzám, remélem, hogy ennek a résznek elolvasása után egy kicsit jobb kedve lesz.:)<br />
Ezt csak Neked írtam!!!♥♥<br />
Jó olvasást és szép napot nektek!<br />
Pusszancs!♥<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhiEoCrjpoNCnjTp8jcNGtGNAH1WrVefDrrz_2S0A3MJW3F2FckBlsRZPtxuz_6mrfxsD_e8yutH5k7EsFrGiypONVNvqKLvhKH6GNWsu4tsnoLCNJwdNsxmaHIAmb_J3vja_3ZaMKZqm3P/s1600/tumblr_mojjtd5min1s58og8o1_500.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhiEoCrjpoNCnjTp8jcNGtGNAH1WrVefDrrz_2S0A3MJW3F2FckBlsRZPtxuz_6mrfxsD_e8yutH5k7EsFrGiypONVNvqKLvhKH6GNWsu4tsnoLCNJwdNsxmaHIAmb_J3vja_3ZaMKZqm3P/s1600/tumblr_mojjtd5min1s58og8o1_500.gif" /></a></div>
<br />
<br />
Az idő egyszeriben megállt, mindenki megfagyott. Nagyokat kellett pislognom, hogy tényleg felfogjam a szemem nem hazudik. Alex dühösen és csalódottan a többiek pedig félve néznek rám. Ugyan úgy állnak, mint pár másodperccel ezelőtt. A fejemben még mindig visszhangzik Alex gúnyos kérdése: <i>És mikor lesz?</i> Csak ott kavargott a gondolataim kusza hálójában.<br />
Kellett pár perc, hogy felfogjam tényleg megfagytak a körülöttem lévők. Idegesen kapkodtam a fejem közöttük, de egyikük sem viccelt. Ez nem egy előre kitervelt csíny volt ellenem. Ez halálosan komoly dolog volt. Hisztérikus állapotban rángattam meg Abby vállát, majd a többiekét is. Senki sem mozdult.<br />
-Nem fognak megmozdulni. Megfagytak. -szólalt meg mögöttem egy mély, de lágy férfihang. Összerezzentem az ismeretlen hang hallatán, majd óvatosan megfordultam. Kezemet észrevétlenül a zsebemben lévő tőrre helyeztem, felkészülve az esetleges támadásra.<br />
-Én a helyedben nem használnám. Még a végén megsérted magad vele. -horkan fel, jót szórakozva rajtam.<br />
-Ki vagy te? -sziszegem idegesen, de hangom mégis félelemtől cseng. Fájdalmasan felszisszen, majd sértődötten néz rám.<br />
-Ez most nagyon fájt! Engem mindenki ismer, de a Világ Megmentője, a Kiválasztott nem ismer meg?! Ez nagyon fáj. -mondja tettetett sértettséggel a hangjában.<br />
-Te ezt honnan tudod? -ijedek meg.<br />
-Én mindent tudok! -nevet fel jóízűen. <i>Kezd elegem lenni ebből az öntelt seggfejből.</i> mérgelődöm magamban. -És most magammal kell, hogy vigyelek. -rugaszkodik el a faltól és felém lép. Övéből előhúz egy kardot és nekem szegezi. Nagyot nyelek és próbálok higgadt maradni, de nem megy. Idegesen rántom elő a tőrömet, mely eltörpül a srác fényes kardja mellett. Ismét felnevet.<br />
-Mit akarsz azzal tenni? Megsebezni? Esetleg megölni? -húzza fel gúnyosan a szemöldökét.<br />
-Talán. -vonok vállat, de egy pillanatra sem veszem le róla a tekintetemet. A fiú erősen megszorítja a kard markolatát, majd nekem ront. Egy pillanatra lefagytam, de még időben észleltem a veszélyt, és elhajoltam a levegőt kettészelő penge elől. A levegőt kapkodva meresztettem rá a szemeimet, nem hittem el, hogy tényleg rám támadt valaki. A szemem sarkából újra észleltem a támadást, de időm már nem volt elugrani. Éreztem, ahogy a penge végighasítja a bőröm, majd megáll a bal vállamba. Felordítottam fájdalmamban és a földre rogytam. Verejtékezve lihegtem, homlokom ráncba szaladt a fájdalom hatására. Már majdnem elsötétül előttem minden, mikor egy kis vészharang megszólalt a fejemben. <i>Támadj!</i> lebegett előttem a szó. Megmarkoltam a tőrt és felordítottam. Oldalra vetettem a kezem, így a tőr pontosan a lábába hatolt a támadómnak. Mindez pár másodperc alatt történt. Most ő rogyott mellém, kezéből kiesett a kard, így megszabadultam a feszítő fájdalomtól. Nehezen felálltam és eltámolyogtam az ajtójog, majd be a konyhába. Kihúzva a fiókot, kés után kutattam, de nem leltem nyomát.<br />
-Kezd nagyon elegem lenni belőled! -ordította el magát mögöttem valaki, majd egy tompa puffanást észleltem a tarkómon és minden sötétségbe borult.<br />
<br />
<i>Csöpp, csöpp, csöpp.</i><br />
Szemeim megrebbennek, de erőm nincs, hogy ki is nyissam őket. Próbálom oldalra fordítani a fejem, de a fájdalom azonnal belenyilal, így muszáj visszarántanom. Halkan felnyögök és próbálok megmozdulni, de valami visszatart. Mélyen beszívom a levegőt, de az orromat azonnal megcsapja a rothadt hús szaga. Valahonnan orrfacsaró bűz szaga terjengett, amitől a hányinger kerülgetett. Óvatosan kinyitottam a szeme és csak ekkor tudatosult bennem, hogy hol is vagyok. Ijedten néztem körbe a félhomályba burkolódzott szobában. Nem is volt szoba, inkább hasonlított pincére vagy.....börtönre! Egyre idegesebb lettem a folytonos csöpögést hallva, de okozóját nem találtam meg, míg előre nem néztem. Ijedtemben sikítottam egyet, és szabad végtagjaimmal, amik jelen pillanatban a lábaim voltak, kapálózni kezdtem. Szememet könnyek mardosták, fejem lüktetett a fájdalomtól, kezeimre szorult bilincsek a húsomba vájtak.<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgGJnBE2p9rknQJQulyk8KPtyFOnDKP5r4gBQ_stHjQvvgANE0vpmtTfxlcA5jpKFaJZKNRpTcWIv3FjQChX_D5IkgPiKVbsMwI4jTeeMMa4NfstaR6nP0acWh6DTgHNGf-oxV3WErriL3F/s1600/blood+drop.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgGJnBE2p9rknQJQulyk8KPtyFOnDKP5r4gBQ_stHjQvvgANE0vpmtTfxlcA5jpKFaJZKNRpTcWIv3FjQChX_D5IkgPiKVbsMwI4jTeeMMa4NfstaR6nP0acWh6DTgHNGf-oxV3WErriL3F/s1600/blood+drop.gif" height="172" width="320" /></a>Ekkor kinyílt az ajtó és egy meggörnyedt hátú, kopasz ember lépett be a mocskos pincébe. Hörögve véve a levegőt csoszogott el hozzám, majd leveszi rólam a bilincseket, megszabadítva az égető fájdalomtól. A csuklómat masszírozva állok fel, eleget téve a férfi folytonos rángatásának.<br />
-Erre. -hörgi artikulátlan hangon, majd maga előtt taszigálva kivezet a börtönömből.<br />
-Hová megyünk?<br />
-Főnökhöz. -hörögte, majd belökött egy nagy vasajtón. Elvesztve az egyensúlyomat, szó szerint beestem a terembe. Hangos puffanással értem földet a simára csiszolt márványpadlón. Nyögve ültem fel, majd tekintetemet végigvezettem a terem közepén lévő trónig. Homlok ráncolva néztem a fölém tornyosuló építményt, míg valami más el nem terelte a figyelmem.<br />
-Hát <i>Ő</i> lenne az?! -hangsúlyozza gúnyosan a rám utaló szót. A hang irányába fordultam, majd eltátottam a számat. Ijedtemben sikítani tudtam volna, de egy hang sem jött ki a torkomon. Megdermedve álltam - vagyis ültem - a szörnyeteg előtt, eltátott szájjal. Sikítani, kiabálni akartam, de teljesen megnémultam. A félelem úrrá lett rajtam és teljesen a hatalmába kerített. Márt éreztem, hogy eszemet kezdik elhagyni az értelmes gondolatok, mikor egy halvány fény kezdett pislákolni előttem. Az volt a célom, az erőm forrása, ha nem látom meg a kis fényt, biztos, hogy nyomban elájulok.<br />
Hunyorogva összpontosítottam a halovány fénypontra, mígnem terjeszkedni kezdett. Egyre nagyobb és nagyobb lett, végül egy emberi sziluettet véltem felfedezni benne. Reméltem, hogy megmentőm siet felém, de hamar rá kellett döbbennem, hogy el rablómra ismertem a férfiben. Vicsorogva néztem fel rá, miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni az engem kémlelő szörnyet.<br />
-Hát felkeltél? -kérdezte enyhe meglepettséggel a hangjában.<br />
-Talán azt akarod, hogy meghalljak? Az jobb lett volna? -sziszegtem idegesen.<br />
-Mondjuk úgy, hogy megkönnyítetted volna a dolgunkat.<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEioNM4mTFxGiyHhALYCAybW6rjjpfVtkouc6CHVs2WO69Ch-BP44NuyBItMbXTqRKbY3fGN4m4IYUMRQT4iWHRs0hmL6pTDgOYD3w_Xdoa9kSZB4aHMkYQpVY85x4x512lgtCikXILNjzIk/s1600/large_bad-guy.gif" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEioNM4mTFxGiyHhALYCAybW6rjjpfVtkouc6CHVs2WO69Ch-BP44NuyBItMbXTqRKbY3fGN4m4IYUMRQT4iWHRs0hmL6pTDgOYD3w_Xdoa9kSZB4aHMkYQpVY85x4x512lgtCikXILNjzIk/s1600/large_bad-guy.gif" height="179" width="320" /></a></div>
-Bocsáss meg, hogy keresztbe tettem neked.<br />
-Talán megbocsájtok. Végül is ki tudna haragudni egy ilyen szépségre, mint te. -mosolyodott el, majd beleharapott egy almába.<br />
-Hagyjuk a bókokat. Hányni tudnék tőlük! -fintorodtam el.<br />
-Ahogy óhajtja felség! -hajolt meg előttem, majd előrántva kardját, elém szökkent. Ijedten hátráltam pár lépést, de ő még így is gyorsabb volt. Hajamnál fogva hátra rántotta a fejemet és borotvaéles pengéjét a torkomhoz szorította. Kapkodva vettem a levegőt, féltem, hogyha egy rossz mozdulatot is teszek, vége az életemnek. Fülemben dobogott a vér, torkomban óriási gombóc nőtt. Maró könnyeim a szememet csípték, bármelyik pillanatban elsírhattam volna magam.<br />
-Könyörögj az életedért! -kiáltott fel erőteljes hangján.<br />
-Inkább a halál! -hörögtem fel, miközben a penge végighasította vékony bőrömet a torkom mentén. Fuldokolva vettem a levegőt, légcsövemből vér szivárgott fel. A keserű, fémes ízt érezve rögtön tudtam, hogy nincs sok hátra. Halálos sebet ejtettek rajtam, melyet ember képtelen begyógyítani. Utolsó erőfeszítésként a szeretteimre, családomra gondoltam vissza, akik most is aggódva várják, hogy hazatérjek. Apám lelkemre kötötte, hogy épségben térjek haza és vigyázzak magamra. Ennek ellenére a padlón elvérezve talál rajtam fogást a halál, akitől eddig sikerült megszöknöm. Most karmokban végződő kezei bilincsként szorítanak, elzárva a külvilágtól. Az élettől!<br />
-Adam! Te fattyú! -kiáltott fel valaki, majd a gyilkosom mellém esett. Rémült szemei mindent elárulnak. Ő sem akarta ezt. Őt is belekényszerítették ebbe az egészbe, szíve szerint rég megszökött volna erről az elátkozott helyről. A fény, mely szemében ragyogott percenként fogyatkozott, még végül teljesen kialudt. Megszűnt létezni számomra, ahogy minden más is körülöttem.<br />
A következő kép amire emlékszem, hogy Adam mellett lebegek. Értetlenül figyelem az eseményeket, melyek kezdenek egyre zavarosabbak és zavarosabbak lenni. Nem tudom, hogy miért ideges, hogy miért rángat egy élettelen testet, vagy hogy miért ordibál magából kikelve a szörnyeteg. De aztán leeseik. Amint megpillantottam halott testemet Adam karjaiban, minden világos lesz. <i>Hiszen én meghaltam.</i> sújtott le villámcsapásként a felismerés.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
*Kat szemszöge*</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: left;">
-Srácok! Hol vagytok? -rohantam le a lépcsőn, a többieket keresve. Hallottam valami zajt lentről és féltem, hogy esetleg Abby vagy Rose esetleg megsebesült. De a látvány ami fogadott még borzasztóbb volt, mint reméltem. Belépve a nappaliba borzalmas látvány tárult elém. Még a poharat is kiejtettem a kezemből, ami így szilánkokra törve szóródott szét a padlón. <i>Adam!</i> kúszik elő egy név a gondolataim legeldugottabb részéről, ahonnan szeretnék mindent elfelejteni. Csak ő képes ilyesmire, így nyilvánvaló, hogy ő tette. <i>De miért? Hiszen mi sem zargattuk őt, már vagy négy éve? Milyen szándék vezérelte, hogy ezt tegye? </i>gondolkodtam hangosan, miközben próbáltam ellen varázslatot keresni a fagyasztásra.</div>
<div style="text-align: left;">
Újra és újra körbejártam mind a hat embert, de magyarázatot még mindig nem találtam. Ott lebegett előttem a fel nem tett kérdés, de a magyarázat rejtve volt szemeim elől.</div>
<div style="text-align: left;">
-Most mi a francot csináljak? -rogytam le kétségbeesetten a fotelra. Idegesen a hajamba túrtam, az agyam egyfolytában kattogott a megoldást kutatva. Az ideg összeroppanás szélén állva fogalmazódott meg bennem a kérdés. <i>Mi van, ha Skylar-nek van köze hozzá?</i> <i>Simán kinézem belőle, hogy ő tette ezt. </i>Addig hergelem magam egyre jobban, míg végül kitörök. Felpattantam a fotelről és gyorsan az istállóhoz siettem. Az első lovat, ami az utamban volt felnyergeltem, majd a kastély felé vettem az irányt. <i>Gyerünk! Siess!</i> ordítom belül, kívül pedig könnyeim potyognak. Ha nem tudom visszafordítani a varázst akkor örökre elveszítem a családom. És ezt soha nem fogom megbocsájtani Skylar-nek. Soha!<br />
<i>Életem végégig azon leszek, hogy megkeserítsem az életét, akár saját életemet is áldozva, de végzek vele. A családom becsületét minden áron meg kell védenem, semmi sem állhat az utamba.</i><br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhCxDWWVcA2FTS9ZXgn8n4Ku83ElnRq93Ll25GQcj0H85cCEHJyql4HP3MWqi_rZx1_kEFLttS755a7OR569j1gSZ9-pWR4H-CRC30zQ_NLY_2t8kkufJTmG7qDBgz2QPKfnhjuEA7DfpJK/s1600/tumblr_llzl29NDNu1qarupao1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhCxDWWVcA2FTS9ZXgn8n4Ku83ElnRq93Ll25GQcj0H85cCEHJyql4HP3MWqi_rZx1_kEFLttS755a7OR569j1gSZ9-pWR4H-CRC30zQ_NLY_2t8kkufJTmG7qDBgz2QPKfnhjuEA7DfpJK/s1600/tumblr_llzl29NDNu1qarupao1_500.gif" height="135" width="320" /></a>Ezek és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejembe, miközben a fák között vágtatva közeledtem a kastély felé. Amint kiértem a tisztásra már is kirajzolódott előttem a kastély ívelt kupolája és hegyes csúcsokban végződő toronytetők. Már csak pá méter választott el az igazság pillanatától, amitől testemet átjárta egyfajta bizsergés, amihez idegesség is társult. Valamilyen szinten ideges voltam ettől a találkozástól, de semmi pénzért sem ismertem volna be magamnak. Inkább görcsölök és kifogásokat keresek, de Skylar-től nem félek és nem futamodok meg.<br />
-Hó! -húztam hátra a kantárt, amint megérkeztem a nagy vaskapu elé. Vonakodva néztem fel rá, majd kétségek közt átmásztam a nagy kőfalon. Lovamat nem sokkal messzebb kikötöttem, így az őrök nem szúrják ki.<br />
Amint földet értem a túlsó oldalon rohanni kezdtem. Egészen a bejárati kapuig rohantam, mit sem törődve az engem üldöző őrökkel. Hangosan kiabáltak és csörgették fegyvereiket, de engem nemes cél vezérelt, így mindent el kellett követnem, hogy beszélni tudjak Skylar-el. Kifulladva lassítottam a kapu elé megérkezve és dörömbölni kezdtem. Néha lopva hátra pillantottam, hogy mennyire tudtam lehagyni az őröket, de a nyomomban voltak. Ha hamarosan nem jutok be ezen az ajtón, akkor darabokra szaggatnak. Hisztérikus állapotba kerülve püföltem és rugdostam a faajtót míg ki nem nyílt. Sajnos a lendület még mindig bennem volt, így egy újabb karlendítést követően sikeresen orrba vágtam az ajtónyitót. A nagy ütéstől megtántorodott és párat lépve hátra az orrát fogta. A szám elé kapva a kezem figyeltem, ahogy a vértől ragadó orrát tapogatja, hátha eltörtem valahol. Amint rájött, hogy nincs nagyobb baj, felpillantott rám és csodálkozás csillant kék szemeiben. A látvány, amit kíváncsi arca nyújtott teljesen megbabonázott, még annak ellenére is, hogy orrából ömlött a vér, az én kezem meg sajgott az ütésektől.<br />
-Most megvagy! -ragadta meg a karom az egyik őr, ezzel kizökkentve mindkettőnket a szemezésből.<br />
-Ereszen el! -kiáltom kapálózva. -Nincs joga hozzám érni! -ütöttem ahol csak értem, de még ez is kevésnek bizonyult. Az életemért küzdöttem, mert ha valami csoda folytán senki nem ment meg, akkor egy örök életre börtönben fogok elsorvadni.<br />
-Eresszék el! -szólalt meg végül türelmesen a kék szemű fiú. A két nagydarab őr lerakott a földre és meghajolva a fiú előtt, távoztak.<br />
-Köszönöm, de egyedül is elintéztem volna. -duzzogtam, sértettséget színlelve.<br />
-Persze. Hogyne! -mosolyodott el, majd kitárta előttem az ajtót.</div>
urbn_fannihttp://www.blogger.com/profile/00380489272405348948noreply@blogger.com9tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-14815323308429323292014-01-12T06:42:00.001-08:002014-01-12T06:42:07.354-08:0015. ~The white dress.*Drága Manók!<br />
Nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam hozni a következő részt, de teljesen el voltam havazva. Tényleg nagyon röstellem, de remélem, hogy ezzel a résszel tudom kárpótolni a sok várakozást!:)<br />
Jó olvasást és szép napot nektek!<br />
Pusszancs!♥<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQgp7cmAOjRFwXW1i54-R5HmyZBAFQ_iTxAsKkZpzl_doiT8iZBZRMpAY7d23iPCEot-FG_pK7Xq-UjtnEFx02rV4_Vgj4oEtFQQY2GFqPHRem79TC-YBU6B6h3SmBqYQ7bU6ZLpbHYK-h/s1600/tumblr_lnm2r7cPaP1qbzaheo1_500.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQgp7cmAOjRFwXW1i54-R5HmyZBAFQ_iTxAsKkZpzl_doiT8iZBZRMpAY7d23iPCEot-FG_pK7Xq-UjtnEFx02rV4_Vgj4oEtFQQY2GFqPHRem79TC-YBU6B6h3SmBqYQ7bU6ZLpbHYK-h/s1600/tumblr_lnm2r7cPaP1qbzaheo1_500.gif" height="156" width="320" /></a></div>
<br />
<br />
<i>Miért kell minden tündérmesének boldogan végződnie? Miért van az, hogy a herceg a végén mindig eljön a hercegnőért és boldogan élnek míg meg nem halnak? Miért nem győzhet egyszer a gonosz? Miért happy állandóan minden?</i> <i>Hát ezt én magam sem tudom, de nagy döntés előtt állok.</i> gondolkodom el, miközben a téli kertben ülünk egy kis asztalka mellett és teázunk. Vagyis apáék teáznak én meg bambulok, ki a fejemből. A merengésből Marta csipkedése zökkentett ki, így még hallottam apám utolsó mondatának néhány szavát.<br />
-....és a lakodalmat meg tarthatnánk a nagyteremben. -lelkesedett.<br />
-Szerintem ez így rendben van. Neked is megfelel Skylar? -kérdezte mézesmázosan Chris.<br />
-Hmm? Bocsánat, kicsit elbambultam. -ráztam meg a fejem, hogy visszatérjek a valóságba.<br />
-Éppen azt ecseteltük édesapáddal, hogy hol legyen a menyegző utáni lakodalom.<br />
-Ilyen gyorsan összeházasodsz azzal a nővel, apa? -esett le az állam.<br />
-Nem. Mi most a ti esküvőtökről beszélünk. És ha megkérhetlek, többet ne szólítsd így Dorothy-t.<br />
-De én még nem találtam senki alkalmast arra, hogy a férjem legyen. -értetlenkedtem.<br />
-Már vagy ezerszer megbeszéltük, hogy Cristopher-hez fogsz hozzámenni és nem nyitok róla vitát.<br />
-Akkor a menyegző a tó fenekén legyen! -fontam össze magam előtt karjaimat.<br />
-Ne beszélj butaságokat Sky. Ha ott lenne akkor mind megfulladnánk. -fogta meg gyengéden a kezem Chris.<br />
-Az a lényeg. Inkább megfulladok, mintsem hozzád menjek! -álltam fel az asztaltól és minden szó nélkül elhagytam a kertet. <i>Még hogy én meg ő? Kinek képzeli magát?</i> mérgelődtem magamban. <i>Inkább megfulladok, mintsem egy ilyen nyálgépnek legyek a felesége!</i> ragadtam meg a korlátot, mert hirtelen rám jött a szédülés. Dülöngélve kerestem meg az egyensúlyomat, de meg volt rá az esély, hogy elesek. Az előttem tornyosuló lépcső homályosodni kezdett, a fejembe irtózatos fájdalom nyílalt. Próbáltam a fájdalom okozójára összpontosítani, de fejemben lévő dübörgés elviselhetetlen volt. Muszáj volt leülnöm a legalsó lépcsőfokra, különben helyben összeesek. A halántékomat masszírozva, próbáltam enyhíteni a fájdalmat, ami úgy néz ki bejött. A fejfájás amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt. Fellélegezve temettem arcom kezeim közé, mélyeket szippantva Chris bőre illatából. Ez meghozta a kezdő lökést, mert undorodva húztam el onnan arcom és felkeltem a földről. Feltrappolva a lépcsőn a szobám felé vettem az irányt. Kivételesen most egy számomra idegen úton haladtam, ezeken a folyosókon még életemben nem jártam, de ösztöneim azt súgták, hogy arra kell mennem. Így célirányosan haladtam előre, de fogalmam sem volt, hogy hova.<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh5pG41kxV41QaALH8KLQomTk_KaNS8IUfu4j7IwIOx_hWEHiaSUqkUAwQfRxf9Ml3DzojE2X86E-90ycnyW8mpNruhXO114li6lePHnDH3M9B16wynQtbS875hQSkkUZ24Ogwt3njoSEIl/s1600/tumblr_mn7qv5rOU71r5wle6o1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh5pG41kxV41QaALH8KLQomTk_KaNS8IUfu4j7IwIOx_hWEHiaSUqkUAwQfRxf9Ml3DzojE2X86E-90ycnyW8mpNruhXO114li6lePHnDH3M9B16wynQtbS875hQSkkUZ24Ogwt3njoSEIl/s1600/tumblr_mn7qv5rOU71r5wle6o1_500.gif" height="149" width="320" /></a></div>
Amint elhaladtam a tömör faajtók mellett, az egyik megnyikordult, majd lassan kinyílt. Érdeklődve léptem vissza, majd bekukucskáltam az ajtón. Egyszerre volt idegen és ismerős ez a szoba. Mintha már jártam volna itt, de mégsem emlékeztem rá. Csak egy egyre erősebben érződő érzés sugallta azt nekem, hogy ismerem ezt a helyet. A kíváncsiság győzött felettem, így beléptem a szobába, nagy porfelhőt kavarva magam körül. Köhögve legyeztem magam előtt a levegőt, minél több friss, tiszta levegőhöz jutva. Fény is alig volt a parányi szobában, talán a sok év alatt lerakódott por és pókháló miatt. De lehet, hogy csak nem volt ablaka a helyiségnek.<br />
Az orromig sem látva a homályban tapogatóztam, hátha találok egy gyertyát vagy esetleg egy ablakot. Átbukdácsolva a térdemig érő tárgyak között, kezem egy hideg és sima felülethez ért. Először azt hittem, hogy tükör, de mivel nagyjából a felület közepén volt egy fogantyú, így biztosra véltem, hogy megtaláltam a szoba ablakát. Határozottan fordítottam egyet a kilincsen, de ez ablak csak nem mozdult. Mind a két kezemet a fogantyúra tettem és egy erőteljes mozdulattal rántottam rajta.<br />
<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: right; margin-left: 1em; text-align: right;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgCS9JjPefD1sKkNi1euhtWfVQDMOned0w5D0lOtslChkQK8CAR_UpeiZiwcO69AeN4TBvaZWy_CFznsR-9TTyrYIQku6WbcRAfmA3ehyphenhyphengqq3i_RC48H6LL6HrhNMbQeTenFf4UjbgiP9QZ/s1600/Selena-Gomez-Stars-Dance-540x405.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgCS9JjPefD1sKkNi1euhtWfVQDMOned0w5D0lOtslChkQK8CAR_UpeiZiwcO69AeN4TBvaZWy_CFznsR-9TTyrYIQku6WbcRAfmA3ehyphenhyphengqq3i_RC48H6LL6HrhNMbQeTenFf4UjbgiP9QZ/s1600/Selena-Gomez-Stars-Dance-540x405.jpg" height="199" width="200" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">A nagyon is ismerős kép.</td></tr>
</tbody></table>
Az ablak nyikorogva adta meg magát és kinyílt. A napsugarak, mint megannyi nyílvessző, azonnal betörtek a résen és fényárba borították a szobát. Hunyorogva néztem újra körbe a szobán. Először csak a tárgyak sötét sziluettjét láttam, de egyre élesebben kezdett kirajzolódni előttem a sok bútor formája. Végül kirajzolódott előttem ez egész szoba. Talán egy hölgyé lehetett, a sok ruhát és ékszert látva. Érdekelt, hogy ki tartózkodott ebben a szobában és hogy miért volt eddig ennyire elzárva a külvilágtól. Ki tudja ki lakhatott itt, ezért nagy odafigyeléssel mentem körbe az amúgy is kis szobában. Ujjaimat végighúztam a porlepte fabútorokon, majd az ékszereken. Annyira ismerős volt az egész, mintha már jártam volna itt előző életemben. Érdeklődve vizsgáltam a megannyi csecsebecsét, melyet régen biztos előszeretettel viseltek. Szebbnél szebb drágakövekből és gyöngyökből voltak, melyek tökéletese kiegészítői egy előkelő hölgy számára. <i>Talán egy hercegné szállt meg ebben a szobában.</i> morfondíroztam, miközben a kis fésülködős asztalon lévő képet vettem a kezembe. Egy fiatal lány mosolygott vissza rám a képről. Ijesztően hasonlított egy számomra ismerős emberre de nem tudtam megmondani, hogy ki lehetett az. Megőrjített ez a sok kérdés és ismerős dolog, mellyel ebben a szobában találkoztam.<br />
Tekintetem az ékszerekről a szoba sarkára tévedt, ahol egy magas állvány szerűség volt letakarva egy fehér lepedővel. Vagyis inkább szürke lepedővel, de feltételezem, hogy régen fehér volt. A kíváncsiság megint elhatalmasodott rajtam, így egy lépéssel máris ott termettem a tőlem két fejjel magasabb monstrum előtt. Óvatosan megfogtam a lepelt, majd gyorsan lerántottam az ismeretlen dologról. Sikerült egy újabb porfelhőt kavarnom magam körül, ami már nem biztos, hogy túl egészséges lenne, de ebben a helyzetben ki gondol az egészségére? Amint eloszlott előlem a por csinálta köd, homlokom ráncba szaladt. Mindenre számítottam csak erre nem. Egy fehér csipkés ruha volt egy próbababára aggasztva. Elsőre azt hinné az ember, hogy egy sima estélyi volt az, de amint megpillantottam a ruha melletti kis dobozkában lévő fátylat és csokrot, azonnal rájöttem. Ez egy menyasszonyi ruha! Felcsillanó szemmel vizsgáltam meg a ruhadarabot. Mindig is arról álmodtam, hogy nekem is hasonló ruhám lesz. Több méteres uszállyal, melyet a templom fényesre csiszolt márványpadlóján fogok magam után húzni, miközben a kis koszorúslányok rózsaszirmokat dobálnak körülöttem. Nem szándékoztam volna sok embert meghívni, inkább lett volna egy kis családi összejövetel, de ez a nem várt esküvő mindent keresztbe tett. Nemhogy nem ahhoz mehetek hozzá akihez én akarok, de még az én megálmodott esküvőmet és átszervezi és saját kezébe venné az irányítást. Hát én ezt nem fogom hagyni! Sikerült eléggé felhúznom magam az esküvő miatt, így elfeledkeztem egy igen fontos dologról, mely pár perc múlva eszembe is jutott. Egy kis vészharang azt suttogta a fejemben, hogy ezt minél előbb meg kell tudnom. Hát persze! Kié volt ez a menyasszonyi ruha??!<br />
<br />
Eltökéltem siettem az újdonsült jegyesem szobája felé. Ugyan én még nem egyeztem bele semmibe, de nagyon úgy néz, ki hogy engem teljesen kihagynak az egészből. Én már csak annyit fogok észrevenni az egészből, hogy menyasszonyi ruhában az oltár előtt állok és savanyú képpel fogok Chrisre nézni. De nekem ez ellen gyorsan tennem kell valamit! Halkan bekopogtam az ajtón és vártam, hogy választ kapjak.<br />
-Szabad! -kiáltott ki Chris, de ajtót nyitni nem jött. Vettem egy mély levegőt és benyitottam a szobájába.<br />
-Ööö...beszélhetnénk? -léptem elé bátortalanul. Valószínűleg nem rám számított, ugyanis hangomra összerezzent és az eddig olvasott könyvet gyorsan az íróasztala legfelső fiókjába tette. Azonnal felkeltette a figyelmem, hogy vajon mit titkol előlem, de most nem ez volt a legfontosabb.<br />
-Nem rád számítottam. -nyögte ki végül.<br />
-Igen? Ha gondolod ki is mehetek. -mutattam az ajtó felé.<br />
-Ne! Maradj! -pattant fel a székről és ragadta meg a kezem.<br />
-Biztos? Mert úgy láttam elég elfoglalt vagy. -utaltam az előbb eldugott könyvre.<br />
-Ja, hogy az! Csak olvastam. -vont vállat, de látszott rajta, hogy feszélyezi ez a téma. -De miért is jöttél? -Terelte a szót.<br />
-Csak az esküvő miatt. -haraptam a számba. Nehezemre esett erről beszélnem, főleg hogy annak szándékozom elmondani az ötletemet, aki a férjem lesz. Az <i>esküvő</i> szó hallatán felvonta a szemöldökét és kíváncsian nézett rám.<br />
-Tudod arról lenne szó, hogy nem lehetne egy kicsit elhalasztani a dolgot? Csak egy kicsit. -próbálkoztam.<br />
-Sajnálom Skylar, de lehetetlen. A király már annyira beleélte magát és egy csomó meghívót is elküldtünk már.<br />
-Kérlek! Csak egy kis időről lenne szó. Mondjuk egy hétről. Vagy még kevesebbről. -győzködtem. -Csak az én kedvemért. -hajoltam közelebb hozzá és durmoltam a fülébe. Ez meghozta a kívánt hatást, mert aprót bólintott. Mosolyogva húzódtam vissza tőle.<br />
-Nagyon szépen köszönöm. -mondtam nyájasan.<br />
-Nincs mit. -lehelte elhaló hangon. Légzése még mindig szabálytalan volt, kapkodva vette a levegőt. Izmai még mindig be voltak feszítve, talán az előbbi - számára - sokkoló élménytől. Tetszett, hogy ilyen érzéseket tudok kiváltani belőle, mellyel simán manipulálható lesz.<br />
Szórakozottan hagytam el az újdonsült vőlegényem szobáját és apám keresésére indultam.<br />
<br />
-Apa beszélhetnénk? -ültem le mellé a fotelre.<br />
-Persze mondjad csak. -tette le az eddig olvasott újságját.<br />
-Szóval arról lenne szó, hogy elmennék pár napra a kastélytól és a beleegyezésedet kérem.<br />
-Szó sem lehet róla! Felejtsd el ezt az ötletet. A végén megint elfelejtesz hazajönni, mint a múltkor. -rázta a fejét hevesen. Mélyen beszívtam a levegőt és higgadtan szóltam újra hozzá.<br />
-Akkor úgy szeretnék veled beszélni, mint az apámmal és nem mint a királlyal.<br />
-Ugyanúgy beszélné veled mind a két helyzetben és még mindig úgy gondolom, hogy ez egy rossz ötlet.<br />
-Csakis az esküvő miatt mennék el. Van egy fontos dolog, amit előtte még meg kell tennem. -magyaráztam. -Tudod ez amolyan női dolog. -füllentettem. Nagyon reméltem, hogy beveszi és elenged különben lőttek a tervemnek. Gyanakvóan nézett rám, de végül nagyot sóhajtott és számomra megfelelő válasz adott.<br />
-Köszönöm, köszönöm! Nagyon fogok sietni vissza. -borultam a nyakába és öleltem szorosan magamhoz. Nevetve ölelt vissza, majd eltolt magától.<br />
-De ha megint megpróbálsz elszökni, komoly gondok lesznek. -fenyegetett.<br />
-Értettem. -szalutáltam, majd kirohantam a szobából. Még sok dolgom van indulásig és szeretnék még sötétedés előtt indulni.<br />
Sietősen szeltem ketté a báltermet, tekintetemmel Martat keresve. Amint megpillantottam őt, egy hatalmas bársonyfüggönnyel harcolni, azonnal lefékeztem és odasétáltam hozzá.<br />
-Had segítsek. -vettem el tőle a méretes anyagot, majd felakasztottam neki az egyik székre.<br />
-Köszönöm hercegnő. fújta ki magát.<br />
-Semmiség. Viszont szeretnélek valamire megkérni téged. Nagyon fontos! -kezdtem el suttogni, hogy csak ő hallja.<br />
-Szívesen segítek. Miről lenne szó?<br />
-El kell mennem pár napra és szeretném, hogy távollétemben tartsd szemmel Cristopher-t.<br />
-Számíthatsz rám! -bólintott. -De miért kell elmenned?<br />
-Idővel mind megtudjátok, de most sietek, mert nincs sok időm. -gyorsan megöleltem a pöttöm nőt, majd a szobámba siettem. A legfontosabb dolgaimat beledobáltam egy táskába, majd a - legfontosabbat - a kardomat a köpenyem alá dugtam. Fejemre húztam a csuklyámat és úgy léptem ki a szobámból. A félhomályban elig látszott az arcom, csak a két elszánt szemem csillogott.<br />
A lovardánál felnyergeltem hűséges hátasomat - Crysatl-t - majd az apámhoz fordultam, akinek muszáj volt kikísérnie. Bíztatóan rámosolyogtam, majd egyetlen ugrással a lovamon ültem.<br />
-Nagyon vigyázz magadra és siess vissza! -szorította meg felé nyújtott kezemet.<br />
-Ígérem. -szorítottam vissza, majd elindultunk a Crystal-al. -Ja és még valami! Találtam egy meseszép menyasszonyi ruhát az egyik szobában. -kiáltottam apámnak.<br />
-Hogy mi??! Skylar azonnal gyere vissza!! -mennydörögte mély hangján, de már nem tudott megállítani. Nevetve vágtattam a kitűzött célom felé, amit remélhetőleg nemsokára el is érek.<br />
<br />
Átfagyva, megtépázva kopogtam be a nagy faajtón. Reméltem, hogy szívesen látnak, és nem küldenek el melegebb éghajlatokra. A hidegtől dideregve ugráltam egyik lábamról a másikra, hátha így elébb felmelegszem, de ilyen zord idő ellen semmit sem lehet tenni.<br />
Már kezdtem azt hinni, hogy soha nem fogják kinyitni nekem az ajtót, így tettem még egy próbálkozást. Most sokkal határozottabban kopogtam be, és rá pár másodpercre már nyílt is az ajtó.<br />
-Skylar te vagy az?! -csillant fel Peyton szeme. Aprót bólintottam, mire észrevette, hogy teljesen átfagytam.<br />
-Szegénykém, gyere beljebb, biztosan nagyon fázhatsz. -lökdösött be az ajtón, majd leültetett egy kályha mellé. Dideregve húztam össze magamon a köpenyt, majd a kíváncsi lányra néztem.<br />
-Beszélnünk kell! Vagyis mindnyájunknak! -mondtam határozottan.<br />
-Rendben. Egy perc és itt lesznek. -bólintott, majd indult volna ki a szobából, ha utána nem szólok.<br />
-Alex is itt van?<br />
-Nincs. Elment Noah-val és Mark-al valami könyvet keresni. -vont vállat.<br />
-Akkor jó. -könnyebbültem meg.<br />
-Hallom, hogy itt van Sky. -rohant be a szobába Mia. Először észre sem vett, de amint Peyton felém mutatott a kislány szemei felcsillantak és egyenesen felém rohant.<br />
-Sky már annyira hiányoztál! -ugrott a nyakamba boldogan.<br />
-Nekem is nagyon hiányoztál. -nevettem fel és magamhoz öleltem.<br />
-Na lám! Nem bírtad ki nélkülünk? -lépett be a szobába Abby nyomában Rose-al.<br />
-Valami olyasmi. -mosolyogtam rájuk. -Kat is itt van?<br />
-Majd nemsokára jön. -jött be utolsóként a szobába Rob. -De jó téged újra látni Kiscsaj! -ölelt szorosan magához a fiú. Rose felhúzott szemöldökkel nézte barátja kirohanását, de nem tulajdonított neki nagy ügyet.<br />
-Ha már mind így összegyűltünk, akkor végre elmondhatnád, hogy miért is jöttél. -ült le mellém Abby.<br />
-Hát arról lenne szó, hogy...nem is tudom hogyan fogalmazzak. -dadogtam. -Szóval megházasodom. -nyögtem ki végül. A szobában hirtelen csönd lett és mind kitágult szemekkel néztek rám. Muszáj volt mondanom még valamit, mert ez így túl gyors volt mindnyájuk számára.<br />
-Szerettem volna ha tudtok róla. -suttogtam.<br />
-És mikor lesz? -kérdezte egy komor hang az ajtó irányából. Mind oda kaptuk a fejünket az újonnan érkezőkre. Még a számat is eltátottam, mikor egyik rémálmom kezdett valóra válni.<br />
-Alex?! -leheltem ezt az egy szót, mely örökre a szívembe vésődött.<br />
<br />
<br />
Hát ennyi lenne! Remélem, hogy tudlak ezzel titeket kárpótolni és próbálom a kövi részt hamarabb hozni.<br />
Pusszancs!♥Unknownnoreply@blogger.com9tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-28407753059006967252013-12-24T09:36:00.001-08:002013-12-24T09:36:49.418-08:0014. ~Christmas.*Drága Manók!<span class="st">♥</span><br />
<span class="st">Hát ez a nap is elérkezett! Én mér nagyon vártam és olyan boldog vagyok, hogy most itt van a <b><u>KARÁCSONY</u></b>!!!</span><span class="st"><span class="st">♥</span></span><br />
<span class="st"><span class="st">Ez a rész csak emiatt a nap miatt született meg, ez az ajándékom számotokra!:) Szóval Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog új évet kívánok nektek!!:))</span></span><span class="st">♥</span><br />
<span class="st">A részről csak annyit, hogy ez egy karácsonyi napról fog szólni, mely több évvel ezelőtt történt meg.</span><br />
<span class="st">Jó olvasást és Kellemes ünnepeket!!!</span><br />
<span class="st">Pusszancs!</span><span class="st"><span class="st">♥</span></span><br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjuMAUsquZCwXBkd_p03WP_3N66f1R2I4lbJUbIPHgYDpAoD9lxDu98dMzH2rrqtbdqwLQILnq5Iy7XuU0pjaLUDJjMvxqwl0eds-U15qw52igfCf1CRb66nkxk3ximCnWV4WSqIW_vWUDl/s1600/fireplace-ytgifs-o.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="180" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjuMAUsquZCwXBkd_p03WP_3N66f1R2I4lbJUbIPHgYDpAoD9lxDu98dMzH2rrqtbdqwLQILnq5Iy7XuU0pjaLUDJjMvxqwl0eds-U15qw52igfCf1CRb66nkxk3ximCnWV4WSqIW_vWUDl/s320/fireplace-ytgifs-o.gif" width="320" /></a></div>
<br />
<br />
Ez a tél más volt. Más volt mint a többi.<span class="st"><span class="st"> Az emberek Karácsonyi lázban égtek, mindenki kapkodva vette meg az utolsó ajándékot, melyet véletlenül kifelejtett az ajándéklistáról. Egymást fellökve rohantak egyik üzletből a másikba, mit sem törődve a körülöttük lévő hatalmas felfordulással. Számukra a Karácsony nem jelentett mást, mint megajándékozni egymást. Nem is igazán tudták, hogy miről is szól ez a szép ünnep. Évről évre harcot vívnak az utolsó megmaradt játékokért, hogy aztán gyermekeik boldogan nyissák ki őket Szenteste. Már hetekkel ezelőtt megtervezték, hogy mi is lesz az ünnepi menü. Jó előre feldíszítették az egész házat, hogy elmondhassák magukról: <i>Mi készültünk!</i>. Valóban csak ennyiről szólna a Karácsony? Rohanás az egész ünnep? Vagy esetleg van benne valami más is?</span></span><br />
<span class="st"><span class="st"><br /></span></span>
<span class="st"><span class="st">A palota melletti kis erdőben két kislány énekszava hangzott:</span></span><br />
<span class="st"><span class="st"> </span></span><i> </i><br />
<i>Kisfenyő az erdőn él odakünn<br />
színezüstje csillan a sok pici tűn,<br />
jégcsapokat ringat a szélben az ág<br />
puha hó a vállán a télikabát.</i><br />
<br />
<i>
</i><i>Él alatta csendben egy víg nyuszipár.<br />
Sárgarigó hajnali füttyszava száll,<br />
felkeresi néha a medve is őt,<br />
hazahoztuk tegnap a karcsú fenyőt.</i><br />
<br />
<i>
Ezerszínű gyöngyszalag, százszínű, szép,<br />
gyertyafénnyel hinti be tűlevelét,<br />
körülállja sok gyerek mind de vidám:<br />
"Ugye, jó itt nálunk, te szép kicsi fánk?"</i><br />
<br />
Énekelve, nevetgélve ugrálták körbe a kiválasztott fájukat. A csípős hidegtől arcuk kipirosodott, kesztyűbe burkolt kezük átfagyott. De mit sem érdekelte őket ez. Ők tudták, hogy miről is szól a Karácsony. Az egész erdő az két kislány nevetésétől zengett. Jól érezték magukat. Legbelül tudták, hogy ez a Karácsony más lesz, mint az eddigiek. Hogy miben lesz más? Azt még ők maguk sem tudták. Jókedvüket egy szán csengői zavarták meg. Csilingelve jelezték a jármű megérkezését.<br />
-Hát itt vagytok?! -csendült fel a boldog nő hangja. Mosolyogva nézte a két kislány kipirosodott mosolygós arcát. Boldogan lépett ki a szán menedékéből, prémes csizmája alatt csak úgy ropogott a hó.<br />
-Ideje lesz indulni. Az ebéd elkészült és úgy gondolom eléggé átfáztatok már. -fogta meg a két gyermek fagyos kezét.<br />
-A fenyőfát is vihetjük? -csillant fel a szeme a kis barna fürtös kislánynak.<br />
-Hát persze. -simította meg arcát a nő, majd intett hintósainak, hogy vágják ki a kis fenyőt. A két gyermek boldogan nézték, ahogy az emberek néhányat lendítve a fejszén, kidöntik az apró fát.<br />
-Most már te is velünk fogsz lakni. -ölelte magához a fenyőt a két kislány. Az emberek gyorsan felrakták a szánra a fát, majd elindultak. Az út végig a két boldog gyerek énekétől zengett. Boldogok voltak, mert újdonsült barátjuk is velük tarthatott.<br />
<br />
-Anya szerinted így szép lett? -fordul a kislány az olvasó nőhöz. Tekintetét elszakítva az olvasott soroktól, a lányára néz a nő, majd elmosolyodik.<br />
-Gyönyörű! -mondta csodálattal a hangjában.<br />
-Szerintem is. -vigyorgott a kislány, majd felmászva anyja ölébe folytatta. -Szerinted tetszenek neki a díszek?<br />
-Biztos vagyok benne, hogy megtisztelve érzi magát.<br />
-Juj! Úgy örülök neki, hogy ő is itt van most velünk. -bújt szorosan anyjához a csöppnyi lányka. Anya és lány egymást ölelve nézték a kandallóban égő tüzet, melynek parazsai táncot jártak. Megbabonázó látványt nyújtott a két lány számára. Az idilli hangulatot egy idősödő férfi halk kopogása zavarta meg. Az elvarázsolt lányka és anyja riadtan kapták fejüket a hang irányába. Miután rájöttek, hogy csak az egyik családtag az, máris megnyugodtak.<br />
-Apa! Apa! Nézd milyen szép karácsonyfát választottam! -rohant a boldog kislány komor tekintetű apjához.<br />
-Nagyon szép lett Drágám! -kapta fel a csillogó szemű gyermeket.<br />
-Anyával választottuk ki a fenyőt. És még díszíteni is segített. -lelkendezett a kislány.<br />
-Igazán?! -kérdezte némi gúnnyal a hangjában a férfi.<br />
-Igen. -húzta ki magát az eddig némán figyelő anya. -Drágám nem akarsz Marta-nak segíteni? -fordult a még mindig lelkesedő lányhoz.<br />
-De! Marta? Marta?! -futott ki a szobából boldogan. A két szülő büszkén nézett gyermekük után, aki még nem is sejti, hogy milyen nagy teher nyomja picinyke, törékeny vállait. Talány egy nap ő fogja örökölni a családi vagyont, ha bátyja úgy dönt nem kér az egész felhajtásból.<br />
-Miért kell ilyen ostobaságokkal tömnöd a gyerek fejét?! -fordult vissza a férfi a nő felé.<br />
-Ezek nem ostobaságok Andrew! Joga van tudni róluk. Mindenről! -akaratoskodott az elszánt nő.<br />
-De nem érted, hogy csak egy jobb jövőt akarok neki. Mesebeli és kitalált lények nélkül.<br />
-Te nem érted! Ha ezeket eltitkolod előle akkor nagy csalódás fogja őt érni az életben. Ő erre született! Elhívatottsága van!<br />
-Nem! Ő nem erre született. Senki nem kérdezte meg, hogy akarja-e ezt az egészet. Hiszen ő még csak egy négy éves gyerek .Honnan tudna ő még a világ dolgairól?! -kezdett kijönni a sodrából a férfi.<br />
-Hát erről lenne szó! Nem is a gyerekünket félted, hanem saját magadat. -rázta a fejét csalódottan a nő.<br />
-Ez nem igaz! Igenis törődöm a lányunkkal. -emelte fel a hangját a férfi.<br />
-Ugyan Andrew! Mikor voltál utoljára a lányoddal valahol? Mikor játszottál vele utoljára? -tett szemrehányást az ideges anya. A veszekedés során most először meg sem tudott szólalni a férfi. Farkasszemet nézett saját feleségével. Mint kér évek óta háborúban lévő ország. Olyanok voltak, mint két oroszlán. A saját területüket, családtagjaikat védték, pedig közös volt az érdekük. Végül sikerült újra megszólalnia az eddig némán szemező apának.<br />
-Ha most megbocsájtasz, át kell adnom az ajándékokat a gyerekeimnek.<br />
-Azok az én gyerekeim is! És én úgy tudtam, hogy közösen tartjuk meg az ajándékozást. -hitetlenkedett az asszony.<br />
-Hát az idén máshogy lesz. -vont vállat a férfi, majd mint aki jól végezte dolgát, kisétált a szobából. Letaglózva roskadt a székbe a nő. Szemeiből bánat, hitetlenkedés és harag keveredett. Soha nem gondolta volna, hogy házassága így meg tud romlani. Szerette a férjét, nagyon is, de az utóbbi időben nem volt idejük se egymásra, se a gyerekeikre. Arcát a kezeibe temetve sírt a Szeretet ünnepén. Kivételesen nem a boldogság miatt, mint sokan mikor kibontották az ajándékukat, vagy csak egy rég nem látott barát látogatta meg őket. Ő bánatában sírt. Szívében hatalmas ürességet érzett, melyet a férje szeretetének kellene kitöltenie. De a férfi elbukott, mint férj és családapa. Nem tudta már egyben tartani - a régen irigylésre méltó - családot. Az anya egyedül maradt a bánattal és sötétséggel ebben a késői órában. Valahol a távolban gyermekek éneke és nevetése hangzott. Ma viszont még ez sem tudta jobb kedvre deríteni a megfáradt asszonyt. Megroskadva ült a hatalmas bőrfotelban, amely ha nem is örökké, de egy kis időre megnyugvást biztonságot adott neki.<br />
Eközben a másik szobából jókedvű kacagás hallatszott. Apa és két gyermeke a nagy franciaágyban feküdtek és apjuk esti meséjét hallgatták. De ez nem olyan mese volt, mint amilyet az anyjuk szokott nekik mesélni. Meg sem közelítette azt, mit amit ő most olvasott nekik.<br />
-Apa. Miért nem abból a könyvből olvasol nekünk, mint amiből anya szokott? -ült föl az ágyban a kislány.<br />
-Mert azoknak nincs valóságalapjuk. Azok csak kitalált történetek. -próbálta elmagyarázni nekik az apjuk.<br />
-Ez nem igaz. Én láttam már tündért! -tette keresztbe maga előtt a karjait a kislány.<br />
-Kicsim. Tündérek nem léteznek. Eben teljesen biztos vagyok. -fogta meg kezét mosolyogva az apa.<br />
-Hazudsz! Nem hiszek neked. -sírta el magát a csalódott kislány, majd pityeregve rohant ki a szobából.<br />
-Várj Drágám! -szólt utána a férfi de már hiábavalónak bizonyult.<br />
-Szép volt apa! -sóhajtott a nagyobbik gyerek, majd húga után sietett. A jó apának hitt férfi úgy szint egyedül maradt a gondolataival, melyeknek hála sikerült belevesznie a sötétbe.<br />
<br />
-Húgi itt vagy? -nyitott be lassan a kisfiú a szobába. Halk zokogást hallott, melyből arra következtetett, hogy csak is a testvére lehet ott bent. Lábujjhegyen az ágyig osont, majd pityergő húga mellé bújt. Szorosan magához ölelte, ezzel is nyugtatva őt.<br />
-Szerinted sincsenek tündérek? -kérdezte szipogva a kislány.<br />
-Dehogyis nincsenek! Én is láttam már egyet. -simított ki pár kósza hajtincset a könnyektől nedves arcából a testvérének. A lányka kezdett megnyugodni bátyja ölelésétől és kedves, megnyugtató szavai hallatán. Végül becsukva kis, a sírástól könnyes szemeit, az álmok földjére lépett a kislány, de ha rosszat álmodott is volna, bátyja ott volt, aki kész volt élete árán is megmenteni a csöppnyi kisgyermeket. Még néhányat simítva kipirult arcán a kislánynak, a fiú is átlépte az örök álmok birodalmát. Halk szuszogás töltötte be a sötétbe burkolódzott szobát. Két békésen alvó kisgyermek tudta csak igazán, hogy mit is jelent a Karácsony.<br />
Nem holmi ajándékozós nap. Nem is a sok rohanásról és készülődésről szól. Ez a nap a Szeretet ünnepe. És ez a két békésen alvó kisgyermek a legjobb példája annak, hogy mi is valójában a Karácsony.<br />
<br />
Hát ennyi lenne! Tudom, hogy rövid, de ez az ötlet csak ezen a napon született meg, és nem is szándékoztam berakni a blogba, de aztán úgy döntöttem, hogy mégis berakom.:) Nem ezt a részt ígértem a hosszúnak, hanem ami utána jön, de mivel Karácsony van, muszáj volt valamit hoznom nektek!<span class="st">♥</span><br />
<span class="st">Remélem, hogy azért tetszett!:)</span><br />
<span class="st">Pusszancs!</span><span class="st">♥</span><br />
<span class="st">Ui.: Ezt a történetet nemrég találtam az interneten és nagyon megtetszett. Muszáj volt ez is kiraknom. Remélem nem bánjátok...:)</span><br />
<br />
<span class="st"><b><span style="font-size: large;"><u>A történet:</u></span></b> </span><br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<span class="st"></span><span style="color: teal; font-size: 14pt;"><span style="font-family: Times New Roman;"><span style="color: maroon;">Máté László: Karácsonyi ajándék<span style="mso-spacerun: yes;"> </span></span></span></span>
</div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">A férfi lassan megmozdult, átfagyott tagjait dörzsölgette. Gondolataiban, a régmúlt karácsonyok emlékei kavarogtak. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">A
meghitt gyerekkori karácsonyok, amikor a nagy barna mackót, vagy a
villanyvonatot kapta. A későbbi éveken, amikor már felnőttként saját
családjával ünnepelt. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">A kislánya földöntúli boldogsága a játék baba, vagy a bababútor láttán. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">Istenem, hogy tudott örülni, és mennyire szeretett hozzábújni - gondolta a férfi. Mennyire apás volt. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">Már régóta nem várta a karácsonyokat, sőt egy idő óta egyenesen gyűlölte. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">A válása utáni magányos karácsonyokra sem szívesen gondolt. Amióta pedig az utcán tengette életét, gyűlölt minden ünnepet. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">Ez a hatodik karácsony, amit hajléktalanként az utcán élt meg, és számára csak az emlékek maradtak. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">Megszokta
a számkivetettek és megvetettek életét. Először még zavarta egy-egy
szánakozó adomány elfogadása, mára azonban a teljes közönyösség és
beletörődés vált az életszemléletévé. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">A
telet nem szerette a hideg miatt, a többi évszakok elfogadhatóvá
váltak. A lényeg, hogy legyen egy kis ennivaló és néha-néha valami
innivaló. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">Az ital, az jó. Elbódít és segít elfeledtetni a kilátástalan helyzetet. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">Ismét érezte a csontokig hatoló hideget. Felnézett az égre és úgy gondolta, 10-11 között lehet az idő. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">Elhatározta, hogy minden ellenérzését félretéve, elmegy a menhelyre ebédelni. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">Nem
szerette a menhelyet. Nem tudta meghatározni az okát, de nem szerette. A
menhelyen jó meleg, néhány ismerős sorstárs barátságos köszöntése, és
ünnepinek éppen nem nevezhető ebéd fogadta. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">Az ebédosztó, mikor rákerült a sor megkérdezte, tegnap este miért nem jött, hiszen sült hús volt és még egy szelet sütemény is. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">A
férfi csak megrántotta a vállát, de nem válaszolt. Az ebédosztó -
mintegy kárpótlásul - két kemény tojást adott a főzelék mellé. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">A leves meleg és sós volt. Más jót nem igen lehetett elmondani az ételről. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">A
főzelék íztelen volt, ráadásul nem is szerette. De meg kell enni, mert
szüksége van az energiára. A férfi lassan evett és minden falatot jól
megrágott. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">Nem volt miért sietni. Régóta nem volt miért sietni. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">A
két tojást a végére hagyta, majd gondolva a holnapra is, csak az
egyiket ette meg. A másik kemény tojást egy kétes tisztaságú zsebkendőbe
csavarta és a szatyorba rejtette. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">Amikor
kifelé indult, meglátta a menhely vezetőjét. Nem akart vele találkozni,
mert tudta, hogy megint rákezdi, hogy miért az utcán tölti az éjszakát.
Szerencséje volt, mert megállították a menhely vezetőjét. A férfi
kihasználva a helyzetet, gyorsan távozott. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">Az
utcán csoszogva megindult a körút felé. Azt gondolta, karácsony lévén
az emberek talán adakozóbbak. A szokott helyére ment. Igaz, nem a
legjobb hely volt a körúton, de néha egészen jó kis pénz összejött. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">A
forgalom hullámzó, de inkább gyér volt. Ennek megfelelően a kocsiból
kinyújtott forintok is igen kevés összeget adtak ki. Már sötétedni
kezdett, és alig több mint négyszáz forint gyűlt össze. Megvárom, amíg
teljesen besötétedik gondolta a férfi, azután elmegyek. Sok jó már
úgysem lesz. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">Ahogy
csoszogott a kocsik között látta, hogy a következő autó ablaka
leereszkedik és egy kéz az alamizsnát nyújtja. Óda csoszogott, hogy
elvegye a pénzt. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">A férfi és a sofőrülésen ülő nő tekintete egyszerre találkoztak. Mindketten megkövülve nézték a másikat. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">- Apa? - csúszott ki önkéntelenül a nő száján a kérdés. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">- Kislányom - dadogta a férfi zavartan. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">A lámpa zöldre váltott, de a nő nem indult el. A két ember zavartan megmerevedve nézte egymást. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">- Anya miért nem indulsz már? - csivitelte a hátsó ülésen ülő aranyszőke hajú kisfiú. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">- Drágám, valami baj van? - kérgezte a nő mellett ülő férfi is. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">A hátsó kocsik előbb bősz dudálásba kezdtek, majd szép sorban kikerülték a zöld lámpánál veszteglő kocsit. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">A
nő visszarakta a fémpénzt a tárcájába, hosszasan kotorászott benne,
majd a férfi kezébe nyomott két papírbankót. Az ismét zöldre váltó
lámpánál, visító kerekekkel indítva, vadul elszáguldott az autó. A férfi
a kezében lévő két darab ötezrest nézte, és szeme megtelt könnyel. </span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">Először könnyezett amióta az utcán él, és először érezte, hogy megalázták.</span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;">Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok minden egyes Drága Olvasómnak!!!</span><span class="st">♥</span><br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhSSuZZRsY72H0WAqRHMo7lUuqdogjYplzK3Ed5_o7B2_qNhFtiHCb7ScUWg86aZu8TXTsajfIErjbeDuQmGHfEOC0YmouKdL34aFqrF4yYI0bR6AEx9Tw4gWSjFUuXv0h9rLgBaLPqYB7W/s1600/tumblr_lwp07pK6Po1qcqjsfo1_500_large.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="156" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhSSuZZRsY72H0WAqRHMo7lUuqdogjYplzK3Ed5_o7B2_qNhFtiHCb7ScUWg86aZu8TXTsajfIErjbeDuQmGHfEOC0YmouKdL34aFqrF4yYI0bR6AEx9Tw4gWSjFUuXv0h9rLgBaLPqYB7W/s320/tumblr_lwp07pK6Po1qcqjsfo1_500_large.jpg" width="320" /></a></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="margin: 0cm 0cm 0pt;">
<span style="font-family: Times New Roman; font-size: small;"> </span></div>
Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-943566482583756842013-12-21T08:09:00.002-08:002013-12-21T08:09:47.295-08:0013. ~You will never be my mother!*<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgJ3fNYJSDswdn8BLp1pY9qJvL4NoFSclHhX8jIT-EqF0hfP04i_CnXtOh9iJq5fy8-JvY5CVBh367-cDJPubVVL0zrmxZwfyASVKxo6BQSGz2BusEVXva5lA6E_1-3vLtinWxLUfpvArgS/s1600/tumblr_inline_mp5tzyGWTa1qz4rgp.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="143" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgJ3fNYJSDswdn8BLp1pY9qJvL4NoFSclHhX8jIT-EqF0hfP04i_CnXtOh9iJq5fy8-JvY5CVBh367-cDJPubVVL0zrmxZwfyASVKxo6BQSGz2BusEVXva5lA6E_1-3vLtinWxLUfpvArgS/s320/tumblr_inline_mp5tzyGWTa1qz4rgp.gif" width="320" /></a></div>
<br />
<br />
<i>"...,de egy valami mindig ott lesz nekünk. A Remény! Mindegy, hogy milyen helyzetben van az ember. Ha megtalálod a kiskaput, mellyel megváltoztathatod a jövődet, akkor a Remény is ott fog kopogni, új életed küszöbén. Egyetlen nap sem olyan, mint a másik, mert mindegyik tartogat egy
csodát, egy mágikus pillanatot, amikor az univerzum összeomlik, és új
csillagok születnek."</i><br />
<i><br /></i>
Újra és újra elolvastam ez előbbi sorokat. Próbáltam értelmezni az egészet, de sehogy sem állt össze a kép. Tanácstalanul fordultam a türelmesen várakozó Marta-hoz, aki még mindig szikla szilárdan állt mellettem.<br />
-Szerinted létezik a remény?<br />
-Drágám! A remény az a dolog, mely akkor is ott lesz neked, mikor már magadban sem hiszel. Ő mindig ott lesz neked, hogy legyen mibe kapaszkodnod. Ő jelképezi számodra és mindannyiunknak az erőt, az újrakezdés lehetőségét.<br />
-De mi van, ha nem vesszük észre. Ott van a szemünk előtt, de képtelenek vagyunk észrevenni? -kérdeztem kétségbeesetten.<br />
-Soha ne kételkedj a saját képzelőerődben. -mosolyodott el, majd kisétált a könyvtárból. Kétségbeesetten dőltem előre a széken. Fejem hangos koppanással érkezett az asztal felületére.<br />
-Aú! -szisszentem fel azonnal. A homlokomat dörzsölve álltam fel az asztaltól és a könyvespolcok felé vettem az irányt.<br />
Még egy kicsit kutakodtam a könyvtárban, majd visszamentem a "felszínre".<br />
<br />
<i>-Anyu, anyu! -szaladt sírva a kislány, a meglepett asszonyhoz. Nem is volt igazából asszony. Sokkal inkább lánynak mondanám. Elég fiatal volt még az élethez, csak úgy sugárzott belőle az életerő. Hosszú, hátközépig érő enyhén hullámos haja keretezte, festménybe illő, tökéletes arcát. Telt, vörös ajkai, hosszú dús szempillái voltak. Óriási, tengerkék és mindig ragyogó szemi koronázták meg porcelán szerű arcát.</i><br />
<i>Kíváncsian kapta fel fejét, miközben kezében az eddig olvasott könyvet tartotta. Meglepetten nézte, ahogy a kislány szipogva törölgeti a kicsorduló könnycseppjeit. Mintha megannyi igazgyöngyként hullana pirospozsgás arcára. A napfényben meg-megcsillan a sok kis apró könnycsepp fényárba borítva a pityergő kislányt. A nő szomorúan nézett le rá, majd megejtve egy apró mosolyt, így szólt:</i><br />
<i>-Mi történt drágám? -vette ölébe a szipogó gyereket.</i><br />
<i>-Fogócskáztunk, de az a lány ellökött. -mutatott egy tömzsi fára. Mögüle óvatosan egy vörös kislány kukucskált ki. Megijedt őzikeszemeivel nagyokat pislogott, tekintete rémült volt. Az anya elmosolyodott a félénk kislány láttán, majd a megnyugvó lányához fordult.</i><br />
<i>-Szerintem véletlen volt. -suttogta játékosan a fülébe. -Biztosan nem szándékosan tette. Látod, már nem is vérzik! -törölte meg felsebzett térdét a kislánynak. Először a lábára, majd anyjára nézett a csodálkozó kislány. Szemeiből csodálat és rácsodálkozás sugárzott. Felnézett anyjára. Arra a nőre, ki életet adott neki. Aki óvja és védi minden egyes bajtól. Aki szereti őt, és mindent megtesz annak érdekében, hogy jó élete legyen a kislánynak.</i><br />
<i>-Tudod Skylar, ha nagyon kedves vagy hozzá, akkor biztosan megmutatja neked a szárnyait.</i><br />
<i>-A szárnyait? -tátotta el kicsi száját a lányka.</i><br />
<i>-Úgy bizony. Képzeld, vannak olyan lények az erdőben, akiknek varázserejük van. És ha úgy akarják felfedik előttünk a titkaikat.</i><br />
<i>-Még a szárnyukat is? -lelkesedett a kislány.</i><br />
<i>-Még azokat is. -helyeselt a nő, majd letette öléből lányát. -Menj oda hozzá és kérd meg, hogy mutassa meg neked őket. -biztatta a kislányt. Ő pedig felbátorodva sietett oda, a még mindig félénk lányhoz.</i><br />
<i>Az anya mosolyogva figyelte, ahogy a két kis lány nevetve szaladgálnak a virágos réten. Ő nem akarta elrejteni lánya elől az igazságot. Férjével ellentétben, ő mindig is mesélt neki az erdőben lakó népekről. Ő maga is hitt bennük, látta őket. Tudatni akarta lányával, hogy igenis léteznek és a segítségüket kérik.</i><br />
<i>De sajnos a nő halála után, lánya soha többé nem hallott esti meséket ezekről a teremtményekről . Apja hallani sem akart arról, hogy bármelyik dada is beszéljen neki róluk. Inkább maga altatta el kislányát.</i> <i>A lány további életét teljes tudatlanságban élte, ezidáig.</i><br />
<br />
Lábujjhegyen osontam végig a folyosón. Nem akartam, hogy bárki is meglásson, főleg, hogy nem is szabadna a szobámon kívül lennem. Minden egyes neszre nagyot ugrottam, félve a lebukás lehetőségétől. Már majdnem a szobámnál voltam, mikor valaki megszólított hátulról.<br />
-Szóval itt vagy! -harsant fel a férfi. Ijedtemben mozdulni sem mertem. Lassan megfordultam és nyeltem egy nagyot.<br />
-Figyelj apa meg tudom magyarázni... -mentegetőztem.<br />
-Felesleges. Most eltekintek ettől a kis ballépésedtől. -legyintett apa. Meglepődve néztem rá.<br />
-Apa minden rendben? -ráncoltam a homlokom.<br />
-Persze, persze. Csak azért kerestelek, mert be szeretnék neked mutatni valakit. Nemrég érkezett meg hozzánk. Már nagyon várja a veled való találkozást. -lelkesedett apám.<br />
-Rendben. De kiről lenne szó? -kíváncsiskodtam továbbra is.<br />
-Majd meglátod! Most viszont menny a szobádba és öltözz át. Kiválasztottam számodra a legmegfelelőbb darabot. Miután kész vagy gyere le a szalonba. Várni fogunk. -intett apa, majd eltűnt a folyosó végén. Értetlenkedve néztem utána, de a kíváncsiság győzött, így felsiettem a szobámba. Tényleg ott volt kikészítve a ruhám, mint ahogy mondta.<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhUeixYryKr-mBMvMug4MnPTkyghE9zizM0EV4KvzM8igyPbOzMbGEMmWiiWWrxOQzu7-p5dx5vwrhm8XwFjMqRiun89iDAiYFrq7YIToSVr8jSO7_AQQt8NLncKcbYHEZIfUUORcpdhgBG/s1600/ruha+%C3%B6ssze%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="160" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhUeixYryKr-mBMvMug4MnPTkyghE9zizM0EV4KvzM8igyPbOzMbGEMmWiiWWrxOQzu7-p5dx5vwrhm8XwFjMqRiun89iDAiYFrq7YIToSVr8jSO7_AQQt8NLncKcbYHEZIfUUORcpdhgBG/s320/ruha+%C3%B6ssze%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s.jpg" width="320" /></a>Egy gyönyörű, földig érő menta zöld ruha fogadott, egy hozzá illő magassarkúval. Azonnal magamra is kaptam a meseszép ruhát, majd a tükör előtt forogva, csodáltam magam. Még soha nem volt ilyen szép ruhám. Persze több ezer bálon voltam már, de még egyszer sem tetszett meg ennyire egy ruha. Talán azért mert emlékeztetett ez valakire. Valakire, akit már régen el kéne felejtenem. Valakire, aki reményt adott, de nem éltem vele. Valakire, akit első pillanattól kezdve ismertem, de mégis akkor láttam először. Furcsamód őt láttam meg ebben a ruhában. Jó volt ránézni, de mégis keserűséggel töltött el. Mintha ezáltal a ruha által is csak kötődni akarna hozzám.<br />
Ábrándozva ültem le sminkes asztalkám elé. Gyorsan kifésültem a hajam, majd egy laza kontyba fogtam össze. Elégedetten néztem végig magamon a tükörben, majd elhagyva szobámat a szalon felé vettem az irányt. Már messziről lehetett hallani a halk hegedű dallamát és a nevetéseket. Apám hangját rögtön felismertem, de a vele beszélgető női hang számomra idegen volt. Kíváncsivá tett a lágy, női hang, így megszaporáztam lépteimet. A résnyire nyitott ajtó előtt megálltam. Hegyezni kezdtem a fülemet, majd mikor meghallottam saját nevemet, lassan benyitottam a szobába. A szalonban tartózkodók, mind rám kapták tekintetüket. Apám, Marta és a számomra még mindig idegen nő. Megejtettem egy bátortalan mosolyt, majd elindultam feléjük.<br />
-Skylar gyere csak! Be szeretnék neked mutatni valakit. -mosolygott a mellette ülő nőre. -Dorothy Moore, ő itt a lányom Skylar. Skylar ez a kedves nő pedig Dorothy Moore. -mutatott be gyorsan minket egymásnak.<br />
-Üdvözlöm. -pukedliztem előtte az illem kedvéért.<br />
-Hagyjuk a formaságokat. -mosolyodott el, majd magához ölelt. Olyan váratlanul ért, hogy még ellenkezni sem tudtam. Esetlenül álltam karjai közt, visszaölelni viszont eszem ágában sem volt. Nem tudom miért, de azt érzem, hogy távol kell tartanom magamtól őt. Miután elengedett léptem egyet hátra, majd onnan mosolyogtam tovább.<br />
-Ne ácsorogjatok csak úgy! Üljetek le. -nevetett fel apám. Szerintem egyáltalán nem volt vicces amit, mondott, de mindegy is. Jól nevelt hercegnőhöz méltóan szót fogadtam, és leültem a legtávolabbi helyre attól a nőtől. A távolságtartás még mindig bennem, volt és nem is szerettem volna a közelembe engedni őt. Így is nagy megrázkódtatást nyújtott az a váratlan ölelés.<br />
-Na szóval! Azért is hívtalak ide, mert fontos bejelenteni valóm van. -csapta össze tenyereit apa. Érdeklődve figyeltem őt, de mivel nem mutattam túl nagy kíváncsiságot, így folytatta.<br />
-Nemrégiben Dorothy-éknál voltam látogatóban. Már régóta tartjuk a kapcsolatot, mely mára nagyon szoros lett kettőnk között. Tegnap arra az elhatározásra jutottunk, hogy összeházasodunk. -közölte velem ezt a borzalmas tényt. Lesokkolva ültem a bőrfotelban, számat eltátottam. Ehhez nem tudtam mit mondani.<br />
-Skylar kedves. Mi nagyon szeretjük egymást az apáddal és egyrészt miattad is döntöttünk úgy, hogy összeházasodunk.<br />
-Ezt ne! Csak ezt ne! Az esküvőt nem foghatjátok rám. Én ebből nem kértem. Nem akartam, hogy az anyám legyen, én tök szuperül megvoltam a maga segítsége nélkül is. És mielőtt még fantáziálni kezdene, ki kell, hogy ábrándítsam, de maga soha sem lesz az anyám! -keltem ki magamból.<br />
-Skylar Rachel Williams! Azonnal kérj bocsánatot. -harsant fel idegesen apám.<br />
-Nem! Sőt, tudod mit? Tőlem azt csináltok amit akartok. Nem érdekel, csak egyet kérek. Engem felejtsetek el! -kiáltottam, majd kiviharzottam a szalonból. Még hallottam, hogy apa mérgesen kiabál, Dorothy pedig próbálja nyugtatni őt.<br />
-Hagyjad. Még csak gyerek Biztos nehéz lesz ezt neki feldolgozni. -simogatta a feldúlt férfi karját.<br />
Undorodva hagytam el a szobát. Mindent hátra akartam hagyni, ami ebben a szalonban történt. Egy kis nyugalomra vágytam, egy kis magányra.<br />
Idegesen csaptam be magam után az ajtót. Lerángattam magamról a ruhát, majd a saját kényelmes ruháimba bújtam. Befeküdtem az ágyba és fejemig húztam a takarót. Először csak szipogni kezdtem, majd a sós könnyek marni kezdték a szememet. Durván letörölve azokat próbáltam összeszedni magamat, de az érzelmeknek nem lehet parancsolni. Mint két megduzzadt patak, úgy folyt végig arcomon könnycseppek ezre. Szakadozva szívtam be a levegőt, vállam remegett a sírástól. Jelen pillatanban senki társaságára sem vágytam, de az élet úgy látta jónak, ha egy kicsit megtréfál.<br />
Chris rontott rám. Az ágyam mellé lépett, majd leült a szélére. Lassan lehúztam fejemről a takarót és megduzzadt szemeimmel néztem rá.<br />
-Jajj Sky, annyira sajnálom. -simogatta meg kivörösödött arcomat.<br />
-Mégis mit sajnálsz? Ezen nincs mit sajnálni. -löktem el magamtól és az ágy végébe ültem.<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgNISQS46_dsNUkC0dwSj6SkWtbK6EHatL6DjfJQb4VA_pe_eiJ9D1HSHjiWzNOpVTTqmbOF8oFxNsRWF20YMQyMfW8Wz3y6Ghi0IE7DcKasvr0A6zmZIV5-sqzxuj8JoIP5a99JtjpZkoL/s1600/Selena-Gomez-Angry-Gifs-11.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="163" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgNISQS46_dsNUkC0dwSj6SkWtbK6EHatL6DjfJQb4VA_pe_eiJ9D1HSHjiWzNOpVTTqmbOF8oFxNsRWF20YMQyMfW8Wz3y6Ghi0IE7DcKasvr0A6zmZIV5-sqzxuj8JoIP5a99JtjpZkoL/s320/Selena-Gomez-Angry-Gifs-11.gif" width="320" /></a>-Tudom mit érzel most. -próbálkozott továbbra is.<br />
-Nem tudsz te semmit! Egy álomvilágban élsz. Inkább hagyjuk békén egymást, úgy lesz a legjobb.<br />
-De én veled akarok lenni. Vigyázni rád, szeretni téged. -lágyult meg a hangja.<br />
-Te sem akarhatod ezt. -mondtam flegmán.<br />
-Tényleg nem érted? Én szeretlek téged és el foglak venni. -ragadta meg remegő karomat. Hitetlenkedve néztem rá, majd kirántottam kezem az övéiből.<br />
-Kifelé. -suttogtam. -Kifelé! -emeltem meg a hangom. Némán felállt, majd elhagyta a szobámat. Kimerülve dőltem vissza feltúrt ágyamra.<br />
<br />
Hát itt is lenne az újabb rész. Tudom nem lett valami hosszú, de ígérem, hogy a kövi rész hosszabb lesz!;) Azért remélem, hogy tetszett és kapok pár jó szót. További szép napot nektek!:)<br />
Pusszancs!♥Unknownnoreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-13457638576230393352013-12-19T12:56:00.000-08:002013-12-19T12:56:20.643-08:0012. ~Yes or no?*<div class="separator" style="clear: both; text-align: left;">
Drága Egyetlen Legkedvesebb Manók!:)</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: left;">
Hát itt is lenne az újabb rész. Remélem, hogy nem kellett sokat várnotok rá, de csak most tudtam hozni.</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: left;">
A részről csak annyit, hogy lesz benne egy rész, melyet nem én írtam, csak felhasználtam. Ez a részlet Taylor Swift - I Knew You Were Trouble c. számából van. Lehet többeknek ismerős lesz.</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: left;">
Senki ne értse félre, hogy én most más szerzeményével akarok villogni. Pont ennek elkerülése érdekében írtam ide ki, hogy csakis amiatt írtam, raktam bele azt a részt, mert pont ide illik és úgy gondoltam muszáj bele raknom. Úgyhogy lécci ne értsétek félre a szándékomat!:)</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: left;">
Szóval nem is húznám tovább az időt, jó olvasást és szép napot nektek!♥</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: left;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhQpYP7Ch4m-86jP80WFZJCqMpi_y2XBnlkd3MEimcNVxLq_NhGakB_9VdMB369qEjKA9Yk4AN4tpS4h6WXMe_lgWFIj79SehOfM-E8iZUdAZGB9Lwyyv-d4GxjZpICVE7cRfTxirVGfebl/s1600/tumblr_angel-and-balcony.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="137" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhQpYP7Ch4m-86jP80WFZJCqMpi_y2XBnlkd3MEimcNVxLq_NhGakB_9VdMB369qEjKA9Yk4AN4tpS4h6WXMe_lgWFIj79SehOfM-E8iZUdAZGB9Lwyyv-d4GxjZpICVE7cRfTxirVGfebl/s320/tumblr_angel-and-balcony.gif" width="320" /></a></div>
<br />
<br />
Idegesen fogtam a fejem. Fel-alá járkálva a szobámba próbáltam lenyugodni, kevesebb sikerrel. Mélyeket lélegeztem, kezeimet viszont ökölbe szorítottam. Képtelen voltam felfogni, hogy miért vagyok most ebben a helyzetben.<br />
A toronyszobába lettem száműzve, melyből az egyetlen kiút az ajtó volt. Viszont most egy nagy lakattal le van zárva. Még ha ki is jutnék valami csoda folytán, akkor is két őr állná el az utamat. Fel sem tudom fogni, hogy hogyan volt képes a saját apám bezáratni ide. Minden akkor kezdődött mikor beléptem a nagyterembe.<br />
<br />
<i>Idegesen lépkedtem az elém tornyosuló trón felé. Apám elterülve a nagy székből engem figyelt, miközben minden egyes lépésemnél egy újabb ránc szaladt össze a homlokán. Eközben a teremben összegyűltek úgy szint engem vizslattak. Eléggé feszélyezett a helyzet, főleg, hogy Cristopher is ott állt a pásztázók között az apjával együtt. Erős akartam maradni, nem szerettem volna az újra feltűnt kétségbeesett lányt mutatni. Kihúztam magam és felszegett állal igyekeztem apám elé.</i><br />
<i>-Látni óhajtott apám. -hajoltam meg előtte méltóságteljesen.</i><br />
<i>-Már hiába próbálsz meg illedelmes lenni. Ennek akkor kellett volna az eszedbe jutnia, mikor elszöktél itthonról. -mordult fel idegesen.</i><br />
<i>-De én nem szöktem el! -védekeztem reflexből.</i><br />
<i>-Most meg feleselsz is. A helyedben és helyzetedre tekintve én meghúznám magam. Örülj neki, hogy nem bocsájtalak el a kastélytól. -harsant fel. Erre a teremben lévők halk morajlásba kezdtek, megzavarva a pillanatnyi csendet.</i><br />
<i>-Miért nem hiszel nekem? Nem szöktem meg! -magyaráztam kétségbeesetten.</i><br />
<i>-Ez már hallatlan! Szembeszegülsz apád állításával és még feleselsz is! -állt fel hirtelen a trónszékből. -Most pedig irány a szobád! -mutattam az ajtó felé.</i><br />
<i>-Nem küldhetsz szobafogságra olyan dolog miatt, amit nem is követtem el. -húztam ki magam előtte. Kijelentésemre egyik szemizma megremegett, a nyakán lévő ér dagadni kezdett, félő volt, hogy fel fog robbanni. Tettem egy apró lépést hátra, de hiábavaló volt. Meglendítette jobb karját, mely arcomon csattant. A nagy lendülettől kiestem egyensúlyomból. Az egyik pillanatban még az apám állt előttem, a másikban meg már a plafont néztem, a földön feküdve. A háttérből hitetlenkedő emberek hangját hallottam, de nem tudtam rájuk összpontosítani. A pár pillanatnyi tehetetlenség után két erős kar ragadott meg és rángatott fel a földről.</i><br />
<i>-Gyere Skylar! -állított talpra Chris.</i><br />
<i>-Menjünk. -suttogtam alig hallhatóan. Erősen kapaszkodtam karjába, nem akartam esetleg újra elesni. Nem voltam olyan állapotban, hogy egyedül tudjak járni, így erősen kellett koncentrálnom, hogy még Chris segítségével is egyenesen tudjak járni.</i><br />
<br />
Most pedig az ágyamon fekszek és a plafont szuggerálom. Néha idegesen a hajamba kapok, de hamar lenyugszom. Gondolataim a Körzet körül járnak. Eszembe jutott Mia, a vele töltött órák, beszélgetések. Abby és Rose is, akik olyanok nekem, mint a nővérek. Furcsamód az első fiú aki eszembe jutott az Noah volt. Talán a köztünk történt kis incidens, vagy csak a szoros barátság - melyet én ápolok közöttünk - miatt, de nagyon hiányzott. Utána Kat jutott az eszembe. El sem hittem, de még ő is hiányzott. Legbelül tudtam, hogy csak jót akart nekem, ezért volt mindig olyan ellenséges és flegma velem. Én viszont ennek ellenére nagyon is szeretem őt.<br />
Sóhajtva ültem fel az ágyon, majd kinyújtózva meggörnyedt végtagjaimat, felálltam. A nagy ablakhoz sétáltam. Elhúztam a vasfüggönyként lógó függönyt az üveg elől, majd kinyitottam az ajtót. A hideg, már már fagyos levegő sokként érte az idegességtől kipirult arcomat. Az eddig arcpírral borított arcom, hamar jégvirágok mezőjévé vált. Kifújva az eddig bent tartott levegőt, kiléptem az erkélyre. Leheletem füstként távozott kékre fagyott ajkaimból. Tudtam, ha nem csinálok gyorsan valamit, akkor az örök fagy birodalmába kerülök. Vagyis örökre megfagyok.<br />
Becsuktam szemeimet és erősen összpontosítani kezdtem. Pár pillanat néma csend után halk suhogás, majd két erős szárny melegét éreztem. Újra kinyitottam szemeimet, így újra megcsodálhattam rég nem látott végtagjaimat. Most is ugyan olyan pompával ragyogtak, mint azelőtt, talán még szebbek voltak. Hófehér tollaim megremegtek a gyenge szellőben, ezáltal halk suhogó hangot kölcsönözve nekik. Megbabonázva néztem a nem éppen hétköznapi "kiegészítőimet", miközben hajamat dobálta a szél.<br />
Soha nem hittem volna, hogy ez valaha pont velem fog megtörténni. Már kiskoromban sem hittem a tündérekben, manókban, sárkányokban, szőke hercegekben, de a szárnyaimat látva, rá kellett ébrednem, hogy ez mind valódi. Az a sok kitalált mese, élőlény, melyet néhány zavarodott elme talált ki, tényleg igazak. Nem csak saját kis világuk agyszüleményei, hanem valóságos, kézzel fogható teremtmények. Ennek tudatában gondoltam vissza a Körzet lakóira, akik talán hozzájuk hasonló módon, képzeletet felülmúló erők birtokában élnek. A tudatom legmélyéről, melyet eszem próbál elfeledni, egyre erőteljesebben, egy név kúszott fel: <i>Alex</i>.<br />
<span style="font-size: 14px;">Azt hiszem, amikor mindennek vége,
felvillanó pillanatokként tér vissza az egész. Olyan, mint egy
emlék-kaleidoszkóp, ahol az egész visszatér. Ő viszont már sosem fog.
Azt hiszem, abban a másodpercben, hogy megláttam őt, egy részem tudta,
hogy ez lesz. Nem mondott, vagy tett semmi olyat, egyszerűen csak volt
egy ilyen érzésem. És az a hihetetlen az egészben, hogy nem tudom,
fogok-e még így érezni valaha, bár nem tudom, kellene-e egyáltalán.
Tudtam, hogy az ő élete túl gyors és túl vakító nekem, azt hittem, az
ördög nem lökne olyan ember karjába, akinek ilyen angyali mosolya van.
Talán amikor meglátott, ő is tudta, hogy ez lesz. Azt hiszem, kicsúszott
a lábam alól a talaj. És az egészben nem is az a legrosszabb, hogy
elveszítettem őt, hanem, hogy elveszítettem önmagam.</span><br />
<br />
<span style="font-size: 14px;"> -A francba! -vertem öklöm az ajtóba. Már három órája be voltam zárva a szobámba. Nem félek a kis, bezárt helyektől, de már kezdtem bepánikolni. Szitkozódva szorongattam sajgó öklömet, mely egyre nagyobbra és nagyobbra dagadt. Nagyot sóhajtottam és visszafeküdtem az ágyra. Fejemre húztam a párnámat és belesikítottam. Hangom elnyomta a kintről beszűrődött zajokat, de még így is ki tudtam venni a halk kopogásokat. Felültem az ágyon és kiszóltam:</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Szabad! -kiáltottam ki. Lassan kinyílt az ajtó és Marta feje kukucskált be rajta. Kíváncsian figyeltem, ahogy bepréseli zömök kis testét a vékony kis résen, az ajtó és fal között. Magamban jót kacarásztam szegény asszony esetlenségén, de végül sikerült átpaszírolnia magát a résen.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Be szabad neked jönnöd ide? -kérdeztem gyanakodva.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Mondjuk inkább úgy, hogy a saját kezembe vettem az ügyet. -legyintett egy csibészes mosoly kíséretében.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Ha ezt apám megtudja, biztos, hogy elbocsájt a kastélytól. -pattantam fel az ágyról.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Semmi baj Skylar drágám. Tudom mit csinálok. -fogta meg remegő kezeimet.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-De Marta! -próbáltam ellenkeni.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Semmi de! Most pedig igyekezzünk, mert az őrök gyanút fognak. -ragadta meg karom és a ruhásszekrényemig vonszolt. Érdeklődve figyeltem, miközben az alacsony asszony pipiskedve próbálta elérni a szekrény melletti gyertyatartót.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Segítsek? -kérdeztem egy idő után, mikor már meguntam a sikertelen kísérletet. Kifáradva nézett rám, majd egy aprót bólintott. Mosolyogva álltam lábujjhegyre, majd megfogtam a gyertyatartó fogóját.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-És most?</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Fordítsd el negyvenöt fokkal balra. Erősen megmarkoltam a fogóját és rántva rajta egyet, elfordítottam a gyertyatartót. Hangos kattanás, majd halk csikorgás társult az elforduló szekrényhez. Kitágult szemekkel néztem, ahogy az eddig normálisnak, hétköznapinak hitt bútorom feltárja az évek óta őrzött titkos ajtaját.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Ez mindig is itt volt? -tátottam el a számat. Marta látva csodálkozó tekintetemet hangosan kacarászni kezdett, majd megfogta kezemet és a titkos ajtó felé vezetett. Engedve noszogatásán, utána eredtem. A sok kis kacskaringós lépcsőfokokat kettesével szedve elég hamar leértem az alaksorba vagy pincébe. Nem tudtam megállapítani, mert az orromig sem láttam a sötétben.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Itt már jártam. -suttogtam Marta fülébe.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Tudom. -kuncogott fel halkan.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Miért olyan jó érzés a szerencsétlenségemen nevetni? -nevettem fel én is. Marta arca komolyra váltott, de nem tartott sokáig.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Na de elég most már a sok nevetésből! Dolgunk van! -váltott komolyra és meggyújtva egy fáklyát, elindult a keskeny, víztől nedves folyosón. Utána siettem, mert nem akartam egyedül maradni ezen a helyen. Mindig rossz előérzetem van az ilyen sötét folyosóktól. Mintha valaki egy sötét sarokból leselkedne utánad. Tiszta libabőr lettem a hideg fuvallattól, mely keresztülhasított a nyirkos térségen.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Miért is vagyunk itt pontosan? -léptem be a már jól ismert könyvtárba.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Mert rossz híreim vannak. Mikor tegnap vagy tegnap előtt a nagytermet takarítottam, hallottam amint Cristopher és az apja beszélgetnek. Nem sok jót mondhatok el róluk, főleg azok után, amit hallottam. -komorult el a tekintete.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-De mégis miről beszéltek? -türelmetlenkedtem.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Hát rólad, meg valami esküvőről. Volt még szó jóslatról, meg gonoszokról. -ráncolta a homlokát. Arcom hirtelen hófehér lett, térdeim megremegtek. Ha nem kapaszkodom meg az asztal sarkában, akkor biztos, hogy elesek.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Skylar jól vagy? -nézett rám együtt érzően Marta.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Persze, csak nem tudom, hogy mit mondjak. El akar venni Chris? -dadogtam.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-De hát tudtál róla, nem? -csodálkozott az asszony.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Persze, de akkor még nem is gondoltam be igazán a dologba. De így, hogy nyíltan beszélnek róla, egy kicsit más a helyzet.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-És mit fogsz lépni erre?</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Nem tudom. Igen vagy nem? Szabadság vagy kötöttség? Szerelem vagy kényszer? Te mit tennél a helyemben? -sóhajtottam fel.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Nem tudom, tényleg nem tudom. -rázta meg a fejét csalódottan.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">-Hidd el, én sem. Bárcsak tudnám. -ültem le egy székre csalódottan. Rákönyököltem az asztalra és az egyik könyvet kezdtem el lapozgatni. Nem is nagyon érdekelt, hogy mi az csak egy kis időre ki kellett kapcsolnom.</span><br />
<span style="font-size: 14px;">Hát ennél jobban viszont fel sem izgathattam volna magam. A könyv lapozgatása közben ráleltem egy igen izgalmas kis cikkre.</span><br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg_2uOH8n4BcrFo2DcRROmkif0G4rM7_AJILydMfoVlVIucWoXZu5cxZ6MU_OY9AD2wgUtahZs0TFo3umLjt8MuX0GFIKSHtZs80obNFl1dP0OZmJ4KTpZtX5hpzEBIsT8aSLZ6uvHprdpq/s1600/large.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="243" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg_2uOH8n4BcrFo2DcRROmkif0G4rM7_AJILydMfoVlVIucWoXZu5cxZ6MU_OY9AD2wgUtahZs0TFo3umLjt8MuX0GFIKSHtZs80obNFl1dP0OZmJ4KTpZtX5hpzEBIsT8aSLZ6uvHprdpq/s320/large.gif" width="320" /></a></div>
<span style="font-size: 14px;"><br /></span>
<span style="font-size: 14px;"><br /></span>
<span style="font-size: 14px;">Hát ennyi lenne!:) Remélem, hogy tetszik és kapok pár komit!!;P</span><br />
<span style="font-size: 14px;">Pusszancs!</span>♥<br /><span class="Pt" data-emo="♥"><span style="display: inline-block; opacity: 0.0; width: 0;">♥</span></span> Unknownnoreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-32607401346748493502013-12-11T12:41:00.000-08:002013-12-11T12:41:48.386-08:0011. ~I got back!*<div class="separator" style="clear: both; text-align: left;">
Csáó Manók!:D</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: left;">
Hát itt is lenne a kövi rész!:) Tegnap akartam felrakni, de a Mikulásom késett, így én is késtem..:D De most itt vagyok, és elhoztam nektek a kövi részt. Remélem, hogy tetszeni fog nektek ez a rész is, mint a többi és sok pozitív komit fogok tőletek kapni a részhez.:)</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: left;">
Anyám hányszor mondtam ki, hogy rész?!:D</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: left;">
Najó! Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást és szép napot nektek!:)</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: left;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: left;">
Ui.: Tudom, hogy már elmúlt, de utólag is Boldog Mikulást!!!!!♥</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: left;">
Puszi!♥</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: left;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi0HtscIExcb0faBjtsZAFoCR-CihtbLxT1PQo4AZl3HRRRHb0-CyH9bGRSr2DQ4tzrNip7pX9pEEaddrfheqY336T_ndy2YvLQPAhC5p4NbaD1XrjMrrz4HDrhgaFbYRs7Bv7TqDpiunJr/s1600/gif-animated-gif-black-and-white-key-graphic-interchange-format-Favim.com-469534.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="232" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi0HtscIExcb0faBjtsZAFoCR-CihtbLxT1PQo4AZl3HRRRHb0-CyH9bGRSr2DQ4tzrNip7pX9pEEaddrfheqY336T_ndy2YvLQPAhC5p4NbaD1XrjMrrz4HDrhgaFbYRs7Bv7TqDpiunJr/s320/gif-animated-gif-black-and-white-key-graphic-interchange-format-Favim.com-469534.gif" width="320" /></a></div>
<br />
<br />
-Nem szeretnéd becsukni azt a rohadt ablakot? Kiég a szemem. -tettem kezem a szemem elé, hogy az életem további részében lássak is valamit.<br />
-Ja, persze! -pattant fel Noah az ágyról és becsukta az ablakot. Miután a függönyt is behúzta végre láttam is valamit. Igaz, hogy először csak foltokban, de szemem hamar hozzászokott a rendes fényhez.<br />
-Köszi. Így már azért mindjárt már. -mosolyodtam el és leültem az egyik fotelbe. Noah is visszafeküdt kényelmes pozíciójába és rám emelte kérdő és kíváncsi tekintetét. Mélyen beszívtam a levegőt és feszengeni kezdtem a fotelben. Lesütöttem a szemem és motyogni kezdtem.<br />
-Csak bocsánatot szerettem volna kérni. -suttogtam magam elé. Noah felhúzta a szemöldökét és értetlenül nézett rém. Nagyot sóhajtottam és újra elmondtam, valamivel hangosabban.<br />
-Bocsánat! Tudom, hogy bunkó voltam veled. Egy kicsit ki voltam akadva, ezért voltam olyan ingerült.<br />
-Tudom. Nem haragszom. -vont vállat, majd újra belemerült a könyv olvasásába. Továbbra is feszengve ültem a fotelben, figyelve Noah arcvonásait. Egy ideje már nézhettem, mikor fel sem nézve a könyvéből mosolyogni kezdett, majd megszólalt.<br />
-Ne bámulj már ennyire! A végén még elpirulok. Meglepődve vettem tudomásul, hogy több dologra is tud figyelni, így simán kiszúrta, hogy őt nézem. Elpirulva sütöttem le szemeimet és a cipőm orrát kezdetem el tanulmányozni, mintha az olyan érdekes lenne.<br />
-Csak nem zavarba hoztalak? -nevetett fel jóízűen. Fejemet felemelve, tekintetemet az övébe fúrtam. Felálltam a fotelból és felé közeledtem, de egy pillanatra sem vettem le róla a tekintetemet. Zavarodottan nézett rám, nem tudta elképzelni, hogy mit akarok most csinálni vele. Egyre közelebb és közelebb lépkedtem felé, míg végül már csak pár centi volt kettőnk ajka közt. Gúnyosan elmosolyodtam, majd lassan suttogni kezdtem.<br />
-Én azt hittem te jöttél zavarba. -szaggatottan szívta magába a levegőt, szemei a vágytól égtek. A hatás kedvéért még egy kicsit közelebb hajoltam hozzá, így ajkaink súrolták egymást. Itt már nem bírtam ki röhögés nélkül. Felkaptam egy párnát és a megbabonázott Noah-nak vágtam. A meglepettségtől reagálni sem tudott. Lefordulva az ágyról, nagy koppanással ért földet, belőlem meg kitört a röhögés.<br />
-Te szemét! -ugrott fel és nekem dobta a párnáját. Sikítva bukfenceztem le az ágyról. Gyorsan bemásztam az ágy alá, így egy kis időt nyerve ellene.<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjHNAyT6An7M2ZHdhzuDnMuLAYueAxzZKNTMIiSShyG2VT9_Ki-658JfrzZ9ZGJqkQc6tOzHYIMuM6v-kITx3RuWCzgqT1bAxCy0AH9XzcnaeyWyxemi0xPno2r8rsbOwPtYlFm4Zl6Tp_N/s1600/tumblr_mdc6smtPE01rzh74zo1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjHNAyT6An7M2ZHdhzuDnMuLAYueAxzZKNTMIiSShyG2VT9_Ki-658JfrzZ9ZGJqkQc6tOzHYIMuM6v-kITx3RuWCzgqT1bAxCy0AH9XzcnaeyWyxemi0xPno2r8rsbOwPtYlFm4Zl6Tp_N/s320/tumblr_mdc6smtPE01rzh74zo1_500.gif" width="320" /></a>-Ugye tudod, hogy tele van pókkal. A megjegyzésre kitágultak szemeim és sikítozva másztam ki az ágy alól. Ahogy a fejem is kikerült a bútor alól, Noah felkapott és megpörgetett a levegőben.<br />
-Kérlek szépen tegyél le! El fogom magam hányni. -nevettem kínomban.<br />
-Ahogy szeretnéd. -engedett el forgás közben, így megpördülve a levegőben, az ágyra érkeztem. Tekintetemet a plafonra szegeztem, hogy minél hamarabb elmúljon a szédülés. Sikerült is volna, ha Noah felém nem tornyosul. Arca centikre volt az enyémtől, száját féloldalas mosolyra húzta. Szemei gyermeki játékossággal csillogtak. Nem lehetett nem észrevenni az arcán átfutó remény, vágyakozást. Egy kicsit kellemetlenül is éreztem emiatt magam.<br />
Mivel nem tanúsítottam túl nagy ellenkezést, így azt gondolhatta, hogy nincs ellenemre, ha megcsókol. De nagyon is ellenemre volt!<br />
Noah egyre közelebb és közelebb hajolt, míg végül ajkunk súrolta a másikét. Itt várt pár pillanatig, majd gyengéden megcsókolt. Meleg ajkai bizsergést kölcsönöztek rideg számnak. Szemeimet lecsuktam, testemet átjárta egyfajta megkönnyebbülés. Ezt csak a szeretethiányomnak tudtam be.<br />
Nem tudom, hogy mennyi ideig voltunk így. Az időérzékem teljesen felhagyta a szolgálatot.<br />
Megmentésemre pedig egy vészharang sietett. Tudatom legmélyéről feltörő hangocska, mely ráébresztett, hogy mit is tettem. Szemeim kipattantak és amilyen erővel csak tudtam, eltoltam magamtól az értetlen fiút. Amilyen gyorsan csak tudtam, felpattantam az ágyról és az ajtó felé siettem. Minél messzebbre akartam most kerülni tőle. Nem akartam a szemébe nézni, mert nem tudtam volna értelmes magyarázatot adni kérdéseire.<br />
Már majd nem kint voltam, mikor egy erős kar elkapott és visszarántott. A hirtelen kimért rántástól elvesztettem az egyensúlyomat és Noah felsőtestének ütköztem. Kezemet kidolgozott mellkasára helyeztem, ezzel is tompítva az ütközést.<br />
-Kérlek szépen hagyj! -szipogtam.<br />
-De Skylar. Mi volt ez az előbb? -emelte meg állam, hogy a szemembe tudjon nézni. Megráztam a fejem, hogy nem kérdezősködjön és próbáltam kerülni a szemkontaktust.<br />
-Értem. Békén hagylak. -engedte el kezem. Óvatosan hátrébb léptem és felnéztem rá. Fejét lehajtotta, szemeiből kihunyt a vágy, a csillogás. Egy pillanatra még meg is sajnáltam.<br />
Fejben veszekedni kezdtem saját magammal. Tudtam, ha most elmegyek egy éltre megbántom őt. Ha viszont itt maradok és esetleg megölelem, akkor reményt adok neki, pedig semmi esélye sincs. Ezer és ezer gondolat, érv kavargott a fejemben, de végül rászántam magam a döntésre. Mindez egy másodperc alatt zajlott le bennem. Végül az esetleges félreértés mellett döntöttem és elé lépve megöleltem.<br />
-Sajnálom. -suttogtam elhaló hangon. Megrázta a fejét, majd a vállamba fúrta. Szorosan ölelt magához, mintha soha többé nem akarna elengedni. Fejemet a vállára hajtottam, szemeimet óvatosan lecsuktam. Mélyeket lélegeztem jellegzetes illatából, majd óvatosan eltoltam magamtól. Szomorúan néztem szemeibe, melyekből megbánás és fájdalom sugárzott.<br />
-Úgy sajnálom. -mondta fájdalmas hangon. Meleg tenyerét arcomra helyezte.<br />
-Nem a te hibád. -fogtam meg az arcomon lévő kezét. Egy apró keserű mosoly jelent meg a száján.<br />
-Hát persze. Az sem az én hibám, hogy Alexxal találkoztál előbb és nem velem. -jegyezte meg csípősen.<br />
-Ez nem igaz! Ennek semmi köze Alex-hez. -védekeztem.<br />
-Persze! Ha ő nem lenne akkor esetleg lenne valami esélyem nálad. De látszólag teljesen bele vagy zúgva a mi drága Alex-ünkbe. -mondta gúnyosan.<br />
-Ezt fejezd be! Nincs jogod alaptalan dolgokkal megvádolni engem. -emeltem meg a hangom. Ekkor nyílt az ajtó és egy nem várt személy lépett be rajta. Idegesen fordultam meg, de minden érzelmem egy pillanat alatt elszállt. Helyére újabb harag és megvetés került.<br />
-Bocsi. Zavarok? -kérdezte megvetően kettőnkre nézve.<br />
-Nem . Már úgy is menni készültem. -néztem Alex-re szúró pillantással, majd kikerülve őt, elhagytam a szobát. Idegesen trappoltam végig a folyosón. Magamba mérgelődve mentem neki, minden második erre tévedő embernek. Mit sem törődve a felháborodott emberekkel, célirányosan siettem előre.<br />
<br />
Idegesen rángattam elő nagy táskámat. Amit csak tudtam és elért kezem, azt mind beledobáltam a táskába. Kapkodva rohangáltam össze-vissza. Minél előbb el akartam hagyni ezt a helyet. Újra otthon akartam lenni apával, James-szel és a kastély dolgozóival. Még az sem érdekelt volna, hogy Chris és az apja is ott lebzselnek. Futtában felkaptam még pár fontos holmit, majd nyitottam is volna ki az ablakot, de valaki megelőzött. Kivágódott az ajtó és Alex rontott be rajta. A hirtelen ért tettenéréstől teljesen lefagytam. Ijedtemben még a táska is kiesett a kezemből.<br />
-Nem engedem, hogy elmenj! -lihegte kifáradva.<br />
-Nem akadályozhatsz meg benne. Nem tarthatsz itt örökké.<br />
-Dehogyisnem!<br />
-És mit akarsz tenni? Ideláncolsz az ágyhoz. -emeltem meg a hangom.<br />
-Ha arra van szükség akkor igen. -lépett félem kettőt, majd gyengéden megfogta kezeimet. Egy pillanatra meginogtam. Pechemre kiestem a magabiztos lány szerepéből. Ezt ő is észrevette és felbátorodva lépett felém még egyet, így testünk teljesen egymáshoz simult.<br />
-Ne nehezítsd meg a dolgom. -toltam el magamtól finoman, majd felvéve a táskámat az ablakhoz léptem.<br />
-Hát ennyi?! Ennyi volt az a nagy elszántság? És mi lesz az emberekkel? -nézett rám kétségbeesetten.<br />
-Elég nagy fiú vagy már ahhoz, hogy egyedül is meg tudd védeni őket. És hát itt van Kat és a csajok. Ők mindenben támogatni fognak téged. Meg persze egyesek számára nem szívlelt személy vagyok. -nevettem el magam kínomban.<br />
-Ez nem igaz. Te is tudod!<br />
-Éppen ez az! Jól tudom, hogy igaz. -mosolyodtam el keserűen.<br />
-Kérlek. Csak azt akarom, hogy boldog légy. -suttogta elhaló hangon.<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQFFoxMw0qJ7RlwV-cW17fvG7UT_t9BBMj7iD0ylUYZ34MTfeqlWoHapN5O5KJS72E-IUtQ62nhpMX78_V1vP7SDYjf8whq_1dr6E7CObUtjClzr6IakCx2ftIuf_IoARFaSN1uUSfPyV5/s1600/I_just_want_you_to_be_happy.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="154" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQFFoxMw0qJ7RlwV-cW17fvG7UT_t9BBMj7iD0ylUYZ34MTfeqlWoHapN5O5KJS72E-IUtQ62nhpMX78_V1vP7SDYjf8whq_1dr6E7CObUtjClzr6IakCx2ftIuf_IoARFaSN1uUSfPyV5/s320/I_just_want_you_to_be_happy.gif" width="320" /></a>-Tudom és sajnálom. -mondtam, majd felléptem az ablakpárkányra. Vettem egy mély levegőt és kitártam a hatalmas ablakot. A téli szél azonnal a hatalmába kerített és pillanatok alatt sikerült lehűtenie. Megkapaszkodtam a legközelebbi ágba és felkészültem az esetleges zuhanásra. Mindezek előtt viszont utoljára hátranéztem. Bár csak ne tettem volna! Ott állt előttem meggyötörten, kétségbeesetten. Soha nem láttam még őt ennyire tehetetlennek. A szívem szakadt meg miközben rám emelte könnyekben úszó tekintetét. Nagyot sóhajtottam és leléptem a párkányról. Érdeklődve figyelte minden egyes léptemet, de nem mozdult.<br />
A köztünk lévő távolság megtétele közt azon gondolkodtam, hogy helyesen cselekszem e. Mert ha most nem teszem meg akkor lehet, hogy egész életemen keresztül bánni fogom. Ha viszont megteszem és nem úgy sül el a dolog, ahogy szerettem volna, akkor soha többé nem merek a szemébe nézni.<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhrVyK_obImnYCOFsfOhP2Q4wC4aA6xciRJ0EYC0td3G7KThYaPTi1s5GiKMbw_ORjZJA4Y985Zp65LLhGHldimeA3rnveR47lghXuBoecC9g8hL-g5rT-0HM8xmQounl4101XhS4DD7iJQ/s1600/kiss_tumblr.gif" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="177" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhrVyK_obImnYCOFsfOhP2Q4wC4aA6xciRJ0EYC0td3G7KThYaPTi1s5GiKMbw_ORjZJA4Y985Zp65LLhGHldimeA3rnveR47lghXuBoecC9g8hL-g5rT-0HM8xmQounl4101XhS4DD7iJQ/s320/kiss_tumblr.gif" width="320" /></a>Mikor elé léptem, összeszedtem minden bátorságomat és arcát kezeim közé fogtam. Mélyen a szemébe néztem és halványan elmosolyodtam.<br />
-Bocsáss meg! -mondtam, majd óvatosan megcsókoltam. Nem volt hosszú életű, még csak szenvedélyes sem. Inkább nevezném szájra puszinak, de nekem még is sokat jelentett.<br />
Először meglepődött, de hamar magához tért és végigsimítva arcomon, visszacsókolt.<br />
<br />
<br />
Idegesen toporogtam a hatalmas vaskapu előtt. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok állni a saját kastélyunk előtt. Vettem egy mély levegőt, majd bekopogtam a kisebb faajtón. A túloldalról halk léptek zaja, majd a zár kattanása végül egy kérdő hang hallatszott.<br />
-Skylar hercegnő vagyok. -mondtam cérnavékony hangon. Féltem az első reakciótól. Nem tudtam, hogy több, mint két hónap után mit fognak hozzám szólni. Reménykedtem benne, hogy inkább örülni, mintsem megbotránkozni fognak újra felbukkanásomon.<br />
-Az ehetetlen! Skylar hercegnő meghalt. -válaszolta a megdöbbent és hitetlenkedő férfi.<br />
-De én nem haltam meg! Nyissa ki az ajtót és győződjön meg a saját szemével. erre már nem jött válasz. Sőt! Semmilyen hang vagy motoszkálás nem utalt arra, hogy még ott lenne az őr. Már kezdtem azt hinni, hogy faképnél hagytak, de ekkor a zár kattant egyet, a nagy vasajtó pedig nyikorogva kitárult. Mögüle egy kíváncsi tekintet kukucskált ki.<br />
-Skylar hercegnő, tényleg te vagy az? -derült fel az a jellegzetes arc. Elmosolyodtam a boldog, mosolygós asszonyon. Még soha nem láttam ilyen boldognak őt.<br />
-Igen. Én vagyok az Marta. -tártam ki karjaimat.<br />
-Te szent ég! Tényleg te vagy az! -sikított fel örömében és a nyakamba borult. Nevetve öleltem magamhoz a csöppnyi asszonyt. Az üdvözlés után kézen ragadott és a kastély felé húzott.<br />
-Most azonnal beszélned apáddal. Biztosan örülni fog érkezésednek. -mondta futtában.<br />
-Hát én nem hinném. -motyogtam az orrom alá.<br />
-Parancsolsz? -fordult felém.<br />
-Semmi, siessünk. -erőltettem magamra egy mosoly félét.<br />
<br />
A nagyteremben nagy volt a nyüzsgés. Mindenki fel volt pörögve a hír hallatán, hogy lehet még mindig élek. Izgatottan lépkedtem végig a szobám és a nagyterem közötti folyosón. Féltem is, de egyben vártam is a találkozást. Nem tudtam, hogy mi lesz apám reakciója hirtelen felbukkanásomra és hogy milyen mesével állok, majd elő neki. Mert biztos vagyok benne, hogy elsők között fogja megkérdezni, hogy hol voltam több, mint két hónapig.<br />
Megállva a nagy faajtó előtt vettem egy mély lélegzetet, majd benyitottam.<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgWpVJBh56c1N3PZ5WSiTj_jfeRfg6zGg4L3ciXB1jgRl8kOcljAyOL9UrSzWGzxUCrFvQQl819itGvJWe-OMHF8ThsGPs1cr9vZVytDODXmPlRT_y0hiy9a_UqXf3EGUk6Buri8NhmstJj/s1600/tumblr_mn7qv5rOU71r5wle6o1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="149" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgWpVJBh56c1N3PZ5WSiTj_jfeRfg6zGg4L3ciXB1jgRl8kOcljAyOL9UrSzWGzxUCrFvQQl819itGvJWe-OMHF8ThsGPs1cr9vZVytDODXmPlRT_y0hiy9a_UqXf3EGUk6Buri8NhmstJj/s320/tumblr_mn7qv5rOU71r5wle6o1_500.gif" width="320" /></a></div>
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<b>Hát most ennyi lenne! Remélem, hogy tetszett és kapok pár jó vagy rossz (:D) szót.</b><br />
<b>Komizzatok lécci!!!<span class="Pt" data-emo="♥"><span style="display: inline-block; opacity: 0.0; width: 0;">♥</span></span>♥ :D</b><br />
<br />
<b>Pusszancs!♥</b>Unknownnoreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-9308913650293403952013-12-02T07:01:00.003-08:002013-12-02T07:01:40.251-08:0010. ~Hurricane.*<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiZCEguzdabPmbDoHFANXUIwlS7wuHn5iadIpYRt9aYo8UIgLrwxRivSQySln_PJRlapgX-8gn6kRtjs6l6JMC3VsSk069-34vi4EBgRNXM5jpvMg9ktfgnuQjDCYrWAbj_ENy8ZumzORJX/s1600/tumblr_mmghb8wCwU1s94og2o1_500.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiZCEguzdabPmbDoHFANXUIwlS7wuHn5iadIpYRt9aYo8UIgLrwxRivSQySln_PJRlapgX-8gn6kRtjs6l6JMC3VsSk069-34vi4EBgRNXM5jpvMg9ktfgnuQjDCYrWAbj_ENy8ZumzORJX/s320/tumblr_mmghb8wCwU1s94og2o1_500.gif" width="320" /></a></div>
<br />
<br />
<i><span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Mégis meddig voltam kómában? -értetlenkedett. Szaggatottan szívtam be a levegőt, felkészülve a válaszra.</span></i><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Némán álltam vele szemben, egy hang sem jött ki a torkomon. </span><span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Skylar megelégelve a némaságomat erőteljesebb hangnemre váltott.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Alex! Azt kérdeztem, hogy mégis meddig voltam kómában!! -emelte meg a hangját. Vettem egy mély levegőt és válaszra nyitottam a szám.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Több mint két hónapig. Most pedig december 3.-át írunk.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Az lehetetlen. -suttogta maga elé erőtlenül. Lábai remegni kezdtek, alig állt már a lábán. Mentőövként az ágy szélébe kapaszkodott, majd leroskadt az ágyra. Mereven bámult maga elé, már kezdtem azt hinni, hogy soha többé nem fog megszólalni. Tettem felé pár lépést és megfogtam remegő kezét.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Skylar figyelj...</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Ne! Csak ezt ne! -rántotta ki kezét az enyémből. -Lehetetlen, hogy annyi ideig lettem volna kómában. Hazudsz! -kiabálta hisztérikusan, majd sírva kirohant a szobából. Egyik pillanatról a másikra megváltoztak az érzései. Nekem ez már túl sok volt egy napra. Tehetetlenül ültem le az ágyra, ahol előbb még Skylar ült.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1"><br /></span>
<br />
<div style="text-align: center;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">*Skylar szemszöge*</span></div>
<div style="text-align: center;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1"><br /></span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">A szememet törölgetve siettem végig az épületen. A padlóra szegezve a tekintetemet haladtam előre, míg nem akadályba ütköztem. Szipogva néztem fel a magas férfira.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Bocsi. -hüppögtem.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Sky mi történt? Jól vagy? -mért végig aggódva Noah.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Semmi sem történt. Minden rendben van. -töröltem meg a szemem.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Innen nem úgy tűnik. Na gyere ide! -mosolyodott el, majd megölelt. Szorosan hozzábújtam. Arcomat a vállába fúrtam, mélyen beszívtam az illatát. Egy kicsit sikerült lenyugodnom, már nem rázkódtam a sírástól.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Köszi. Most már jobban vagyok. -távolodtam el tőle és magamra erőltettem egy mosolyt.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Akkor jó! Sokkal szebb vagy, ha mosolyogsz és nem sírsz. -söpört ki néhány kósza tincset a szemből. Lehajtottam a fejem, hogy leplezni tudjam zavaromat. De még így is észrevette, hogy elpirultam. Tekintettel a zavaromra témát váltott és nem kezdett el faggatózni.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Alex-et hol hagytad? Erre a névre elkomorodott az arcom.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Nem tudom. És nem is nagyon érdekel. -vontam meg a vállam.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Na mi ez a duzzogás. Csak nem megbántott. -mosolyodott el.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Kit érdekel Alex?! -duzzogtam továbbra is.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Én azt hittem, hogy te meg ő...-puhatolózott.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Nincs olyan, hogy Alex meg én! -kaptam fel a vizet.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Jól van na! Csak ne harapd le a fejem. -nevetett fel jóízűen.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Nagyon vicces! Majd akkor beszélünk, ha egy kicsit megkomolyodtál. -fontam össze a karjaimat magam előtt, majd sarkon fordultam és faképnél hagytam őt. Miután befordultam a folyosó végén, még onnan is hallottam Noah nevetését.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Mérgelődve szeltem át a folyosót, majd kiérve a kertbe, levágtam magam a hóba. Háton feküdtem és becsukva a szememet, a nap utolsó sugarait próbáltam elkapni. Gyér erejével világította meg arcomat, érdekes csillogást kölcsönözve neki.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Nem érdekelt, hogy esik a hó és egy szál pólóban hempergek benne. Nem érdekelt, hogy nemrég még halott voltam és kaptam egy újabb lehetőséget az élttel, az újrakezdésre. Abban a pillanatban semmi sem érdekelt jobban a felejtésnél. Minél hamarabb el akartam felejteni, azt a barmot. Ki akartam törölni az emlékeim legmélyebb és sötétebb zugaiból is. Soha többé nem akartam látni vagy hallani felőle.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Idegesen a hóba vertem, ökölbe szorított kezemet. Egy adag havat ezzel a mozdulattal az arcomba is csaptam, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Jelen pillanatban a halálra fagyás is jobb megoldás lett volna a felejtésre.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Bőröm kékülni kezdett a csontig hatoló hidegtől. Átázott és megfagyott ruháim börtönként öleltek át. Szám először elfehéredett, majd egyre sötétebb árnyalatban kezdett tündökölni. Minden egyes lélegzetvételnél összekoccantak fogaim, ezzel is jelezve a testem, hogy a fagyás szélén állok. Ha fel is akartam volna kelni, földhöz fagyott testem nem engedte. Mint egy börtön, mely bensőmet az örök jég fogságába zárta volna.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Te normális vagy?! Azonnal kelj fel! -hallottam meg két sietős léptet, ami alatt ropogott a hó. Hangja vészjóslóan csengett elmémben, ráébresztve a tényre, ha azonnal nem kelek fel, akkor halál fia vagyok. Fogvacogva ültem fel, majd egy erős kar segítségével sikerült talpra vergődnöm. Hálásan pillantottam a dühös lányra, aki összefonva maga előtt karjait, bosszúsan méregetett.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Mi lenne, ha nem próbálnád megölni magad?! Az egy tény, hogy öngyilkos hajlamaid vannak. Ezt még elfogadtam. Azt is lenyeltem valahogy, hogy meg akarsz halni. De ha már ilyenre szánsz az idődből, akkor legalább hagy én végezzek veled. -vigyorodott el gúnyosan. Remegve néztem rá, szemeiből bosszúságot, haragot, de egy kis aggodalmat véltem felfedezni.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Csináld csak! Nekem már nem számít. -suttogtam erőtlenül. Kat egy pillanatra megrendült, majd kezdett alábbhagyni arrogáns, bunkó viselkedése. Arcvonásai megenyhültek, megfeszült izmai elernyedtek. Most engedte csak láttatni, hogy milyen is ő valójában. Egy kedves, aranyos lány, aki nagyon aggódik a szeretteiért. De sajnos ezt az énjét csak egy pillanatra engedte láttatni, ugyanis újra a durva maszk mögé bújt, melyet mindenki olyan jól ismert már.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Miért vagy ilyen? Neked egy csomó minden megadatott az életben és egy kis akadály miatt mindet eldobnád? Én a szüleimet soha nem láttam, kiskorom óta kiképzésekre jártam. Csörgők és plüssmacik helyett kardokkal és íjakkal "játszottam". Nekem soha nem adatott meg a szabadság lehetősége. Mindig kötődtem valakihez, függtem valakitől. Te akkor mentél ki a kertbe játszani, amikor csak akartál. Azt csináltál amit csak akartál. Neked senki nem mondta meg, hogy mit csinálj vagy mit ne! Helyetted mindent elvégeztek, ha kellett vagy úgy akartad. Nekem a saját két kezemmel kellett megteremtenem a mindennapi szükséglethez valót. Ha nem végeztem el az aznapi munkámat, nem kaptam vacsorát. Te csak azt hiszed, hogy neked milyen szörnyű életed van. De egy kicsit el kéne már magadtól vonatkoztatni és le kéne szállni a magas lóról. Itt nem csak te vagy! Most több ezer élet függ tőled, és a te személyes kis gondjaidtól megfosztanád a saját életed, ezáltal az övéket is? Gondolkozzál már egy kicsit! -oktatott ki ordítozva, majd sarkon fordult és beviharzott a meleget árasztó épületbe. Lesokkolva álltam a térdig érő hóban. Még soha senki nem volt velem ilyen őszinte. Lehet, hogy csak ennyi kellett ahhoz, hogy ráébredjek az én kis pitiáner gondjaim, mit sem érnek, az egész világ gondjaival szemben. Kitisztult fejjel a tomboló Kat keresésére indultam. Szerencsémre, kiabálva haladt a házban, így nem volt nehéz megtalálnom őt. A nappaliban tombolt. A díszpárnákat mind a földre hajította, a vázákat leverte a szekrényről. Apró darabokra hullva jelképezte lelki állapotomat, de most nem az önsajnálatnak volt itt az ideje. Összeszedtem minden bátorságom és a csapkodó Kat-hez léptem.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Nyugodj meg! Kat sajnálom. -öleltem magamhoz. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy egyáltalán hozzá szóljak. Nem tudom honnan jött ez a hirtelen merészség, de egy kis önbizalmat adott a további tetteimhez.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Megrökönyödve állt karjaim közt, mint egy szobor. Sikerült meglepnem, őt ezzel a hirtelen jött kedvességgel. Kihasználva csodálkozását, újra beszélni kezdtem.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Nagyon sajnálom az előbbieket, és alapjában véve mindent. Tudom, hogy bunkó dolog volt tőlem, hogy mindenki vel magamat sajnáltattam, és hogy nem vettem észre a körülöttem lévők gondjait. Annyira sajnálom! -csuklott el a hangom. Kat erősen taszított el magától, és mélyen a szemebe nézett.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Ezzel a kis fejmosással nem adtam okot, hogy itt bőgj előttem. Fejezd már be! Olyan vagy mint egy csecsemő. -fintorodott el. -Nem tudnál érett, felnőttek módjára viselkedni? Ja, várjunk csak! Te nem is vagy az. -vágta a képembe. Hitetlenkedve néztem, az előbb még kedves lányra.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Veled is élvezet beszélgetni. Én az előbb kedvesen nyitok feléd, és még bocsánatot is hajlandó vagyok kérni, erre te simán megalázol. Tudsz róla, hogy mennyire kedves vagy? -mondtam cinikusan.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Ezt most bóknak veszem. -vigyorodott el.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Vedd annak aminek, csak akarod, de én most megyek. -sértődtem meg. Megfordultam és az ajtó felé vettem az irányt. A szemem sarkából egy elrepülő párnát vettem észre. Oldalra hajoltam, így még időben hárítottam a felém intézett párnát. Lepődve fordultam vissza és értetlenkedve néztem rá.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Ha vesztesz máris feladod? Márpedig én nem fogom hagyni, hogy elmenekülj a felelősség elől. -vágott hozzám egy újabb párnát. Tátott szájjal reagáltam le a nekem vágódó párnát. Tompa puffanással repült az arcomba, majd a földre.</span><br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEinNHnVtEBOyn4-zeUJn0vCuuLfcSg6k5HVugR59TZFnTZSDakNTxmRL0EkkDAFmLuebA4BveP8soAvuvQ68EO8tIANVRfNkvHSCkdKm5RoBMy-pvUCSjX1zst_C3RtKmdGWuZsFOKcBX7K/s1600/tumblr_mk51o0OUKc1razrqzo1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="146" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEinNHnVtEBOyn4-zeUJn0vCuuLfcSg6k5HVugR59TZFnTZSDakNTxmRL0EkkDAFmLuebA4BveP8soAvuvQ68EO8tIANVRfNkvHSCkdKm5RoBMy-pvUCSjX1zst_C3RtKmdGWuZsFOKcBX7K/s320/tumblr_mk51o0OUKc1razrqzo1_500.gif" width="320" /></a><span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Ha harc, hát legyen harc! -kiáltottam, majd felkapva egy párnát, Kat-nek estem. Ahol értem, ott püföltem. Sikítozva ütöttük a másikat a foszlásnak indult párnákkal. A végén a tömésnek szánt toll is kihullott belőlük, így tollfelhőt képezve körülöttünk. Prüszkölve estem össze a padlón, hasamat fogva a röhögéstől.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Megadom magam. Te nyertél, csak ne üss. -nevettem fuldokolva a sok lenyelt toll miatt.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Megint feladod?! Te ezt soha nem fogod megérteni. -hagyta abba a püfölést.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Miért baj az, ha egyszer jobbnak látja az ember, ha feladja? -néztem fel rá.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Még ha csak egyszer adtad volna fel? -horkant fel. -De nem is baj. Így legalább könnyebben szabadulok meg tőled.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Ezt meg hogy érted? -ráncoltam a homlokom.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Hát azt tudnod kell, hogy mikor kómában voltál...szóval aggódtam miattad. De mielőtt még elérzékenyülnél, ki kell hogy ábrándítsalak, nem amiatt aggódtam, mint amire te gondolsz. Csak hát ugye nem akarom, hogy egy egyszerű tűz végezzen veled. Ha meg is kell halnod, akkor azt szeretném, hogy általam halj meg. -mondta ki halál nyugodtan a rémisztő tényeket.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Mi van?! -tátottam el a szám.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Hmm...csak annyi, hogy vigyázz magadra, mert nem bocsájtom meg magamnak, ha más keze által fogsz meghalni. -vigyorodott el gúnyosan, majd kiment a felfordult szobából. Letaglózva álltam a rumlis szoba közepén. Mindenhonnan tollak szállingóztak, a padló felé tartva. Mindenhonnan leverve a szép díszek, én meg csak állok, mint egy darab bot.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Belegondolva a dolgokba, Kat most adta a tudtomra, hogy aggódott miattam. Még ha nem is teljesen miattam, de aggódott. A tudat teljesen lesokkolt, míg arcomra egy hatalmas vigyor ült ki. Az újonnan jött boldogság miatt, szórakozottan hagytam el a szobát. Utoljára még visszanéztem a hurrikán sújtotta terepen, majd végleg elhagytam a szobát.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Még véletlenül sem akartam, hogy azt higgyék, én tettem ezt a szobával. Kuncogva rohantam végig a kihalt folyosón, míg nem megálltam egy csukott ajtó előtt. Mély levegőt vettem és benyitottam. A hirtelen jött fényáradat miatt alig láttam valamit. Csak néhány alakot, formát tudtam kivenni a vakító fényben.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1"><br /></span>
<b><span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Hát most csak ennyire futotta. Remélem, hogy azért tetszett és komiztok páran.</span></b><br />
<b><span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Tudom, hogy nem lett valami iszonyatosan hosszú, de erre a részre csak ennyit terveztem.</span></b><br />
<b><span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">További szép napot és hetet nektek!</span></b><br />
<b><span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Pusszancs!</span><span dir="ltr" id=":qc">♥</span></b></div>
Unknownnoreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-3870692065570543312013-11-23T09:35:00.002-08:002013-11-23T09:35:30.752-08:009. ~Snow?!*Drága Manók!<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">♥</span><br />
<br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Fú! Nem is tudom, hogy mit mondjak. Nagyon régen hoztam már részt, ezt beismerem és nagyon szégyellem magam miatta. Nem akarok magyarázkodni, hogy miért nem raktam fel eddig részt. Se időm, se gép közelben nem voltam. De remélem, hogy velem maradtatok és továbbra is fogjátok olvasni a történetemet. Tényleg nagyon sajnálom, hogy eddig megvárattalak titeket...!</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">A résszel kapcsolatban csak annyit, hogy ez lesz az első olyan rész, melyben nem Skylar szemszögéből fogok írni. Remélem, hogy így is elnyeri majd a tetszéseteket. Jó olvasást hozzá!:)</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Szép napot nektek!</span><span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">♥</span><br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEidmogLUgj8tNfQ6e277Y7F6yXwHJHxqlQvmrgDbEEdr_n7WZlpAWy_mQjiATDlTP95EK7qLvp9rJgY7n6QyOHSA0uTsZSFijwS5uPbmNmfkU565VD0CmFhyphenhyphenNhyZvIoZIYLAp2Tn-gGpjCI/s1600/tumblr_lxlorr02Ax1r09wuoo1_500.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="128" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEidmogLUgj8tNfQ6e277Y7F6yXwHJHxqlQvmrgDbEEdr_n7WZlpAWy_mQjiATDlTP95EK7qLvp9rJgY7n6QyOHSA0uTsZSFijwS5uPbmNmfkU565VD0CmFhyphenhyphenNhyZvIoZIYLAp2Tn-gGpjCI/s320/tumblr_lxlorr02Ax1r09wuoo1_500.gif" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">*Alex szemszöge*</span></div>
<div style="text-align: center;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1"><br /></span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1"><i>Két és fél hónappal később.</i></span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Sietve szeltem át a nyüzsgő folyosót, Skylar szobája felé tartva.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Abby! Van valami? -kaptam el a lány karját, aki velem szembe jött.<i> </i>Rám nézett, de szemeiből fájdalom és együttérzés sugárzott.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Alex tudod, te azt nagyon jól. Nincs sok remény, hogy fel fog kelni. Már több mint két hónap eltelt. Sajnálom, de szerintem jobb lenne, ha elfelejtenéd. -hajtotta le a fejét, majd otthagyott a folyosón. Döbbenten néztem utána, de nem volt időm hitetlenkedni, mert látnom kellett Sky-t, így tovább siettem.</span></div>
<div style="text-align: left;">
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Halkan benyitottam a szobába. Tekintetem az alvó lányra tévedt. Lassan becsusszantam a résnyire nyitott ajtó és a fal között, majd megálltam az ágy mellett. Nap mint nap megtettem ezeket a mozdulatokat, amik már így berögzültek. Nagyot sóhajtottam és leültem az ágy melletti székre, melyet még én rakattam be ide. Arcomat kezeimbe temettem, és próbáltam erős maradni.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Ha tudnád, hogy mennyien aggódunk miattad. Annyira sajnálom, hogy aznap kiabáltam veled. Egy szót sem gondoltam komolyan, de valahogy muszáj volt rávennem téged, hogy képes légy használni az erődet. Bárcsak ne tettem volna. Ha nem vágtam volna azokat a fejedhez akkor még mindig... -elcsuklott a hangom és sűrűn kellett pislognom, hogy el ne sírjam magam. Lélegeztem párat, majd folytattam.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Ha most látnál engem, biztosan jól kiröhögnél, hogy milyen kis érzékeny lettem. Én magam sem értem, hogy mi van velem. Talán neked sikerült megérintened. És most meg állandóan sírok. -nevettem fel kínomban. Újra sóhajtottam, majd átültem Sky ágyához és megfogtam a kihűlt, fehér kezét.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Bárcsak hallanál most. Bárcsak értenéd amit mondok. Hogy lehettem ekkora barom! -szorult ökölbe a kezem. Fájdalmamban és elkeseredettségemben ordítani tudtam volna. Lerogytam az ágy mellé, arcomat az élettelen lány kezébe temettem. Az időérzékemet teljesen elvesztettem. Lehet, hogy csak percek, de az is lehet, hogy órák teltek el. A fájdalomtól nem tudtam másra gondolni, csak az előttem fekvő élet és halál között vívódó lányra. Ha meghal, az az én lelkemen szárad. Miattam leli halálát ez az ártatlan lány. Soha nem fogom tudni megbocsájtani magamnak ezt.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Önmarcangolásomból az egyik gép pittyegése zökkentett ki. Egyre lassabban csipogott, majd egyenletes zúgássá vált. Ijedten kaptam a tekintetem a szív ritmusát figyelő monitora. Skylar szíve leállt. Azonnal felpattantam és feltépve a szoba ajtaját Mark keresésére indultam.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Mark! Mark!! -kiabáltam torkom szakadtából, miközben rohanva szeltem át a nyüzsgő folyosót. Fellökve egy-két embert vettem be az éles kanyart a folyosó végén, mire beleütköztem valakibe.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Lassabban fiatalember! -állított meg Mark.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Mark! Azonnal gyere! Skylar szíve leállt. -ragadtam meg a karját és kezdtem el húzni a lány szobája felé.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Alex állj már meg! Mi van Skylar-el? -állított meg.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Leállt a szíve! -üvöltöttem az arcába.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Uramisten! -sápadt el teljesen. Újra megragadtam a kezét és felráncigáltam Sky szobájába. Az ajtó előtt megálltam és Mark-ra néztem.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Figyelj ide Alex! Én most bemegyek, de te nem jöhetsz be. Szólj Rose-nak és Abby-nek. Ők tudni fogják, hogy mi történt. -utasított, majd előttem bezárta az ajtót. Értetlenkedve néztem a becsukott ajtóra, de belül egy kis hangocska utasított, hogy menjek és keressem meg a lányokat. Sarkon fordultam és a két lány keresésére indultam. Szerencsére hamar meg is találtam őket. A kerti hintában ültek és beszélgettek.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Lányok gyertek gyorsan! Skylar-nek leállt a szíve. Mark most ment be hozzá. Azt mondta, hogy ti tudjátok, hogy mit kell tenni. -rohantam oda hozzájuk.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Uram Isten! Azonnal megyünk. -pattant fel egyszerre a két lány és berohantak az épületbe. Egyedül hagytak a gondolataimmal. Tehetetlenül rogytam le a hintába. Üveges tekintetemmel a messzeségbe révedtem, hagytam, hogy magával ragadjanak ez érzelmeim.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Alex. Minden rendben? -érintette meg valaki az arcom. Összerezzentem az idegen és hideg érintésre. Lassan oldalra fordítottam a fejem és tekintetem egybefonódott a húgoméval.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Nincs! Semmi sincs rendben! -mordultam fel bosszúsan. -Skylar lehet, hogy meg fog halni. Én meg semmit sem tehetek. Tétlenül kell ülnöm és várnom, hogy túléli e ezt az egészet vagy sem. -fogott el a sírógörcs. Arcomat a kezeimbe temettem és zokogni kezdtem.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Gyere, menjünk be. -fogta meg gyengéden a kezem Kat és bekísért a nappaliba. Lerogytam a fotelba, testvérem meg mellém telepedett. Szorosan magához ölelt és nyugtatni próbált.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Minden rendben lesz. Skylar erős lány, túl fogja élni. -simogatta a hátam.</span><br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi9j1M6irdHbV6XNZ4ALX9wdg9m42REh_9SkGtehVzIT9oknkK5sn2cfcUhMVsY_l5LNV9IH4pppADXbtGFxi2o4Wc2uAlZuxxkmWUvLUnePD3tJG5U3OlCzKpsn7wR7vnFHotpHPhSfLh4/s1600/large.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="128" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi9j1M6irdHbV6XNZ4ALX9wdg9m42REh_9SkGtehVzIT9oknkK5sn2cfcUhMVsY_l5LNV9IH4pppADXbtGFxi2o4Wc2uAlZuxxkmWUvLUnePD3tJG5U3OlCzKpsn7wR7vnFHotpHPhSfLh4/s320/large.gif" width="320" /></a></div>
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Csak az a legszörnyűbb az egészben, hogy ha meghal, az az én lelkemen szárad. Ha nem kiabáltam volna vele, akkor most is gyakorolna. De nem így van. -hajtottam le a fejem.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Ne így gondolj erre. Légy pozitív és igenis akard, hogy Sky felkeljen. Nem hittem, hogy valaha is ezt fogom mondani, de nagyon remélem, hogy semmi baja nem lesz. -csuklott el Kat hangja. Meglepődve néztem rá. Mindenre számítottam volna, csak erre nem. Egy picit elmosolyodtam és magamhoz öleltem a sírás szélén álló húgomat. Erősen kapaszkodott belém, mintha én adnék neki ezzel menedéket. Fejét a vállamba fúrta, vállai remegtek a zokogástól. Ettől csak még közelebb húztam magamhoz, ha ez egyáltalán lehetséges volt. Nem tudom meddig lehettünk így, de az biztos, hogy sokáig. De mégsem volt elég hosszú ahhoz, hogy teljesen elfeledjük a jelenlegi körülményeket. Ha sikerült is volna, egy éktelen ordítás újra felidézte volna a mostani körülményeket. Ijedten kaptuk fel a fejünket Kat-tal egyszerre. Félve nézett rám, de nem tudtam értelmes magyarázatot adni, a benne lappangó kérdésre.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Ez Skylar! -jött a hirtelen felismerés. Ellöktem magamtól a remegő húgomat és futásnak eredtem. Kat még utánam kiáltott, de nem figyeltem rá. Minél előbb Sky szobája előtt akartam lenni. Egyre közelebb és közelebb voltam a szobához és egyre élesebbek lettek a kiáltások. Mikor a szoba elé értem, akadájozták az utam, hogy bemehessek hozzá.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Sajnálom Alex, de nem mehetsz be. -állt elém Rob.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Engedj! -kiáltottam rá.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Figyelj Alex. Sajnálom, de nem engedhetünk be. -fogta meg a karom Noah.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Majd meglátjuk! -rántottam ki a karom és azzal a lendülettel orrba vágtam szegény fiút. Nem tehettem mást, csak így tudtam bejutni a szobába. Szegény srác a nagy lendülettől megtántorodott és elesett. Abby felsikított és szája elé kapta a kezeit. Kihasználva a hirtelen beállt zavarodottságot, feltéptem az ajtót és besiettem a szobába. A látvány, ami fogadott teljesen lesokkolt. Mark Skylar felé emelte két kezét, melyből valami láthatatlan erő kínozta a tehetetlen lányt. Ordítva vergődött az ágyban. Teste kővé dermedt, minden idegszála megfeszült. Homlokán izzadságcseppek gyöngyöződtek, okölbe szorított kezeiből fojt a vér. Lábaim földbe gyökereztek, mozdulni sem tudtam. Mark még csak rám se nézett, megszakítás nélkül fojtatta Skylar kínzását. Nyeltem egy nagyot és minden bátorságomat összeszedve Mark-ra rontottam. Ellökve őt az ágytól, Sky megmentésére siettem. A férfi tehetetlenül terült el a földön, értetlenkedve nézve rám. Mit sem törődve vele, a kimerült és alig pihegő lányhoz siettem. Leültem az ágy szélére és ölembe húztam a törékeny testet. Alig észrevehetően lélegezett szegény pára. Szorosan magamhoz öleltem őt.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Soha többé ne érj hozzá! -kiáltottam rá a férfira.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Na de Alex! -háborodott fel Mark.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Hallgass! Majdnem megölted őt. Többet nem szólt a férfi. Halkan távozott a szobából, kettesben hagyva minket. Óvatosan leraktam az ágyra könnyű testét, majd betakartam őt. Arcából kisöpörtem pár kósza hajtincset, mely a fájdalomtól verejtékező arcára tapadt. Megbabonázva néztem tökéletes arcát. Kezemet arcához érintettem. Az érintésre bizsergést éreztem az egész testemben. Az ő tökéletes arcához sehogy sem illett az én összekarcolt sebes kezem. Az évek során és a sok kardforgatás miatt kezeim sebesek, érdesek lettek. Ijedten húztam el a kezem az arcáról. Féltem, hogy talán felsértené fehér bőrét. És ekkor olyan dolog történt amiről még csak álmodni sem mertem. Sklyar szemei megrebbentek. Összeráncolta homlokát, majd lassan pislogni kezdett. Megrökönyödve néztem, ahogy lassan ébredezik. Óvatosan megmozdította ujjait, mintha csak attól félne, hogy nem fogja őket érezni. Lassan felém fordította fejét és óvatosan elmosolyodott.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Skylar? -kérdeztem bizonytalanul.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Öhm...Alex?</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Igen?</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Nektek mióta van macskátok? -kérdezte meg lassan. Először fel sem fogtam, hogy mit kérdez, majd értelmezve minden egyes szót kérdőn néztem rá. Látva arckifejezésemet elmosolyodott, majd halkan elnevette magát. Én is elmosolyodtam és figyeltem, ahogy föltornássza magát ülésbe.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Annyira aggódtam! -tört ki belőle, majd szorosan magamhoz öleltem őt.</span><br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgWUk8dUs-3gr9zn-e7AG72IBx7-Stz4Qa7qBt09S06P5kw5Pxkmd48QLTbtaxVnc0sf8-Q0L8xfew7Hx5zInewDK0FvlEuwbWDoS4sjqVBiBL-RhZhYW_9NkEV6elvyetInnPnZm8ddjkB/s1600/tumblr_llllo15XnA1qaea88.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="145" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgWUk8dUs-3gr9zn-e7AG72IBx7-Stz4Qa7qBt09S06P5kw5Pxkmd48QLTbtaxVnc0sf8-Q0L8xfew7Hx5zInewDK0FvlEuwbWDoS4sjqVBiBL-RhZhYW_9NkEV6elvyetInnPnZm8ddjkB/s320/tumblr_llllo15XnA1qaea88.gif" width="320" /></a></div>
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Először vonakodva ugyan, de visszaölelt. Vállába temettem az arcom és mélyen beszívtam jellegzetes illatát. Soha többé nem akartam elengedni. Nem akartam még egyszer átélni ezeket a szörnyű és kínzó perceket.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Esik a hó? -kérdezte csodálkozással a hangjában. Vállam felett az ablakon át láthatta, hogy esik a hó.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Mi?! Ja, persze. -engedtem el őt, hogy jobban szemügyre tudja venni a természeti jelenséget. Lemászva az ágyról, az ablakhoz sietett. Homlokát a hideg ablaknak döntötte és így csodálta a gyönyörű hóesést. Pár percig még figyelte a hópelyheket, majd felém fordult. Arcáról értetlenséget és zavarodottságot tudtam leolvasni. Vett egy mély levegőt és feltette a kérdést.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">-Mégis meddig voltam kómában? -értetlenkedett. Szaggatottan szívtam be a levegőt, felkészülve a válaszra.</span><br />
<span class="hP" id=":13w" tabindex="-1"><br /></span>
<b><span class="hP" id=":13w" tabindex="-1">Még egyszer elnézéseteket kérem, hogy ilyen sokára hoztam a részt! Remélem, hogy meg tudtok bocsájtani és továbbra is olvasni fogjátok a történetemet.:)</span><span dir="ltr" id=":179">♥</span></b></div>
Unknownnoreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-62771914368577123112013-11-05T06:57:00.000-08:002013-11-05T06:57:08.206-08:008. ~Fire and Rain!*<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgt3XWueOxOHpJbm2VYxRbkdRXCUJ7zjKUlaMwf6nBnlpB9aB6uGk8NtHwgMZiKgbforXUuhhIfIXqhD36LEpGpX0mhXtkZA8kdoD05y34mh-_NbkSMEBXv8X6VBiL4YxEjYrPQbarxRGAe/s1600/girl_fire.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="202" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgt3XWueOxOHpJbm2VYxRbkdRXCUJ7zjKUlaMwf6nBnlpB9aB6uGk8NtHwgMZiKgbforXUuhhIfIXqhD36LEpGpX0mhXtkZA8kdoD05y34mh-_NbkSMEBXv8X6VBiL4YxEjYrPQbarxRGAe/s320/girl_fire.gif" width="320" /></a></div>
<br />
<br />
-Mi volt ez? Farkas? -lihegtem futás közben.<br />
-Valami olyasmi. Ez egy elátkozott farkas volt. Azért támadt rád, mert Fényharcos vagy.<br />
-Remek! És most?<br />
-Mássz fel arra a fára! -mutatott előre, majd odalökött.<br />
-És te? -értetlenkedtem.<br />
-Csak menj! -kiabálta, majd továbbrohant.<br />
Hitetlenkedve néztem utána, de nem volt időm tötyörészni, ugyanis a többi elátkozott farkas is megérkezett. Elszaladtak a fa előtt, melyen én is voltam és Alexet vették üldözőbe. Pechemre viszont két farkas észrevett és a fa körül járkálva vicsorogtak rám. Magamba morgolódtam, hogy nem tudok a fenekemen ülni és észrevétlen maradni.A farkasok meg csak vicsorogtak rám.<br />
-Ó kussoljatok már! Így nem tudok gondolkozni! -ordítottam le. Erre persze csak még jobban üvöltöttek legnagyobb örömömre. Idegesen kapkodtam a fejem a fák körül, de semmi ötletem nem támadt, hogy hogyan tudnám lerázni őket. Végső elkeseredésemben vastag, elkorhadt ágakkal kezdtem el őket dobálni. Elsőre nem sikerült eltalálnom őket, de néhány félredobott ág után sikerült eltalálnom az egyiküket. A farkas hangos üvöltésbe kezdett és a fának ugrott. Egy két ugrást követően sikerült egy alacsonyabb ágra felmásznia. Rémülettel néztem a vadállatot, aki kitartóan próbálkozott a fára mászással. Én is mászni kezdtem egyre feljebb ás feljebb. Végül már nem volt hova másznom, így csak remélni tudtam, hogy nem tud idáig felmászni. Leültem egy vastagabb ágra és hátamat a fa törzsének döntve, meredtem az égre. Kis idő után nem hallottam se üvöltést, se morgást se semmilyen hangot, mely a lenti vadállatra utalt volna. Reménnyel telve néztem le a fáról. Szerencsémre egyikőjük sem volt ott. Ennek ellenére viszont eszem ágában sem volt lemászni a biztonságot adó fáról. Lábamat lógatva kémleltem a terepet, hogy hátha visszajönnek, de egy lélek sem járt arra. Már kezdtem azt hinni, hogy Alex is elfelejtett, de ekkor avar ropogást hallottam a földről. Újra a földre szegeztem a tekintetem és megpillantottam a megtépázott, véres Alexet. A számat is eltátottam az állapota miatt. Csak reménykedni tudtam, hogy nem a saját vére borítja be a testét.<br />
-Alex mi történt? -kiabáltam le.<br />
-Csak egy kicsit játszottunk. Ők vesztettek. -vonta meg a vállát.<br />
-Ez egyáltalán nem vicces. Meg is sérülhettél volna. -korholtam le. Nem mondott semmit csak mosolygott.<br />
-Amúgy nem szeretnél lejönni onnan.<br />
-Nem! Jó itt nekem. Még a égén visszajönnek. -kapaszkodtam meg az ágban.<br />
-Sky! Gyere már le. És jobban teszed, ha gyorsan lejössz, mert még a végén visszajönnek. -sürgetett.<br />
-Pont ezért nem jövök le! -makacsoltam meg magam és elfordítottam a fejem, hogy ne nézzek rá. Hát inkább másztam volna le a fáról! Mert így megpillantottam egy óriási kígyót, mely velem szemezett.<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhcLgF_MwfY9lne9kDxlvBP6x_gG1DCfq0HcwY8rwu0ehso1jEXLi3DdBBhQzRUmvpMvglH-mIFTB-CSzTSo1L4S5FQdF-2Yx1D5NcuDadUDFFKzy0tFC9zNTCocMxkVSODW7kHkK4S9llK/s1600/1369772162192380_animate.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhcLgF_MwfY9lne9kDxlvBP6x_gG1DCfq0HcwY8rwu0ehso1jEXLi3DdBBhQzRUmvpMvglH-mIFTB-CSzTSo1L4S5FQdF-2Yx1D5NcuDadUDFFKzy0tFC9zNTCocMxkVSODW7kHkK4S9llK/s320/1369772162192380_animate.gif" width="320" /></a></div>
Kiöltötte rám a nyelvét és egyre közelebb kúszott hozzám. Felsikítottam és elengedve a fát elvesztettem az egyensúlyomat. Átbuktam az ágon és zuhanni kezdtem. Próbáltam megkapaszkodni ágakban, de mind kicsik és vékonyak voltak ahhoz, hogy meg is tartsanak. Tehetetlenül vergődtem a levegőben, míg földet nem értem. Furcsamód nem ütöttem meg magam annyira, mint számítottam rá.<br />
-Nem ilyen gyorsaságra gondoltam. -nyögte fel valaki alattam. Gyorsan feltápászkodtam ülésbe és csak ekkor vettem észre az elterült Alexet magam alatt. Ennél cikibb helyzetbe nem is kerülhettem volna. Vörös fejjel másztam le róla. Mellé ültem a fűbe és leszegett fejjel egy fűszálat kezdtem el birizgálni. Ő is felült, de nem szólt egy szót sem. A találkozásunk óta most volt először feszült és kínos csend kettőnk között. Végül én törtem meg a csendet.<br />
-Nem sérültél meg?<br />
-Semmi komoly, csak a karom. -szisszent fel, mikor az említett felülethez ért. Azonnal felkaptam a fejem és aggódva vizsgáltam meg a vér által vörösre festett kart. Óvatosan érintettem meg. Újra felszisszent, de nem húzta el a karját. Anyáskodva tapogattam végig a karját, hogy el tört e valahol. Szerencsére megúszta pár vágással és horzsolással, de ennek ellenére bekötöztem. Géz híján kénytelen voltam az ingem egy kis darabjával bekötni a kezét.<br />
-Mit csinálsz? -kérdeztem, mikor elszakítottam azt ing ujját.<br />
-Bekötöm a sebed. Így nem maradhat. -mondtam, de nem néztem rá.<br />
-De az ingeddel?! -értetlenkedett.<br />
-Nem mindegy, hogy mivel kötöm be?! -lettem ingerültebb. Hangulatváltozásomat nem tudta hova tenni, de hibásnak éreztem magam, mert megbántottam. Nagyot sóhajtottam és felemeltem a fejem.<br />
-Bocsi, hogy rád kiabáltam. Nem haragszom rád, csak kicsit kimerült vagyok és ideges is az állapotod miatt.<br />
-Nem haragszom. -mondta Alex közömbösen, majd az időközben elkészült kötését vizsgálta. -Kösz! -mondta, majd felállt és kardja után nyúlva elindult egy kis ösvényen. Szomorúan néztem utána.<br />
-Te nem jössz? -fordult meg az ösvény végénél és türelmetlenül nézte, ahogy felállok és utána rohanok.<br />
<br />
-Mondtam már, hogy leestem! És Alexre. -sóhajtottam.<br />
-És mikor ráestél mit csináltál? -kíváncsiskodott Mia. A Körzet "kertjében" voltunk és már hatodjára mesélem el neki a reggel történteket. Nem értem, hogy mi ilyen izgi benne, de ő csak nem nyugszik.<br />
-Ráestem és miután rájöttem, hogy rajta vagyok, lemásztam róla. Ennyi! Nem történt semmi más.<br />
-Persze, persze! Én már most látom, hogy ez egy gyönyörű kapcsolat kezdete! A lány zuhan, a fiú elkapja és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. -mondja túláradó boldogsággal.<br />
-Szeretnéd! -lököm vállba nevetve.<br />
-Én ezt teljesen komolyan mondtam. -nézett rám komolyan, de nem bírta sokáig és kitört belőle a nevetés. Fuldokolva nevettünk, Mia még a hintából is kiesett és a földön fetrengett.<br />
-Elég! Fáj a hasam. -nyöszörögte röhögés közben.<br />
A szememet törölgetve nézem a szenvedő lány. Majd végül a segítségére leszek és felhúzom a földről.<br />
-Te nem vagy normális! -nyugtázom, felállok a hintából és a tornác felé nézek.<br />
És ekkor megpillantom őt. Az egész alakja fényben fürdik, ahogy hátulról megvilágítja a nap. Egyszerűen gyönyörű, ahogy ott áll a tornácon egy bögrével a kezében. A bögréből felszálló gőz körbefonja arcát, ezzel is melegítve őt.<br />
Van ebben a pillanatban valami lenyűgöző. A nyílt és egyenes pillantása, a természetes mosolya, a nyilvánvaló könnyedsége, és ahogy ez az egész találkozik a nyári napsütéssel. Úgy megérint, hogy azt érzem, a lábaim mentem felmondják a szolgálatot.<br />
-Kész vagy? -kérdezi mosolyogva Alex.<br />
-Mire is? -ráncolom a homlokom.<br />
-Hát az edzésre! Ugye nem felejtetted el? -nézett rám szúrósan.<br />
-Persze, hogy nem! -füllentem.<br />
-Akkor meg gyere! -vált át bunkó stílusba és bemegy az épületbe. Sóvárogva nézek utána, de az idilli percet Mia szakítja meg.<br />
-Ennek meg mi baja? -ráncolja a homlokát.<br />
-Nem tudom. De most mennem kell. -sietek be Alex után az épületbe. A kiképző szoba felé veszem az irányt, ahol a kiképzéseim folynak. Útközben összefutottam Peytonnal, Abbyvel és Robbal. Nem beszéltünk sokat, mert sietnem kellett.<br />
Beérve a kiképző szobába sehol sem láttam Alexet. Ehelyett összefutottam egy számomra ismeretlen sráccal.<br />
-Bocsi. Nem tudod, hogy hol van Alex. -szólítottam meg őt. Felém fordult és jó alaposan végigmért, majd elmosolyodott. Én is csak most tudtam jobban szemügyre venni, az amúgy igen helyes fiút. Tőlem egy két évvel lehetett csak idősebb. Szemei tengerkékben úsztak, tekintete már-már belelátott a bensőmbe. Mosolyától minden lány elolvadna. Engem is sikerült a puszta megjelenésével megbabonáznia. <br />
-Fönt van a tetőn. -mondta meg végül.<br />
-Hogy hol?! Mindegy, köszi... -itt megakadtam, mert fogalmam sem volt, hogy hogyan hívják.<br />
-Noah. Noah Smith. És ennek a gyönyörű lánynak a nevei is olyan szép, mint ő maga? -mosolyodott el.<br />
-Hát ezt döntsd el magad. -pirultam el. -Skylar Williams vagyok. De szólíts nyugodtan Sky-nak.<br />
-Ahogy óhajtja Ms. Jones! -hajolt meg előttem.<br />
-Te..! Ezt honnan veszed? -tátottam el a szám. De ideje már nem volt válaszolni, mert megjelent Alex feje az ajtóban, majd egész teste. Türelmetlenül toporzékolt az ajtóban, engem sürgetve.<br />
-Megyek már! -kiáltottam oda, majd visszafordultam Noah-hoz. -Ezért még számolunk! -szűrtem a fogaim közt, majd faképnél hagytam.<br />
<br />
Minden erőfeszítés ellenére sem tudtam tüzet csinálni. Tehetetlenül rogytam a földre és zihálva próbáltam összeszedni magam. A végkimerültségik próbáltam, igyekeztem, de egyszerűen nem megy.<br />
A szoros copfba fogott hajamból néhány kósza tincs a nyakamra tapadt. Homlokomon izzadságcseppek gyöngyöződtek, szám teljesen kirepedezett. Mint a sivatag szárazság idején. Csak egy cseppnyi víz kéne és a nedvesség máris életet lehelne kicserepesedett ajkaimba.<br />
-Ennyi telik a Kiválasztottól? -ordít rám Alex. Órákon keresztül a tetőn dekkolunk és csak kiabál velem. Már kezd nagyon elegem lenni ebből a kiszolgáltatott helyzetből. Mindenki csak parancsolgatni és irányítgatni akar, de azt senki nem veszi figyelembe, hogy én mit szeretnék.<br />
-Én mindent beleadok, de láthatod, hogy mit sem ér.<br />
-Pont ez az! Nem ér semmit. Ezzel nem fogsz tudni embereket menteni. Még magadat sem tudod megvédeni. Így teljesen hasznavehetetlen vagy! -mondta ki a gyilkos szavakat. Hideg zuhanyként értek a szavai. Lefagyva álltam meg vele szembe. Akárhogy is akartam kiabálni egy hang sem jött ki a torkomon.<br />
-Na mi van?! Most meg nem tudsz megszólalni? -vigyorodott el gúnyosan.<br />
-Menj a francba! -kiáltottam rá, és egy nagyot lökve rajta, lerohantam a kacskaringós lépcsőkön. Meg sem álltam a szobámig. Magam után bevágtam az ajtót és elterülve az ágyon, hatalmába kerített a zokogás.<br />
-Persze most meg tudsz bőgni! -mondtam idegesen saját magamnak.<br />
<br />
Miért van az, ha az embernek nem sikerül valami akkor addig küzd, erőlködik, míg valami rossz sül ki belőle? Talán a büszkeség vagy egyszerűen a megfelelési kényszer teszi ezt velünk. Nem tudom, de azt igen, hogy hajnali egy van és én a folyosókon rohangálok a megfelelő ajtót keresve. A pizsamám van rajtam, ami egy rövidnadrágból, hosszított pólóból áll. Meg persze gyorsan magamra kaptam kedvenc tornacipőmet. Végig slattyogok a hosszú, márványborítású folyosón. Egy nagy üvegablaknál megállok és tekintetem révetegen bámulja az alvó tájat. A Hold, mint őrző pásztor, úgy ragyogja be a természet minden egyes kis zugát, fényárba borítva a legsötétebb zugokat is.<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhOH2eGjL35qi5yFM4dfafLpwrmrRgFSS3v1vg_nY09g9r82jV5HiEg1zgjlTLkZ0z6V6Qv389-HSPzgoCdmUYol8u12HB9nducTXGMxP9Fufuz5YR6ZVy35lW_DIjnebmnez5gP6w8QOnw/s1600/2ecb246b5754f5dcc23aab8abe6f8d58_large.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhOH2eGjL35qi5yFM4dfafLpwrmrRgFSS3v1vg_nY09g9r82jV5HiEg1zgjlTLkZ0z6V6Qv389-HSPzgoCdmUYol8u12HB9nducTXGMxP9Fufuz5YR6ZVy35lW_DIjnebmnez5gP6w8QOnw/s320/2ecb246b5754f5dcc23aab8abe6f8d58_large.jpg" width="240" /></a>Az égitest fenyegetően magasodott elém, testemet holdfénybe öltöztetve. Szemeimben szomorúság tükröződött, melynek a borongós idő és a Hold különös ragyogást adott. Réveteg tekintetemet egy fekete árny ragadta meg és hívogatta maga után. Tekintetemmel követtem az árny minden egyes lépését. Kecses mozgása és hajlékony teste magára vonta a figyelmet és sejtelmes kiléte csak fokozta a helyzetet. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy megpillantsam a csodás teremtést. Hirtelen eltűnt a szemem elől, majd ugyan olyan gyorsan bukkant fel az ablakpárkányon. A hold megvilágította koromfekete szőrét, ezáltal érdekes csillogást kölcsönözve neki. Titokzatos tekintetét rám emelte, hatalmas fekete pupilláiból csak úgy sugárzott a nyugalom. Megbabonázva néztem az érzékien csillogó szemeket, majd tettem pár bátortalan lépést felé. Mozgásomra felborzolta szőrét és fogait meresztgette rám. Éles karmaival felém kapott, de nem talált rajtam fogást, így nyávogott egyet és leugorva az ablakpárkányból, elhagyta a Hold által keltett biztonságot nyújtó fényt.<br />
Még mindig csodálattal néztem utána, de egy vészharangocska ráébresztett, hogy miért is hagytam el a szobámat. Magabiztos léptekkel szeltem a köztem és a tető közötti távolságot, míg teljesen el nem fogyott. Kettesével véve a lépcsőfokokat, siettem az egyre csak kanyargós lépcsőn. Már kezdtem azt hinni, hogy soha nem lesz vége, de ekkor vékony fénycsíkot láttam pislákolni magam előtt. Ez erőt adott és egy újabb lendületet véve magam mögött hagytam a lépcsőfokokat.<br />
A langyos nyári szellő azonnal körbefogott, amint kiléptem az épületből. Rakoncátlan tincseimmel játszadozott és dobálta a lebegőben. A Hold újra beragyogta egész testem, de most nem hagytam, hogy magával ragadjon. Tudatosan lépkedtem a tetőn, míg el nem értem azt a helyet, ahol napközben is szenvedtem. Elöntött az a keserű érzés, mikor csak egy hasznavehetetlen kis fruskának tartod magad, aki nem jó semmire. Csak akadályozza a többieket a dolgukban. Hatalmas gombóc nőtt a torkomban és fojtogatni kezdett. Szemeimet könnyek mardosták, de nem engedtem utat nekik. Hősiesen helytálltam, bár senki sem látta. Felszegtem az állam és becsuktam a szemeimet. Mélyeket lélegeztem és próbáltam visszagondolni a tanítottakra. De egyfolytában csak Alex ideges hangját és kiabálását hallottam. <i>"...teljesen hasznavehetetlen vagy!"</i> visszhangzott a fejemben. Kezeim ökölbe szorultak, szememet szorosan lehunytam. A harag egy szempillantás alatt elöntött és fortyogott bennem. Hirtelen kipattantak a szemeim és tűz lobbant bennük. Körülöttem hatalmas lángnyelvek csapkodtak, perzselve a bőröm. Éreztem, hogy a meleg átjárja a testem és teljesen felemészt. De a düh, mely bennem égett nem hagyott nyugodni, így a körülöttem lévő tüzet ez táplálta. Hangosan felkiáltottam, majd nyögve térdre rogytam. És ekkor zuhogni kezdett az eső. Viszont a tüzet ez sem tudta lecsillapítani. Nem is volt ez valós tűz. Sokkal inkább valami varázslat lehetett. Természetfeletti erő. Ordítva terültem el a földön. Körülöttem fekete hamu szállingózott a nyári éjszakában. Hallásom pár perc leforgása alatt súlyosan károsult, látásom megromlott. Fülem zúgni kezdett. Ekkor tompa puffanást hallottam, majd két rohanó lábra figyeltem fel. Alex rémült tekintetét láttam meg. Valamit mondott nekem, de nem értettem tisztán. Olyan távolinak és idegennek éreztem hirtelenjében őt. Egész lénye ismeretlen volt a számomra, egy múló emlék. Érintése hideg, durva volt, szavai értelmetlenek voltak a számomra. De a tüzet eloltotta. Szorosan magához ölelt és a nevem szólongatott.<br />
-Skylar. Skylar ne csukd le a szemed! Hallod? Ne! -mondta remegő hangon. Próbáltam figyelni rá, de szemhéjam ólomként nehezedett szemeimre. Pislogtam párat, majd végleg lecsukódtak szemeim. Mintha végszó lett volna, testem elengedett és élettelenül esett össze a remegő fiú karjaiban.Unknownnoreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-20031102022688771152013-10-30T03:24:00.000-07:002013-10-30T03:24:23.813-07:007. ~Wolf?*<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi_xbI6qUe32kIem063g68d9hGr_m9n4GbbTVq7qVOpOEN904eW8lfXva5rWb6xiJNjfHQi4IbN6C1nsdOsmhqod114tyR-b-htoZehSFrWYX9U2EclVBX30EmoDTw0g414YF0cPQf5aqoV/s1600/wolf.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="134" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi_xbI6qUe32kIem063g68d9hGr_m9n4GbbTVq7qVOpOEN904eW8lfXva5rWb6xiJNjfHQi4IbN6C1nsdOsmhqod114tyR-b-htoZehSFrWYX9U2EclVBX30EmoDTw0g414YF0cPQf5aqoV/s320/wolf.gif" width="320" /></a></div>
<br />
<br />
Reggel madárcsicsergésre ébredtem. Az ablakon beszűrődő fény simogatta az arcom, ezzel is ébredésre bírva. Álmosan nyújtózkodtam párat, majd nagy nehezen felültem az ágyon. Párszor körbe kellett néznem, míg végül felfogtam, hogy hol is vagyok éppen. Sajnos a tegnapi nap is az eszembe jutott, emiatt semmi kedvem nem volt lemenni reggelizni. De muszáj volt, így rávettem magam, hogy legalább az ágyból keljek ki. Lassan csoszogtam az ajtóhoz, majd áttipegtem Alex szobájához. Nem voltam benne biztos, hogy melyik az ő szobája, de ha jól emlékszem akkor tegnap este, ezen az ajtón ment be. Szóval most én is azon az ajtón kíséreltem meg bemenni, de valaki megelőzött és feltépve az ajtót belém ütközött. A hirtelen kimért ütést követően elvesztettem az egyensúlyomat és esni kezdtem, de két erős kar elkapott és megtartott, megkímélve egy kellemetlen eséstől.<br />
-Köszi. -álltam meg a saját lábamon.<br />
-Mit szeretnél? -tért a lényegre. Azt vettem észre, hogy reggelente elég ingerült a nap további részéhez képest. Feszengve álltam előtte, majd végül választ adtam kérdésére.<br />
-Nincs itt ruhám és nem szeretnék, így lemenni reggelizni. -mutattam végig magamon. Ő is végig mért, majd egy halvány mosoly hagyta el a száját.<br />
-Szerintem így is jó vagy. -mondta mosolyogva. A szemöldököm az égig szaladt és kikerekedett szemekkel néztem rá. Ő még mindig engem vizslatott azzal a bosszantó vigyorával.<br />
-Csak szeretnéd! De tényleg jobban érezném magam, ha...-vágtam vissza, de a szavamba vágott.<br />
-Természetes. Mindjárt szólok Katnek, hogy adjon valami ruhát neked.<br />
-Bár jobban belegondolva ez is jó lesz nekem. -morogtam az orrom alá. Ezen a kijelentésemen Alex jóízűen nevetett, majd szórakozottan hagyott ott engem, és ment végig a még kihalt folyosón. Én is visszasiettem a szobámba és az ágy szélén ülve vártam, hogy megkapjam az ideiglenes ruhámat. Pár perc néma csend után, már kezdtem azt hinni, hogy pizsiben kell majd lemennem reggelizni, de ekkor Kat idegesen betrappolt a szobámba és szó szerint nekem vágott pár ruhadarabot. Időm sem volt feleszmélni, így mind a fejemnek vágódott. A lány összefonta maga előtt a kezét és gúnyosan méregetett.<br />
-Nem tudom elhinni, hogy befurakszol az életembe és még az én ruháimat is akarod hordani. -mondta nekem fejcsóválás közben.<br />
-Én sem így terveztem, de amint elhozom a saját ruháimat, ezeket kimosom és visszaadom. -mondtam nyugodtan. Nem akartam egy újabb vitát szítani, így jobbnak láttam, ha türelmes maradok.<br />
-Nekem ezek már nem kellenek. Nyugodtan tartsd meg! -fintorodott el, majd bevágta maga után az ajtót. Nagyot sóhajtottam és jobban szemügyre vettem a kapott ruhákat. Hát elég rövidke volt és ezt betudtam annak, hogy ezzel is csak bosszantson. Bár nem értem, hogy miért pont tőle kellett kölcsön kérni ruhát, de már úgy is mindegy.<br />
Gyorsan belebújtam a mini ruhadarabokba és elégedetten konstatáltam, hogy mindenki meg fog bámulni. Hajamat befontam, majd kontyba fogtam és belebújva tornacipőmbe feszengve haladtam végig a folyosón.<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiKu7TbVAQB7W7_ppywxi9HpMkxfZehs1467N9lYoYdTnKQCpz2edoRCL9oRwbuUIH_4ekBO7jYSvTRB_QvEBcbO7-eJNl1FSV7Muqq-CZmQ6WUumic6EF5zbBPrQilymZSDD7iyXBgSzHk/s1600/style.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="160" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiKu7TbVAQB7W7_ppywxi9HpMkxfZehs1467N9lYoYdTnKQCpz2edoRCL9oRwbuUIH_4ekBO7jYSvTRB_QvEBcbO7-eJNl1FSV7Muqq-CZmQ6WUumic6EF5zbBPrQilymZSDD7iyXBgSzHk/s320/style.jpg" width="320" /></a></div>
Minden egyes lépésnél a nadrág feljebb csúszott, de már nem nagyon volt hova. A topp vagy póló is felcsúszott a hasamon, akármennyire is akartam, hogy a helyén maradjon. Végül feladtam, hogy a ruha takarjon valamennyit belőlem, így kelletlenül léptem be az étkezőbe. Már mindenki jelen volt, legnagyobb bánatomra. Érkezésemre mindenki rám emelte a tekintetét és nyilvánosan mértek végig.<br />
-Jó reggelt! -mondtam kelletlenül, majd helyet foglaltam Mia mellett. Még mindenki engem nézett, vagyis a ruhát, amit muszáj volt felvennem.<br />
-Csini! -súgta oda Alex, mikor már senki sem figyelt rám. Nem válaszoltam, de le kellett hajtanom a fejem, hogy ne vegye észre, mennyire zavarba hozott. A reggeli gyorsan lezajlott, főleg, hogy minél előbb szabadulni akartam ettől a ruhától. A reggeli végén megköszörültem a torkom és Mark felé fordultam.<br />
-Nem lenne baj, ha haza mennék néhány cuccomért?<br />
-Persze, menj csak, de Alex is elkísér. -válaszolta tömören két falat között. Ellenkeztem volna, de Alex előbb szólalt meg.<br />
-Rendben. Akkor viszont induljunk is, mert ma még sok dolgunk van. -állt fel az asztaltól és bevárva engem az ajtónál, együtt indultunk el a kastély felé. Gyalog tettük meg az utat, hogy minél feltűnésmentesebbek legyünk. Az erdőben félhomály uralkodott, így kétszer is meg kellett fontolni, hogy hova lép az ember. Mivel elég jó kedvemben voltam ma reggel, így csevegni kezdtem.<br />
-Mióta éltek a Körzetben? -fordultam a csöndes Alex felé.<br />
-Úgy 16-17 éve. Kat még csak 1 éves volt mikor ide hoztak minket.<br />
-És a szüleid...? -puhatolóztam.<br />
-Meghaltak. Mikor ide kerültünk Abby szülei fogadtak be, mint Roset is. -mondta komoran.<br />
-Sajnálom. -hajtottam le a fejem.<br />
-Ezen nincs mit sajnálni! Ezek kész tények. Már beletörődtem. -lett ingerültebb egy pillanat alatt. Most jobbnak láttam, ha nem kérdezősködöm tovább, így az út további részét csöndben töltöttük.<br />
<br />
-Gyorsan gyere! -suttogtam, mikor elértük a nagykaput. Mint minden nap, ma is tele volt őrökkel az egész épület, de időnk nem volt kivárni míg őrváltás lesz. Megint a nagy diófán keresztül vezetett utunk, majd nagy nehezen felmásztam az erkélyemre és körbenéztem a szobában. Tiszta volt a terep, így gyorsan szóltam Alexnek, hogy ő is jöhet.<br />
-És most? -kérdezte, miután beugrott az ablakon.<br />
-Összeszedem néhány holmim és írok egy levelet apának. Már biztos halálra aggódta magát miattam. -válaszoltam, miközben fél testemmel a ruhásszekrényemben voltam. Ami a kezem ügyébe került, azt kidobtam az ágyamra.<br />
-Szép szoba. -jegyezte meg Alex, miközben a képeket és könyveket nézegette.<br />
-Köszi. Ezeket légy szíves fogd meg! -nyomtam a kezébe egy halom ruhát. -Várj meg itt! Egy pillanat és jövök! -nyitottam ki a szobaajtót és észrevétlenül kisurrantam rajta. Végigfutottam a folyosón, majd jobbra fordulva beleütköztem valakibe. Nem voltam elég figyelmes, így lelepleződtem.<br />
-Skylar! De jó, hogy meg vagy! Már mindenki téged keres. -ölelt szorosan magához Chris. Undorodva löktem el magamtól, majd befogtam a száját.<br />
-Maradj már csöndben! Nem maradok itt, csak pár holmimért jöttem. -rángattam be egy félhomályba burkolódzott sarokba.<br />
-Ezt nem értem. Mégis hova mész? És miért hagysz itt minket? -értetlenkedett.<br />
-Nem mindegy az neked?! És különben is, csak apát hagyom itt. Hozzád nem vagyok kötve, hogy miattad maradjak. És most, ha megbocsájtasz sietnem kell. -hagytam faképnél az értetlen herceget.<br />
Besiettem apám dolgozószobájába és leülve a hatalmas tölgyfa íróasztal mögé, írni kezdtem. Mindent kiírtam magamból. Minden egyes érzésfoszlányt papírra vetettem. Tudatni akartam apámmal, hogy nem volt helyes, hogy a tudtom nélkül, döntött a saját sorsomról. Bocsánatot kértem tőle, hogy most hagyom el őt. Szinte mindent leírtam, még Martatól is elköszöntem a levélben, de még Jamesnek is szántam egy kisebb részt. Mikor végeztem újra átolvastam a levelet, majd aláírtam.<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgOZnILw2_vS5Wyyxigr52RxWptggnZuPNeBOkgcolP9W5NP8XSOoDnSVxwlmZhNhyphenhyphen8VmDSpuetb34M4G2lbrCuQfv35hKeGzO2VPOOz7oc1-hwLObnEvSJqlrzulqdVTV-YkLoS85csUep/s1600/wtite_butterfly.png" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="137" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgOZnILw2_vS5Wyyxigr52RxWptggnZuPNeBOkgcolP9W5NP8XSOoDnSVxwlmZhNhyphenhyphen8VmDSpuetb34M4G2lbrCuQfv35hKeGzO2VPOOz7oc1-hwLObnEvSJqlrzulqdVTV-YkLoS85csUep/s320/wtite_butterfly.png" width="320" /></a></div>
Ekkor a nyitott ablakon keresztül egy pillangó repült be és szállt le az íróasztalra. Mosolyogva néztem a törékeny kis lényt. Nem gondoltam volna, hogy valaha is meg fogom írni ezt a levelet. De most itt volt az ideje, hogy önállósuljak és tegyek valamit, amire mindenki büszke lehet.<br />
Sóhajtottam egy nagyot, majd belerakva egy borítékba a három teleírt lapot, és lezárva azt kitettem apa íróasztala közepére. Felálltam a nagy bőrszékből és kisiettem a dolgozószobából. Visszarohantam a szobámba, ahol elég fura látvány fogadott. Alex és James egymásnak szegezett egy kardot és úgy álltak a szoba közepén. Érkezésemre James felém pillantott.<br />
-Sky! Ő volt a szobádban mikor bejöttem. Menj le és szólj az őröknek, hogy betolakodó van a szobádban.<br />
-Ő nem betolakodó, hanem a barátom. Alex. -mondtam félve, hogy valami kárt tesznek egymásban.<br />
-De hát Sky! Mégis honnan ismered őt? -engedte le a kardját bátyám.<br />
-Az most lényegtelen. De mennünk kell, mert észre fognak venni, hogy itt vagyok. -fogtam meg Alex kezét és az ablakhoz húztam.<br />
-Sky mégis hova mentek? Nem tűnhetsz csak így el! -állított meg minket James.<br />
-James. Meg kell értened, hogy nekem kötelességem van, melyet csak Alex segítségével tudom megcsinálni. Ha szeretsz akkor hagyod, hogy elmenjek. -néztem rá szomorúan.<br />
-Én szeretlek és éppen ezért nem fogom hagyni, hogy egy vadidegennel elmenj. -ragadta meg a karom.<br />
-Akkor nekem sincs más választásom. -emeltem fel egy szótárat és fejbe vertem vele szegény bátyámat. A nagy ütés hatására eszméletlenül esett össze, de még időben elkaptam őt. Alex is segített megtartani, majd kimászva az ablakon, ellovagoltunk az erdőbe. Hogy honnan voltak lovaink? <i>"Kölcsönvettük"</i> két mit sem tudó őrtől.<br />
<br />
-Biztos jó ötlet őt itt hagyni egyedül? -kérdezte Alex az eszméletlenül fekvő Jamest.<br />
-Szerinted mit tud csinálni <i>így</i>? -mutattam végig rajta. -És különben is, Rob itt van, ha valami gond lenne. Utaltam az ajtó túloldalán álló fiúra.<br />
-Legyen, de akkor most menjünk. Még sok mindent kell tanulnunk. -ment ki a szobából. Utána siettem és együtt hagytuk el a biztonságot adó épületet. Újra bele vetettük magunkat a titokzatos erdőbe, amitől még a hátamon is felállt a szőr. Próbáltam közel maradni Alexhez, hogy még véletlenül se tévedjek el.<br />
-Amúgy mit tudok itt kint tanulni? -értetlenkedtem.<br />
-Többet, mint gondolnád. Sokkal könnyebben tanul az ember, ha élessé válik a helyzet.<br />
-Szóval akkor te hagynád, hogy valami vadállat rám támadjon? -hüledeztem.<br />
-Persze! -mondta magabiztosan.<br />
-Hülye! -löktem oldalba, amitől felnevetett. -De most komolyan! -állítottam meg.<br />
-Éles helyzetekben ismerszik meg az ember bátorsága. -vont vállat.<br />
-Kösz. -sziszegtem, majd leültem egy farönkre. Ő is megállt és körbekémlelte a területet. Pihentünk pár percig. A farönkön ülve ettem egy kis kenyeret, de szomjas is voltam. Eléggé megszomjaztam a sok gyaloglásban. Felálltam és forrás után kutattam. Alex észre sem vette, hogy elmentem és nem is nagyon izgatott. Átvergődtem magam a bozóton, míg végül még sötétebb részére értem az erdőnek. Csak hunyorogva láttam el valameddig, de ez is kevés volt. A köd és hideg is csak még ijesztőbbé tette a helyet. A fejemben egy vészjósló hangocska tudatta velem, hogy ideje indulnom. Megpördültem a tengelyem körül és futásnak eredtem. A szemem sarkából sötét árnyakat véltem felfedezni. Ettől csak még gyorsabban szedtem a lábaimat. Hallottam az állat morgását a hátam mögött és leheletét a bokám körül. Már kezdtem azt hinni, hogy nincs menekvés és élve felfal az az izé. Kiáltottam párat, hogy talán Alex még ad reményt, de semmi válasz. Az életemért futottam. Kétségbeesve szedtem egymás után a lábaimat, de mintha a távolság nem akart volna nőni. Sőt! Mintha csökkent volna. Nem érdekelt, hogy a szúró tövisek felhasítják fehér bőrömet és a kibuggyanó vér végigfolyik a lábamon, kezemen. Nem érdekelt, hogy arcomat ágak, tövisek szántják fel. Semmi sem érdekelt, csak hogy végre biztonságban legyek. Biztonságot akartam Alex karjai közt. De a sarkamban loholó vadállat ráébresztett, hogy nincs értelme reménykedni. Lehelete és éles üvöltése fülsüketítő volt. Egy utolsó éles sikítás hagyta el a számat, majd földre rogytam. Az állat felém magasodott és kitárva dögtől bűzlő száját, rám vicsorgott. Kezeimmel az arcom elé kaptam és vártam a halált.<br />
Közben fejemben ezer gondolat cikázott. Újraéltem minden egyes pillanatot az életemből.<br />
<br />
<i>Láttam anyát, miközben engem kerget a kertben. Nevetve és sikítozva rohanok előle, de soha nem ért útól. Most már tudom, hogy nem is akart. Mikor kifáradtam nevetve dőltem ki a zöld pázsiton. Anya mellém feküdt és együtt kémleltük az eget. A felhőkből soha nem tudtam kivenni egy értelmes formát sem, de miután anya elmagyarázta, mindig felkacagtam örömömben, hogy "-Most már én is látom!".</i><br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhn36weRELeFfUccUdd3qeW1iBBANsmux9dwrf7inwM3baGY9HmV9k976Bbh25DDyH57Miz08enVVHjgWN5Tulom5uJOqVRsQPy7Xy7aaIU2FyQIW7VGQvgcrJf7kuBVMKTSXgfJArSMrnb/s1600/tumblr_mga1bsbIYU1s2x110o1_500_large.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhn36weRELeFfUccUdd3qeW1iBBANsmux9dwrf7inwM3baGY9HmV9k976Bbh25DDyH57Miz08enVVHjgWN5Tulom5uJOqVRsQPy7Xy7aaIU2FyQIW7VGQvgcrJf7kuBVMKTSXgfJArSMrnb/s320/tumblr_mga1bsbIYU1s2x110o1_500_large.jpg" width="256" /></a></div>
<i>Emlékszem minden egyes vonására. Tökéletes arcát, barna loknikban végződő, hosszú haja keretezte. Fehér ruhát viselt, melytől egy angyalra hasonlított. Ha valaki nem ismerte volna, biztos azt hiszi, hogy angyalt látott. Mindig kedves, mosolygós arca másokat is mosolygásra bírt.</i><br />
<i>Felkapott a fűből és megpörgetett a levegőben. Nevetve nyugtáztam, hogy tetszik amit csinál. Aztán mindennek vége lett. Egy hangos pisztoly lövés, majd a földre estem. Anya mellettem feküdt eszméletlenül. Odasiettem hozzá és sírva könyörögtem neki, hogy keljen fel. Még a kezét rángattam, hogy érezze, itt vagyok mellette, de semmi. Anya meghalt.</i><br />
<i>A támadó soha többé nem került elő. Apa ebben az időben bezárkózva a szobájában töltötte a mindennapjait. Négy-öt éves fejjel nem tudtam, hogy mi baja van és mindig utána sírtam, de a bátyám mindig megvigasztaltak, hogy semmi baja.</i><br />
<i>Éjszakánként álomba sírtam magam és olykor-olykor az éjjel közepén is képes voltam felsírni anyát követelve. De ő soha többé nem jött. Nem volt könnyű megértenem, hogy ő mér nincs többé. Sokáig meg sem szólaltam. Több orvost is hívtak hozzám, hogy mi bajom van, de én nem szólaltam meg. Bátyám, James aggódott értem, de apa csak a szobájában gubbasztott, mit sem törődve a külvilággal. De muszáj volt felnőnöm és megszólalnom. Azt hiszem az évek során megerősödtem annyira, hogy ne sírjak.</i><br />
És a két nappali este is eszembe jutott.<br />
<br />
<i>Emlékeztem érintésére és csókjára. Minden egyes kis mozdulatára. Furcsa, hogy nem szeretetet hanem undort és gyűlöletet éreztem iránta. Most újra éreztem azt a keserű ízt a számban, mint akkor.</i><br />
<br />
Felidéztem, hogy mit is tettem pontosan.<br />
<br />
<i>-Te normális vagy?! -toltam el magamtól és kezem az arcán csattant.</i><br />
<i>-De Skylar! Az előbb, mikor táncoltunk... -értetlenkedett.</i><br />
<i>-Az akkor volt! És ha azt hiszed, hogy érzek valamit is irántad, akkor nagyon tévedsz! Maximum megvetést és undort. De semmi mást. -vágtam a képébe, majd faképnél hagytam az értetlen Christ. Felháborodva trappoltam végig a kihalt folyosón és egy durva mozdulattal megtöröltem a számat.</i><br />
<i><br /></i>
Az érzelmeim a hatalmukba kerítettek és nem volt kiút. Vagy mégis?! Egy erős kar ragadott meg és hozott vissza az életbe. Zihálva kapálóztam a földön. Alex aggódó tekintettel nézett rám, majd felrángatva a földről futásra bírt. Mégis van remény!Unknownnoreply@blogger.com10tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-25344856767096916982013-10-28T13:31:00.000-07:002013-10-28T13:31:33.468-07:006. ~Training.*Drága Manók!<br />
<br />
Hát megérkeztem a következő résszel! Remélem, hogy elnyeri, majd a tetszéseteket és hagytok egy két komit magatok után. Minden egyes szónak nagyon fogok örülni!:) Köszönöm szépen a 14 feliratkozót is! Nagyon sokat jelet, hogy ennyien olvassátok és szeretitek a blogom. Remélem, hogy ez a szám az idővel csak növekedni fog.:)<br />
Nem is húznám tovább az időt, jó olvasást hozzá!<br />
Fanni♥<br />
<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjNRaVNc08LoaVe9FRyUNQ-OnGy9dZGayk8tNY-fxoqCA9buL8CEU_v1nbJfkrXZgDeP6sD7D96ojk2Ia95azHaIBOrpQjCYiFr4o4BcpwdqxcTbh0G2_gpRugd7dfNzfsjcuiHG1uZWBrJ/s1600/500.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="143" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjNRaVNc08LoaVe9FRyUNQ-OnGy9dZGayk8tNY-fxoqCA9buL8CEU_v1nbJfkrXZgDeP6sD7D96ojk2Ia95azHaIBOrpQjCYiFr4o4BcpwdqxcTbh0G2_gpRugd7dfNzfsjcuiHG1uZWBrJ/s320/500.gif" width="320" /></a></div>
<br />
<br />
Idegesen lépkedtem végig a folyosón, Miával az oldalamon. Nem tudtam, hogy Mark milyen kiképzésre gondolt, de már a szótól is kirázott a hideg. Főleg, hogy Kat is eljön megnézni, mert elmondása szerint ez egy <i>kihagyhatatlan élmény lesz a számára</i>. Így minden kedvem elszállt ettől az estétől.<br />
-Nyugi! Nem lesz rossz. Szerintem élvezni is fogod. -mosolygott rám bátorítóan a pöttöm lány. Igazából a vállamig ért nekem, így muszáj volt lenéznem, hogy a szemébe tudjak nézni.<br />
-Remélem. -suttogtam, majd kinyitva egy hatalmas ajtót a kiképző szobában találtam magam. A szoba tele volt mindenféle harci eszközökkel. Még külön rész is volt a kardoknak, tőröknek és hasonló szúró, vágó fegyvereknek. Ámulattal néztem a hatalmas termet, mely fehérre volt festve, ezzel is tágítva a teret.<br />
-Na látom meg is érkeztek! -mondta Mark Kat(!!)-nek. Ő csak gúnyosan elvigyorodott én meg vetettem rá egy gyilkos pillantást. Erre felhúzta a szemöldökét, de nem szólalt meg.<br />
-Akkor talán kezdhetnénk is! -csapta össze a tenyereit Mark és beindított egy gépet, melyről össze vissza, minden irányba forogtak és lógtak szúrós fegyverek. Csak így tudnám leírni azt az izét. Meghökkenve néztem a gyilkos gépezetet és eszem ágában sem volt elmozdulni a biztonságot adó Mia mellől.<br />
-Na mi lesz már? -türelmetlenkedett a férfi. Vonakodva elindultam Mark felé, de egy pillanatra se vettem le a szemem arról a gépről. Megállva a magas férfi mellett, felnéztem rá és vártam az utasításait.<br />
-Mit kell csinálnom? -kérdeztem remegő hangon.<br />
-Innen elindulsz és át kell jutnod oda. -mutatott a hatalmas gépen túlra. -És persze életben kell maradnod. Eltátottam a szám és hüledezve néztem az érzelemmentes férfira.<br />
-Hogy mi?! -sipákoltam. De mintha meg sem hallotta volna elindította a stoppert és "bátorítás" ként előre bökdösött a veszélyes szerkezet felé. Nyeltem egy nagyot és belevetve magam a biztos halálba, előre indultam. Kikerülve néhány lengő lándzsát, egyre közelebb éreztem magam a célhoz. A felénél jártam és kezdtem egyre jobban belejönni. Ugrottam, hajoltam, vetődtem, hasaltam, kúsztam és próbáltam minden éles tárgy elől menekülni. Már elhagytam minden kardot és már éreztem a győzelem szagát, mikor kiestem a ritmusból és egy váratlan pillanatban oldalról eltalált valami a falnak taszított. A bordáimnál éles fájdalmat éreztem és alig bírtam megmozdulni. A háttérben éles sikítást és közeledő lépteket hallottam. Nem nagyon tudtam a környezetemre figyelni, mert az égető fájdalom a hatalmába kerített és szüntelenül kínzott. Már kezdtem azt hinni, hogy soha nem múlik el ez az érzés, mikor két erős kezet éreztem a testem körül, majd mintha repültem volna. Valaki felemelt és elvitt a sarokból, ahova a gép kilökött.<br />
Nemsokára puha talajt éreztem magam alatt és valami hideg nedves rongyot a homlokomon. Az érintésekre ráncba szaladt a homlokom és ökölbe szorítottam a kezem.<br />
-Ez fáj. -sziszegtem, mikor valaki a kelleténél erősebben ért hozzám.<br />
-Tudom, de ha nem teszem, akkor komolyabb bajod is lehet. -válaszolta egy női hang.<br />
-Te ki vagy? -tettem fel a kérdést egy kicsit bunkó stílusban. Arra gondoltam, hogy Kat az, mert ha igen akkor nem érdekel, hogy mennyire vagyok szar helyzetben, én tuti, hogy elküldöm a fenébe.<br />
-Abby vagyok. Abby Peterson. Harcos, mint te és mindenki más itt a Körzetben. -válaszolta barátságosan.<br />
-Ó. Bocsi az előbbi hangsúlyért. Nem rád számítottam. -mentegetőztem.<br />
-Semmi baj. -mosolyodott el. Előre hajolt és csak akkor vettem észre tökéletes vonásait. Hosszú, loknikban végződő szőke haja keretezte az arcát. Rám mosolygott, majd segített felülnöm.<br />
-Hol vagyok? -néztem körbe a halványsárga szobán. Nem sok minden volt benne. Egy ágy, fotel és pár kép a falon. Meg egy nagy íróasztal az egyik sarokban.<br />
-A gyengélkedőben. -válaszolta vállat vonva. -Eléggé kiütött a gép. Kiskorom óta itt élek, de még senkit sem láttam, ekkorát repülni emiatt a szerkezet miatt. -áradozott a nem mindennapi esésről.<br />
-Tudom én is ott voltam. -válaszoltam gúnyosan.<br />
-Jajj, bocsi! Nem akartam emlegetni, de akkor is elképesztő volt. -kezdte újra, de a szájára csapott. Mosolyogva nézte a szenvedését, hogy nem beszélhet nekem a saját esésemről.<br />
-Akkor most már visszamehetek edzeni? -szálltam le a magasított ágyról. Meghökkenve nézett rám és egy olyan <i>"te normális vagy?!"</i> nézéssel jutalmazott meg.<br />
-Tíz perce repültél vagy három métert és vissza akarsz menni megismételni? Inkább örülnöd kéne, hogy lábra tudsz állni! -ordította le a fejem. Megszeppenve néztem rá, mert nem tudtam hova tenni a kirohanását. Vagyis tudtam, hogy miért kiabált velem, de nem akartam beismerni, hogy igaza van.<br />
-Tudom, de vissza kell mennem, edzeni, hogy bebizonyítsam vagyok olyan jó, mint bármelyikőtök a Körzetben. -makacskodtam, majd faképnél hagyva szegény csajt, visszasiettem a kiképző szobába.<br />
-Folytathatjuk! -téptem fel az ajtót és megálltam Mark előtt. Aki a teremben volt - Kat, Alex, Peyton, Mia és a közben megérkező Abby, meg volt ott még egy fiú, de őt nem ismertem - mind kérdőn néztek rám és nem értették, hogy miért akarom folytatni egy ekkora esés után.<br />
-Sky ez nem biztos, hogy jó ötlet. -lépett mellém Alex.<br />
-Nem érdekel! Folytatni akarom. -néztem rá mérgesen, majd vissza Markra.<br />
-Akkor folytassuk! -kapcsolta be újra a gépet és utat engedve nekem, újra a gépre vetettem magam. Egy két hajolás során éles fájdalom nyílalt az oldalamba, de nem engedtem a fájdalomnak. Végül sikeresen legyőztem a szerkezetet. Diadalittasan ugráltam és közben végig vigyorogtam. Mark elismerően bólogatott, Mia szinte letámadt és a nyakamba csimpaszkodott, Kat duzzogott, mert látszólag nem tetszett neki a sikerem. A többiek pedig jót mosolyogtak a boldogságomon.<br />
-Gratulálok! Bebizonyítottad, hogy méltó vagy a Kiválasztott címre. -lépett mellém Mark és a kezét nyújtotta, hogy kezet fogjon velem. Boldogan ráztam vele kezet és mintha egy kis büszkeséget véltem volna felfedezni kék szemeiben.<br />
-Pff! Ezt bárki meg tudta volna csinálni. Most miért olyan nagy szám, hogy megcsinálta?! -szorongatta a kezében lévő íjat Kat és gyilkos pillantásokkal ajándékozott meg.<br />
-Kat kérlek. -szólt rá Alex, de semmit nem ért el vele.<br />
-Most miért?! Miért olyan nagy szám? Semmi különleges nincs benne. Én elsőre hibátlanul megcsináltam és mit kaptam érte? Semmit. Sőt! Még nekem kellett kitakarítanom a termet. De hogy őt ünneplitek... -kelt ki magából. Kiabálva magyarázott nekünk, míg végül teljesen megelégeltem az egészet.<br />
-Neked mi bajod van?! Ha van valami bajod velem akkor azt miért nem tudod a szemebe mondani? Miért kell kiabálni és mindennek elhordani. Nem én akartam a Kiválasztott lenni, de mára már elfogadtam, hogy erre születtem. Eddig az volt a bajod, hogy nem veszem komolyan...most meg az, hogy próbálok beilleszkedni és tanulni? Döntsd már el, hogy mit akarsz, de nekem ne itt kezdj el féltékenykedni! -kiabáltam vissza. Már nagyon elegem volt az állandó vádaskodásokból és hogy bármit tettem ő csak a hibát látta benne. Ekkor Kat o9lyat tett, amire álmomban sem mertem volna gondolni. Idegesen felemelte az íjat és rám szegezte. Tágra nyílt a szeme, de még volt annyi időm, hogy kitérjek a felém küldött nyíl útjából. Tigrisbukfencben ugrottam el, majd álltam újra talpra.<br />
-Te normális vagy?! -kiabáltam rá és a többiek is megdöbbenve nézték a feldúlt lányt.<br />
-Nem hagyom, hogy csak úgy belépj a mi megszokott életünkbe! Te itt egy idegen tárgy vagy és semmi szükség rád! Tűnj innen! -rontott rám egy karddal. Én sem haboztam tovább, a legelső fegyvert - ami a kezem ügyébe került - felkaptam és kivédtem a felém suhanó pengét. Vívni kezdtünk a teremben lévők legnagyobb döbbenetére.<br />
-Lányok hagyjátok abba! A végén még valaki megsérül! -kiáltotta Mark, de mintha meg se hallottuk volna. Továbbra is próbáltuk egymást megsérteni, bár nem tudjuk, hogy miért. Végül egy jól irányzott csapással kivertem a csapzott lány kezéből a fegyvert és az én kardomat pedig a nyakának szegeztem. Mindenki megrökönyödve figyelte az eseményeket.<br />
-Én nem akartam, hogy azt hidd én ki akarlak innen túrni. Semmi olyat nem tettem, ami erre adott volna neked indokot. Miért nem bízol meg bennem? -kérdeztem végül csalódottan és engedtem a kardom fogásán. Kat mérgesen nézett rám, de egy kis szomorúságot véltem átsuhanni az arcán. Majd mérgesen ellökte a kardot, amit még mindig akadályként tartottam előtte és kiviharzott a szobából. A hirtelen beállt csöndet egyre hangosabb morajlás váltotta fel. Feléjük fordultam, mire az előttem megálló Abby meglendítette a karját és keze az arcomon csattant.<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSBhBJQCvUG2FbUm7GOh8k0DFyO1HsE_bAUGZXWpFMOejn0Yjz75lruZPNCpEXLMX0VSx22Qrt04xcrwYharGjc4UfmeNa4MWV6qc0Tk8xX-AakZMnqj3_etx6Vu0ZL-XcAxxdOTYm1W04/s1600/1-20-escapingtourist-slap-color-glasses.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="139" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSBhBJQCvUG2FbUm7GOh8k0DFyO1HsE_bAUGZXWpFMOejn0Yjz75lruZPNCpEXLMX0VSx22Qrt04xcrwYharGjc4UfmeNa4MWV6qc0Tk8xX-AakZMnqj3_etx6Vu0ZL-XcAxxdOTYm1W04/s320/1-20-escapingtourist-slap-color-glasses.gif" width="320" /></a></div>
A hirtelen lökést miatt a fejemet oldalra döntöttem és kezemet az arcomhoz kaptam.<br />
-Abby! -szólt rá ingerülten Mark.<br />
-Hagyja csak! Igaza van. -szólaltam meg végre.<br />
-De hát...-próbált ellenkezni Mia is, de nem hagytam.<br />
-Megyek, beszélek Katel. -indultam el, de Alex elkapva a karom maradásra bírt.<br />
-Neked most egy forró fürdőre és alvásra van szükséged. -mondta, majd a kezemnél fogva kivezetett a teremből. Egy ideig hagytam, hogy maga után rángasson, majd megelégelve a rohanást, kirántottam a kezem és mellé érve sétáltunk tovább a csendes folyosón.<br />
-Sajnálom. -nyögtem ki végül. Alex nem nézett rám, de tudtam, hogy meghallotta és gondolkozik. Pár perc néma hallgatás után végül megszólalt.<br />
-Tudtam, hogy nem fogjátok annyiban hagyni a dolgot. Ez várható volt, de nem gondoltam, hogy ilyen korán robbantok. De most nem foglalkozzunk ezzel. Vagy legalább te ne! Nekem még úgy is kell ma beszélnem vele, mert különben még magában tesz kárt. -mondta, majd megáll egy ajtó előtt. Nem értettem, hogy miért álltunk meg, de végül is én is megálltam. Alex nem szólt semmit és én sem. Egymást nézve álltunk a csukott ajtó előtt. Már kezdtem elveszni a gyönyörű szemeiben, de megrázva a fejem, vissza kellett térnem a valóságba. Végül ő törte meg a csöndet.<br />
-Nem mész be? -bökött az ajtó felé. És csak ekkor esett le, hogy az én szobám ajtaja előtt állunk.<br />
-Ja, de. -pirultam el zavaromban, majd lehajtott fejjel besurrantam az ajtón.<br />
<br />
Csak forgolódtam az ágyban. Már két órája <i>"alszom"</i>, de még mindig képtelen vagy kiverni a fejemből a Kattel történteket. Nem hittem el, hogy képes voltam rátámadni Alex húgára. De végül is ő kezdte. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben. Végül úgy döntöttem, hogy nem kínzom magam tovább és kikászálódtam az ágyból. Belebújtam egy bolyhos papucsba, melyet még Abby adott nekem, miután bocsánatot kért a pofon miatt. Egyáltalán nem haragudtam rá. Teljesen megértettem, hogy miért csinálta, végül is már kiskoruk óta együtt éltek Katel és egyértelmű, hogy megvédik egymást. És most Abbyn volt a sor, hogy megvédje barátnője becsületét. De mostanra már megbeszéltük a dolgot és nincs harag.<br />
Most meg a szobámból osontam ki, végigcsoszogva a folyosón. A végén jobbra fordultam volna, de balról halovány fényt érzékeltem pislákolni. Homlok ráncolva néztem a csöppnyi fényt, majd lábujjhegyen megindultam a fény irányába. A konyhából jött, azon belül is a hűtő árasztotta magából a fényt. Az ajtaja tárva-nyitva volt, de senki nem láttam a konyhában. Furcsállottam a dolgot, de mit sem törődve vele, becsuktam az ajtaját. De ekkor egy sikoly hagyta volna el a szám, ha az a valaki be nem fogta volna.<br />
-Csss! -hajolt közel hozzám, hogy senki se hallja meg. Rémültem ráztam meg a fejem, míg végül elengedett és maga felé fordított. Kihasználva a helyzetet a villanykapcsolóhoz rohantam, de közeben azért felkaptam egy serpenyőt és felkapcsoltam a villanyt. Ijedségem egy pillanat alatt elszállt, mikor felismertem az ismerős arcot. Kifújtam a levegőt és leengedtem a kezem a serpenyővel együtt.<br />
-Azt hitted, hogy ki tudnál, majd ütni egy serpenyővel? -hangsúlyozta az utolsó szót.<br />
-Tudnál jobbat? Ez akadt a kezembe. És különben is! Nem lenne rá szükségem, ha nem ijesztenél így rám. -vágtam vissza durcásan.<br />
-Még hogy én! Tök nyugodtan vacsizok te meg csak úgy besurransz ide. Azt hittem, hogy egy betolakodó vagy Mark az. Tökre beparáztam. -fonta össze maga előtt a kezeit a fiú.<br />
-Mindegy. És bocsi. -legyintettem, majd témát váltottam. -Amúgy Skylar vagyok, de szerintem a mai nap után nem volt nehéz megjegyezni. -idéztem fel a nem túl kellemes emléket.<br />
-Hát ja. Én meg Rob. -mosolyodott el.<br />
-Most nem azért, de te hajnali háromkor szoktál vacsizni? -kuncogtam fel.<br />
-Csak mikor nem tudok aludni. -vont vállat, majd folytatta. -Te pedig embereket ijesztesz halálra mikor nem tudsz aludni? -viccelődött.<br />
-Olyasmi. -mosolyodtam el keserűen, de nem volt hosszú életű ez a görbület. -Bűntudatom van a mai dolog miatt. Katnak igaza volt és én csak egy ide nem illő vagyok. Jobb is lenne, ah holnap elmennék. -dőltem neki a konyhapultnak. Rob mellém lépett és a szemebe nézett.<br />
-Kat sokszor mond olyat, amit később megbán. És le merem fogadni, hogy ezt is nagyon bánja, csak úgy, mint te. Mind a ketten mérgesek voltatok a másikra és így vezettétek le a dühötöket. Érthető, hogy feldúltak voltatok. Sok minden jött össze ebben a napban, amit nem volt egyszerű megemészteni. De emiatt ne magadat hibáztasd. Mint már mondtad, nem te akartad ezt az életet. Te beleszülettél és végül elfogadtad. Ez csodálatra méltó dolog volt a részedről. -mosolyodott el és megfogta a kezem.<br />
Csodálattal néztem fel a két fejjel magasabb fiúra. Olyan bölcsen beszélt és sikerült egy kicsit megnyugtatnia. Kéz a kézben álltunk a konyha közepén és egyikünknek sem volt eszében elmozdulni. Egymást néztük. Az idő is mintha megállt volna. Nem érzékeltem az időt. Talán percek vagy órák teltek el, de ekkor egy kis vészharang szólalt meg a fejemben. A hirtelen tett felismerésre elengedtem Rob kezét és kikerülve őt, kisiettem a konyhából.Unknownnoreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-35069825695122593842013-10-23T09:18:00.002-07:002013-10-23T09:18:44.951-07:005. ~Encounter.*Drága Manók!<br />
<br />
Az előző rész nem lett valami hosszú, se izgalmas - szerintem- de remélem, hogy azért nem csalódtatok bennem nagyot. Most viszont itt van a következő rész. Remélem, hogy ez felér egy kiengeszteléssel és elnyeri a tetszéseteket. Most viszont nem is húznám tovább az időt.<br />
Jó olvasást!<span id="bc_0_1b+seedCoZWD" kind="d">♥</span><br />
<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjllB3qZA6RLwZp17DM4FkCgFOjP1nNVtPRYzcW0_M3H7CmCk_t2RXtNgwyZeN_XG7Ju4vYnzYMH8BumkyQR75fPqQ1Zj5aUZZfbPHNYzqC1i7nZ4ktJz4pv4a1buZAdxxXX5bZnkjUtDKT/s1600/butterfly.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjllB3qZA6RLwZp17DM4FkCgFOjP1nNVtPRYzcW0_M3H7CmCk_t2RXtNgwyZeN_XG7Ju4vYnzYMH8BumkyQR75fPqQ1Zj5aUZZfbPHNYzqC1i7nZ4ktJz4pv4a1buZAdxxXX5bZnkjUtDKT/s320/butterfly.gif" width="320" /></a></div>
<br />
<br />
Sietve nyergeltem fel Crystal-t. Nem akartam, hogy bárki is tudomást szerezzen korai távozásomról. Épp elég nagy baj az nekem, hogy elég gyakran tűnik - nő - ki a szárnyam magától.<br />
Tegnap este is mikor vacsoráztunk elég rosszul éreztem magam. Betudtam Cristopher jelenlétének a dolgot, de miután a hátam is fájni kezdett és megpillantottam egy kósza fehér tollpihét az ölemben, akkor az addigi elképzelésem szertefoszlott. Mint aki életveszélyben van, úgy menekültem ki az étkezőből. Mondjuk igaz volt, hogy veszélyben voltam. Féltem, hogy valaki rájön az én kis titkomra, amit még magam sem értek.<br />
Most pedig az idegességtől remegő kézzel próbálom felnyergelni szegény lovam, aki miattam idegeskedik. Végül sikerült észrevétlenül végrehajtanom, az amúgy rutinszerű feladatot. Amilyen halkan csak tudtam kivezettem a lovat az istállóból, majd átugratva egy kisebb kerítést szabad voltam. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt és vágtattam át a mezőn.<br />
<br />
-Hó! Itt állj meg Crystal! -húztam be a kengyelt, mikor arra a helyre értem, ahol először láttam a fiút. Leszállva a lóról a fákat és azoknak árnyékában lévő bokrokat kémleltem. Minden csendes volt. Számomra túl csendes. Velemi azt súgta, hogy nem vagyok egyedül. Kezemet a kardom nyelén pihentetve mentem körbe a mező szélén. Ekkor a hátam mögül ágreccsenést hallottam. Nem fordultam meg, de szemem sarkából szemmel tartottam a terepet. Az idő tört része alatt hajoltam el és vetettem magam a földre. Így az engem célba vett nyíl előttem pár méterrel a földbe fúródott. Remegve álltam fel és fordultam a támadás irányába. Egy lélek sem volt ott.<br />
-Ez nem volt vicces! Tudom, hogy haragszol rám, de azért nem kéne megölnöd. Bár minden jogod meg van hozzá, de kérlek szépen hallgass meg! Kérlek... -könyörögtem a végére.<br />
-Nem haragszom. Vagyis annyira nem, hogy meg is öljelek. -hallottam magam mögül a hangját. Boldogan fordultam meg és öleltem szorosan magamhoz a megszeppent fiút. A hirtelen jött örömömből felocsúdva kínosan éreztem magam, hogy megöleltem őt.<br />
-Bocsi, nem akartam. -mentegetőztem. Csak megrázta a fejét, majd kérdőn nézett rám.<br />
-Ja igen! Azért jöttem hozzád, mert szeretnék többet megtudni a feladatomról. Vagyis a Kiválasztottságról és annak feladatairól. -mondtam szégyenlősen, közben pedig a cipőm orrát tanulmányoztam.<br />
-Mégis beláttad, hogy erre születtél? -kérdezte reménnyel telve.<br />
-Igen. És szeretnék mindent újra kezdeni. Persze ha nem gond.<br />
-Leköteleznél. -mosolyodott el, majd a kezét nyújtotta. -Alexander Richard Jones.<br />
-Skylar Rachel Williams. -ráztam vele kezet.<br />
-Akkor hajlandó vagy eljönni a Körzetbe? -kérdezte.<br />
-Hogy hova? -ráncoltam a homlokom.<br />
-Oda ahol a Fény Harcosait képzik ki. Ez egyben szállás és kiképző központ is nekik. Én is ott élek. -adott kielégítő választ a kérdésemre.<br />
-Aha! Így már mindjárt világos. -mondtam cinikusan.<br />
-Hát úgy jobban megismered, ha eljössz. -húzta félmosolyra a száját.<br />
-Legyen. -vontam vállam, majd visszaszállva Crystal hátára, bevetettük magunkat az erdőbe. Tíz percnyi kitartó lovaglás után megérkeztünk a......az erő közepébe.<br />
-Itt is volnánk! -mondta büszkén Alex.<br />
-Én azt hittem, hogy a Körzet egy épület. -fintorodtam el. Alex mosolyogva megrázta a fejét, majd mellém lépett. Fejem a másik irányba fordította, majd belesúgott a fülembe.<br />
-Nézz a dolgok mögé. Hunyorogva néztem az erdőt, majd mosolyra húzódott a szám.<br />
-Ez fantasztikus! Ezt hogyan csináltátok? -ámuldoztam a csodálatos építmény előtt.<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgr3_13_EipK63Y-wwNMb22fkbYs9LRUgGaadokPQLwPwrtmrip5vUx4e8onZs0HrI0QaSD86we5-CGlbwuNh32VOAmuXOisU8qgojlgBno7zI5mWGcCYrwRX1rX1sRuDwdcbzr-GcqSR7j/s1600/PicMonkey+Collage.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="160" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgr3_13_EipK63Y-wwNMb22fkbYs9LRUgGaadokPQLwPwrtmrip5vUx4e8onZs0HrI0QaSD86we5-CGlbwuNh32VOAmuXOisU8qgojlgBno7zI5mWGcCYrwRX1rX1sRuDwdcbzr-GcqSR7j/s320/PicMonkey+Collage.jpg" width="320" /></a></div>
Alex jóízűen felnevetett, majd kezét a vállamra tette.<br />
-Sky ezt nem mi csináltuk. Vagyis félig meddig igen. Ugyanis mi is csak találtuk és kapva az alkalmon felújítottuk. Így lett belőle a Körzet.<br />
-De ez akkor is lenyűgöző. -mondtam és bámultam az épületet tátott szájjal. Ekkor valaki megszólalt a Körzet egyik ablakából.<br />
-Jobban tennéd, ha nem itt nyálaznál össze semmit. -mondta flegmán a sötétbarna, már majdnem fekete hajú lány. Pislogva meredtem rá és nem tudtam felfogni, hogy mit tehettem ellene, hogy ennyire flegma.<br />
-Kat! -szólt rá idegesen Alex.<br />
-Semmi baj. Végül is ez a ti otthonotok és én jöttem csak úgy ide. -mondtam halvány szomorúsággal a hangomban. Ezt Kat is észrevehette, mert jóízűen elnevette magát.<br />
-Ugye azt felfogtad, hogy ez nem gyerekjáték?! Mi az életünk árán is meg akarjuk és fogjuk védeni az embereket. Te meg csak így idejössz és sajnáltatod magad. Mit képzeltél? Hogy itt minden happy és szórakozás? Hát nem! Úgyhogy jobb ha hozzászoksz ehhez vagy menj vissza a drágalátos apádhoz, aki minden szavadra ugrik neked. Szánalmas! -vágta a fejemhez a szavakat, majd bevágva az ablak ajtaját eltűnt a szemünk elől. A meglepettségtől teljesen megnémultam. A könnyeimmel küszködve álltam az ideges Alex mellett. Nagyon reméltem, hogy nem mond egy szót sem, mert akkor tuti, hogy elbőgöm magam. Szerintem ő is jobbnak látta, ha nem mond semmit, így csak kézen ragadott és behúzott a kíváncsiskodó szemek elől elrejtett Körzetbe.<br />
<br />
-Ez lesz a szobád. -mondta egy 14 év körüli lány, miután körbevezetett a Körzetben. Alex passzolt le neki, mert elmondása szerint dolga van. Sejtem, hogy a dolognak köze lesz Kat-hez. Na mindegy, nem is nagyon érdekel engem, hogy mi van Katel. Olyan ellenszenves nekem a lány.<br />
Mosolyogva fordultam ez engem pásztázó lányhoz.<br />
-Köszi, hogy körbevezettél. Amúgy Skylar vagyok. De nyugodtan szólíts Skynak.<br />
-Nincs mit! Én meg Mia vagyok. -viszonozta kedvességem.<br />
-Ha nem veszed tolakodásnak, akkor megmondod, hogy hány éves vagy? -puhatolóztam.<br />
-Semmi gond. Amúgy 15 vagyok. Tudom ezt mindenki megkérdezi és nem hiszik el, hogy ennyi vagyok. Mert kicsi és törékeny vagyok. -sóhajtott. El tudtam képzelni, hogy milyen unalmas lehet neki, ezt napi szinten elhadarnia. Együtt érzőn néztem rá, majd témát váltottam.<br />
-Kat mindig ilyen? Ilyen flegma és....és bunkó? -suttogtam a végét. Mia jóízűen felnevetett és a szemét törölgetve nézett rám.<br />
-Ez jó volt. Amúgy nem. Persze az idegenekkel mindig ilyen meg úgy általában minden lánnyal ilyen, aki Alex közelében van. De amúgy aranyos és kedves.<br />
-Hát lehet, hogy én is így viselkednék, ha a barátom körül legyeskednének. -morfondíroztam. Mia elkerekedett szemekkel nézett rám, majd még hangosabban kezdett el röhögni, mint előbb. Még az ágyról is leesett és ott fetrengett. Nem értettem, hogy mi volt ilyen vicces. Értetlenkedve néztem ár, mire leesett neki, hogy én komolyan gondoltam minden egyes szót.<br />
-Ja bocsi. Azt hittem, hogy előbb csak vicceltél. Kat nem Alex barátnője. Ő a húga. -világosított fel. Így utólag én is jót röhögtem volna magamon.<br />
-Nem is hasonlítanak. -jegyeztem meg.<br />
-Hát ja! Alex kedves, aranyos, szimpatikus és mindig mosolyog. Kat pedig mogorva, flegma és mindig csípős megjegyzéseket tesz másoknak. -vázolta fel a két testvért. Most én nevettem el magam. Ekkor kivágódott az ajtó és Kat sétált be rajta.<br />
-Ha kifecsegtétek magatokat akkor gyertek vacsorázni. -mondta undorodva, majd elhagyta a szobát.<br />
-Szerinted meghallotta? -ijedtem meg.<br />
-Nem tudom, de ha meg is hallotta nem nagyon számít. nem fogja magára venni. -vonta meg a vállát az egzotikus lány, majd elhagyta a szobámat. Én még mindig magam elé bámultam, majd Mia fejére lettem figyelmes az ajtóban.<br />
-Te nem jössz? -kukucskált be. Észbe kaptam és felpattanva az ágyról, utána siettem.<br />
<br />
Az étkezőben egy hatalmas asztal foglalta el a helyet, mely roskadásig meg volt pakolva ízletesebb ízletesebb ételekkel. Még a számban is összefutott a nyál, ha csak ránéztem. És csak most jutott eszembe, hogy ma még nem is ettem igazán.<br />
-De jó hogy itt vagytok. Üljetek le. Nemsokára jön Mark és akkor mindent meg tudunk beszélni. -sietett hozzánk Alex. Én csak bólintottam, majd leültem Mia mellé.<br />
-Ki az a Mark? -hajoltam hozzá, hogy csak ő halja, hogy miről beszélünk.<br />
-Ő a Körzet feje. Ő irányít minden egyes harcot és ehhez hasonlók. Szerintem meg akar ismerni, bár csodálnám, ha a Kiválasztottra nem szánna egy kis időt. -súgta vissza. Az utolsó mondatát bóknak vettem. Visszaültem egyenesbe és megpakoltam a tányérom mindenféle gyümölccsel. Nem azért, mert csak ez volt, hanem mert nem volt étvágyam mást enni. Jóízűen falatoztam, mikor nyílt az ajtó és két személy lépett be rajta. Egy magas, izmos férfi és egy vörös hajú, a férfinél jóval alacsonyabb lány. Mikor felénk léptek az arcát keretező haja meglebbent, így engedve láttatni tökéletes arca. Egy pillanatra megdermedtem, majd egy éppen bekapott szőlőszemet félrenyeltem. Köhögve fuldokoltam, mire mindenki odakapta a fejét. Kat gúnyos vigyorra húzta a száját, de még a vörös hajú lány is vigyorgott. De Mia a hátamat veregetve vizsgált. Köhögtem még párat, majd bólogatva jeleztem, hogy most már jól vagyok.<br />
-Bocsánat. -nyögtem ki.<br />
-Szóval te lennél a Kiválasztott! -mért végig a magas férfi. Gondoltam, hogy ő lesz Mark a testtartását és megjelenését látva. Én is kihúztam magam és tűrtem a sok szempárt, aki engem méregetett.<br />
-Azt hittem, hogy egy kicsit.....valahogy más lesz. -kereste a megfelelő szavakat, mellyel nem bánt meg.<br />
-Én is ezt mondtam! -horkant fel Kat. Mark csendre intette őt, majd folytatta.<br />
-Állj fel! -engedelmeskedtem neki és féltem, hogy mi is lesz ebből. Intett, hogy menjek oda hozzá. Vonakodva ugyan, de odalépkedtem. Ekkor hirtelen elkapta a karom és kifordítva azt a földre taszított. Nyögve estem a földre és kezemet fájlaltam. Alex és Mia egyszerre pattantak fel és meghökkenve néztek a gúnyosan vigyorgó férfire.<br />
-Ahogy gondoltam. Vacsora után hozzátok be a kiképző szobába. Gyakorlunk! -mondta mély hangján, majd kiment az étkezőből. Ekkor Mia sietett hozzám és segített felkeni.<br />
-Jól vagy? -vizsgálta meg a karom. Bólintottam nem túl meggyőzően, majd leültem egy székre.<br />
-Ezt veletek is megtette? -kérdeztem hitetlenkedve.<br />
-Pff! Mi nem adtunk neki okot. Ezt csakis magadnak köszönheted! Ha nem lennél ennyire nyüzüge és nyámnyila akkor ez nem következett volna be. Ebből is látszik, hogy nem vagy méltó erre a feladatra! -állt fel az asztaltól Kat, majd egy lenéző pillantással illetve, kiment a teremből. Alex bosszúsan nézett utána, majd rám emelte tekintetét.<br />
-Akkor viszont együnk, mert vacsi után kemény este elé nézünk. sóhajtott, majd visszaülve a helyére befejezte a vacsorát.Unknownnoreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-47831599359748797802013-10-21T06:59:00.003-07:002013-10-21T06:59:55.914-07:004. ~Shindig.*<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjhm3m57GV6vXS9A0fbrjJqxYJPLL5FatUMvgH7OydcyIUOWmWnMhRc8VOFHHfSQWq4BoR3RzGsY4djK0OJfszs6QibhtWdDIvznAcOjdTUjbnubrHZwS_ygvjnvz88XJWjYJThRUCeVpgo/s1600/dance.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="239" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjhm3m57GV6vXS9A0fbrjJqxYJPLL5FatUMvgH7OydcyIUOWmWnMhRc8VOFHHfSQWq4BoR3RzGsY4djK0OJfszs6QibhtWdDIvznAcOjdTUjbnubrHZwS_ygvjnvz88XJWjYJThRUCeVpgo/s320/dance.gif" width="320" /></a></div>
<br />
<br />
Sietve rohantam végig a nyüzsgő folyosón. Megint késésben vagyok! Teljesen kiment a fejemből, hogy apa mára rendezte meg a bált. Már majdnem mindenki megérkezett, csak én nem voltam ott.<br />
Bocsánat kérések közepette rohantam végig a folyosón, majd a végén befordulva beleütköztem a bátyámba.<br />
-Na végre, hogy megvagy. Már mindenki téged keres! -támadott le.<br />
-Tudom. Sietek! -kerültem ki és berohantam a szobámba. A ruhám már előre ki volt készítve, így csak bele kellett bújnom. Szerencsétlenkedve próbáltam felhúzni a cipzárt hátul a ruhámon, de nem értem el. Szitkozódtam egy kicsit, majd feladva az egészet a cipőmet is felvettem. Ekkor két meleg kezet éreztem a csupasz vállaimon. A meglepettségtől összerezzentem.<br />
-Várj! Had segítsek. -mondta mély, rekedtes hangján, majd óvatosan felhúzta a cipzárt.<br />
-Köszönöm. -mondtam zavartan és az öltönyös fiú felé fordultam. Ő pedig mosolyogva mért végig, majd tekintete megállapodott az arcomon.<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh71C7LKkmXLdB7cXA6lutuCkdE9CH4JjN5ut1wt6U2Ylhbz-zBocLf1FgAfcK6IUlzqbKSRUCSxAx825tuXIfurQCaB5SshO9Hdl4x4sPHQCuq7VdMVUssB38Nfhn3rySt51-YYCQpeqPt/s1600/%C3%A1larcos+b%C3%A1l.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="160" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh71C7LKkmXLdB7cXA6lutuCkdE9CH4JjN5ut1wt6U2Ylhbz-zBocLf1FgAfcK6IUlzqbKSRUCSxAx825tuXIfurQCaB5SshO9Hdl4x4sPHQCuq7VdMVUssB38Nfhn3rySt51-YYCQpeqPt/s320/%C3%A1larcos+b%C3%A1l.jpg" width="320" /></a>-Miért jöttél? Biztos sokan keresnek már téged. -kérdeztem utalva arra, hogy nem nagyon vágyom a társaságára.<br />
-Azért nem vagyok ennyire rossz társaság. Most megsértett hercegnő. -vágott szomorú fejet Cristopher.<br />
-Eszemben sem volt megsérteni önt. -mondtam cinikusan. Meg sem hallva ellenszenvemet újabb témát hozott fel. Unottan néztem rá és vártam, hogy mikor lesz már vége ennek a beszélgetésnek.<br />
-Hagyjuk ezt a magázódást! Nyugodtan tegezz. -lépett felém egyet.<br />
-Nekem teljesen megfelel a magázódás. És ha most megbocsájt készülődnöm kell. -fordultam meg. Hallottam ahogy csalódottan felsóhajt, majd kiment a szobámból és maga után becsukja az ajtót. Megkönnyebbülve fordultam meg. Ekkor megpillantok egy fehér tollpihét. Kelletlenül hajolok le és veszem fel azt. Erről eszembe jutott a tegnap este.<br />
<i> </i><br />
<i>Miután megpróbáltam mozgatni az újdonsült szárnyaimat csalódnom kellett. Fogalmam sem volt, hogy hogyan kell csinálni. Csalódottan ültem le az ágyra és vizsgálgattam a legújabb végtagjaimat. Pár perc után sietős dörömbölésre lettem figyelmes a nagy tölgyfaajtón túlról. Ijedten kaptam fel a fejem. Ha valaki meglátja a szárnyaimat akkor nekem végem. Még én magam sem tudom, hogy mit kezdjek vele, de ha ez kiderül mindenki szörnyként tekintene rám. Talán még a saját apám is kitagadna és elbocsájtana a kastélyból. Idegesen járkáltam fel alá a szobában és egyfolytában kattogott az agyam. Ekkor kivágódott az ajtó és James rontott be rajta idegesen. Nyeltem egy nagyot és a reakcióját vártam.</i><br />
<i>-Az a balfék...-harapta el a mondat végét. Rám emelte a tekintetét és várta a válaszom. Értetlenül néztem rá. Nem tudtam felfogni, hogy miért nem akad ki, vagy ijed meg a szárnyaimtól.</i><br />
<i>-Sky figyelsz te rám?! -lépett közelebb. Itt már végleg nem értettem semmit, így kikerülve őt a tükörhöz siettem. Csodálkozva véltem felfedezni, hogy hófehér szárnyaim eltűntek. Nyugodtan fordultam vissza dühös bátyámhoz.</i><br />
<i>-Szóval mi történt? -kérdeztem tök nyugodtan. Ő meg újra belekezdett véget nem érő mondókájába. Türelemmel végighallgattam, majd megoldást adva kétségeire kitessékeltem a szobámból. Miután bátyám elhagyta a kis birodalmamat, visszafordulva a tükörhöz vizsgáltam meg a hátam. Azt kívántam bárcsak újra láthatnám a gyönyörű, fehér tollakat. Mikor először megláttam teljesen magával ragadott a kisugárzása. Olyan ártatlannak tűnt, mintha nem is én lettem volna. Gondolataimból egy kisebb fájdalom, majd két fehér szárny zökkentett ki. Visszanőttek. gondoltam magamban, majd boldogan vizsgáltam meg őket.</i><br />
<i>Végül rájöttem, hogy a saját gondolatommal tudom irányítani a szárnyaimat. Boldogan tüntettem el és növesztettem újra őket. Elszórakoztam ezzel egy darabig. Már éjjel három is elmúlt, mikor úgy döntöttem, hogy ideje aludni.</i><br />
<br />
Mosolyogva emlékeztem rá vissza. Ekkor türelmetlen kopogást hallottam, majd apa lépett be az ajtón. Mikor meglátott a ruhában, vonásai megenyhültek és mosolyogva lépkedett felém.<br />
<i>-</i>Gyönyörű vagy! -fogta meg kezeimet. Egy mosollyal válaszoltam kedvességére.<br />
-Na de most ideje indulnunk. Már elég sokan kérdezgetnek, hogy hol vagy. Köztük Cristopher is keresett téged. -mosolyodott el titokzatosan. Azt a nevet meghallva teljesen elment a maradék kedvem is ettől az egésztől. Unottan és vonakodva mentem apám után a táncterembe.<br />
Mielőtt még beléptem volna a nyüzsgő és zenétől hangos terembe nagyokat lélegeztem és próbáltam a legszebb mosolyomat felvenni. Bár lehet, hogy inkább tűnt vicsornak, mintsem mosolynak.<br />
-Üdvözlöm hercegnő! -jött mellém egy fiatal herceg. Nem ismertem igazán, csak látásból, de azért viszonoztam a kedvességét. Még pár emberrel váltottam szót, majd bocsánatkérések közepette siettem el tőlük. Meg akartam szabadulni a sok jópofizkodó embertől. Egy kis nyugalomra vágytam.<br />
Észrevétlenül surrantam ki a kertbe, melyet külön erre az alkalomra díszítettek fel. A fákról lampionok lógtak, a vaskerítéseket pedig égősorokkal tekerték körbe. Az egész kert fényárban ragyogott. Ámulva vizsgáltam a fényeket. Olyan érzése lett az embernek, mintha egy teljesen másik világba csöppent volna bele.<br />
Végigsétáltam a csendes, kikövezett úton, közben pedig a szökőkútból felbugyogó vizet néztem. A meleg nyári szellő belekapott a hajamba és játszadozva ringatta a levegőben. Ekkor két meleg kezet éreztem a derekamon és a fejét a vállamra helyezte. Ijedten összerezzentem és kibújva az idegen öleléséből, megfordultam. Összeráncolt szemöldökkel vizslattam az álarcos fiút. Mosolya ismerős volt, de nem tudtam rájönni, hogy ki lehet az.<br />
-Már meg sem ismersz? -húzta félmosolyra a száját és tett pár bátortalan lépést felém. Még mindig értetlenül néztem rá, de öltönye mögül véletlenül kivillanó, kövekből kirakott tőre eszembe juttatta, hogy kivel is állok szemben<br />
-Mi a francot keresel te itt? -szűrtem a szavakat fogaim között.<br />
-Csak miattad. -nyújtotta felém a kezét. A válasza miatt egy kicsit meginogtam, de tartottam magam az elgondolt dolgokhoz.<br />
-Én ebből az egészből nem kértem! Nem én akartam a Kiválasztott lenni, de mégis belekényszerítesz. -fakadtam ki.<br />
-Én nem akarok erőltetni semmit, de egy kicsit gondolhatnál másokra is! A világ nem körülötted forog, így jobb lenne ha kinyitnád a szemed és megpróbálnál <i>látni</i>! -lett mérges ő is.<br />
-Bocsáss meg, hogy nem akarok fejvesztve a halálba rohanni. Tudod én még egy darabig élni szeretnék. Inkább keres valaki olyat aki hajlandó neked ugrálni és egoista énedet agyon dicsérni a nap huszonnégy órájában. Én viszont nem kérek ebből az egészből, se belőled sem! -vágtam a fejéhez a szavakat, majd mérgesen betrappoltam a kastélyba. Még hallottam, ahogy a nevemet kiabálja, de nem voltam hajlandó egy ilyen öntelet alakkal beszélgetni. Mégis mit képzel magáról?! Még hogy kioszt engem, mikor ő is magába szállhatna egy kicsit. Vörös fejjel rohantam végig a nyüzsgő folyosón és az sem érdekelt, hogy kit löktem fel.<br />
A folyosó végén megláttam Cristophert, ahogy néhány lánnyal beszélget. Nem tudom mi ütött belém, de elfogott a méreg és féltékenység. Pedig engem nagyon is hidegen hagy az a fiú. Sőt! Ki nem állhatom. Most mégis féltékeny voltam arra a három vihogó lányra. Mérgesen odatrappoltam hozzájuk és nem törődve a felháborodott hölgyekkel, magam után ráncigáltam a fiút.<br />
-Skylar minden rendben? -kérdezte utánam rohanva.<br />
-Persze! Miért lenne bármi probléma? -kérdeztem tőle ingerülten.<br />
-Csak mert...<br />
-Most táncolunk vagy nem?! Úgy hallottam egész este erre vártál. -mondtam neki cinikusan, majd átkarolva a nyakát táncolni kezdtünk. Tánc közben egy szót sem szóltam, de Chris sem. Jobbnak látta, ha most nem kezd el faggatni, hogy mi történt. Miután a zene elhalkult elváltunk egymástól. Szó nélkül mentem ki a táncteremből. A könnyeimmel küszködve szaladtam végig a kihalt folyosón, majd a legelső ajtón bementem és magamra zártam az ajtót. Szerencsémre senki nem volt, az amúgy vendégek fogadására kialakított szobában. Lassan elsétáltam az ablakig, majd kinyitva a kétszárnyas ajtót kiléptem az erkélyre. A nyár hűvös, de kellemes szele megcsapott és felébresztett egy kicsit. Mélyeket lélegeztem a tiszta levegőből, majd kifújva a semmibe engedtem. Tekintetem a semmibe révedt és a messzi hegyeket kezdtem el figyelni. Kíváncsi voltam, hogy mi lehet a hegyek mögött. És csak ekkor döbbentem rá, hogy még soha nem voltam távol a kastélytól. Egyszer egyszer kiszöktem, de a Levendulaerdőnél messzebb soha nem merészkedtem. A természet szépsége és a gondolataimba merülés teljesen összezavarta az időérzékemet. Csukott szemmel álltam és élveztem a lágy szellő simogatását az arcomon. Lehet, hogy percek, de az is lehet, hogy órák teltek el. Gondolataimból sietős léptek zökkentettek ki.<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi4ZsXyLA7rFRFdJ7yu4kN6DJUOYZJ8xiTVV_NdgGZ_pVWzfvoPrP-GeMa0iYunYrwB0i2gzCfr_VvO3GmPpvAdEgjbFoDhO1Vm2nvATGDfBJKI6avHeTChMO7EdR168owJUDJraXl0G1r4/s1600/tumblr_md6thcdtRT1rkae0qo1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="135" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi4ZsXyLA7rFRFdJ7yu4kN6DJUOYZJ8xiTVV_NdgGZ_pVWzfvoPrP-GeMa0iYunYrwB0i2gzCfr_VvO3GmPpvAdEgjbFoDhO1Vm2nvATGDfBJKI6avHeTChMO7EdR168owJUDJraXl0G1r4/s320/tumblr_md6thcdtRT1rkae0qo1_500.gif" width="320" /></a></div>
Időm sem volt felfogni, hogy mi is történik, mert a következő pillanatban a hang gazdája erősen megragadott és maga felé fordítva megcsókolt. A pillanat tört része alatt tudtam csak felfogni, hogy mi is történt és szemeim azonnal kipattantak.<br />
Ekkor hatalmasat dörrent és eleredt az eső. Pontosabban szakadni kezdett. Unknownnoreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-91564879102480358482013-10-19T05:18:00.000-07:002013-10-19T05:18:26.970-07:003. ~Wings.*Drága Manók!<br />
<br />
Van néhány bejelenteni valóm. Először is köszönöm a 10 feliratkozót és a véleményeket. Remélem, hogy ezután is fogtok nekem írogatni. Mindegy, hogy jót vagy rosszat, mind a kettő építő jellegű lenne számomra. Másodjára köszönöm a több mint 350 oldalmegjelenítést. Nagyon sokat jelent nekem, hogy ennyien nézitek és szeretitek a történetemet. És harmadjára pedig meghoztam az új részt! Jó olvasást és szép napot nektek!<br />
Pusszancs!<span class="hP" id=":11f" tabindex="-1">♥</span><br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhptyOrb_hczLjuKTVxonXiYZccn0ELeZM3C7Qy-NYA1nhPApVG9axQW6vmKsd9jG47mehvNs8uyZPQDuimi8-l3RcceSTi9BdesbLzHusZ_fzG5RMxVPE9mwulq0uN8wJDIpy1SANx0Vfu/s1600/tumblr_m1qm9bq4Zh1rsaq7go2_500.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhptyOrb_hczLjuKTVxonXiYZccn0ELeZM3C7Qy-NYA1nhPApVG9axQW6vmKsd9jG47mehvNs8uyZPQDuimi8-l3RcceSTi9BdesbLzHusZ_fzG5RMxVPE9mwulq0uN8wJDIpy1SANx0Vfu/s320/tumblr_m1qm9bq4Zh1rsaq7go2_500.gif" width="320" /></a></div>
<br />
<br />
Értetlenkedve néztem a fiúra, aki még mindig szorosan tartott a karjaiban. Szemeiben remény csillogott, melyet nem lehetett figyelmen kívül hagyni.<br />
-Miért? -nyögtem ki végül pár perces hallgatás után.<br />
-Hát nem tudod? Te vagy a kiválasztott, akit a jóslat ígért. -szorította erősebben a karom.<br />
-Mi van?! Milyen jóslat és milyen kiválasztott? Én maximum arra vagyok kiválasztva, hogy egy vadidegenhez menjek hozzá feleségül. -fejtettem le karjait az enyémekről és tettem egy lépést hátra.<br />
-Hát akkor ő is tudja...-suttogta maga elé halkan.<br />
-Mit mondtál? -ráncoltam a homlokom.<br />
-Semmi. Most viszont velem kell jönnöd. -ragadta meg a karom és húzni kezdett maga után. Hitetlenkedve néztem rá, de eszem ágában sem volt egy ilyen arrogáns és nagyképű vadidegennel elmenni. Mérgesen rántottam el a kezem és össze fontam őket magam előtt.<br />
-Most meg mi van? -fordult meg ingerülten.<br />
-Az hogy én soha a büdös életbe nem fogok elmenni veled sehova! -vágtam fejéhez a szavakat.<br />
-Azt majd meglátjuk. -sietett hozzám és felkapva engem, elindult az erdő felé. Idegességemben és egy kicsit félelmemben is elkezdtem sikítozni.<br />
-Tegyél már le! Nem bánhatsz így egy hercegnővel! Azonnal engedj el! -kiáltottam. Nagyot sóhajtott, majd elengedett. Én meg lefordultam a válláról és tompa puffanással értem földet. Nyöszörögve ültem fel és a kezemet kezdtem el tapogatni, hogy eltörte valahol.<br />
-Kösz.- sziszegtem, majd felállva leporoltam magam. Meg sem várva válaszát sarkon fordultam és gyorsan felnyergelve a lovat elvágtattam onnan.<br />
<br />
-Marta. Marta?! -mentem végig a folyosón Martat keresve. A reggeli eset óta szerencsére még nem találkoztam a <i>"vőlegényemmel"</i> és annak apjával. Most pedig fontos lenne beszélnem Marta-val, de sehol sem találom. Benézve az utolsó ajtón, ami a folyosón van elszállt minden reményem, hogy még ebben az évben megtalálom a pöttöm asszonyt. Feladva a keresést indultam vissza a szobámba, mikor beleütköztem valakibe. Bocsánatkérőn néztem rá az előttem álló személyre. Annyira megörültem neki, hogy szorosan megöleltem.<br />
-Na végre, hogy meg vagy! Már mindenhol téged kerestelek. -mondtam neki boldogan.<br />
-Sss! Gyere utánam. -ragadta meg a karom és hangtalanul lépkedett előttem a kihalt folyosón. A helység végébe érve gyorsan körbenézett, majd megnyomva az egyik kép sarkát, a fal nyikorogva kinyílt előttünk. Kikerekedett szemekkel néztem a sötét és kacskaringós lépcsőkre, melyek levezettek a föld mélyére.<br />
-Gyere már! Még valaki meg fog látni minket. -kapta el a karom és rángatott le a csúszós keskeny lépcsőn. Kettesével szedve a lépcsőfokokat siettem utána, de megcsúszva az egyik lépcsőfokon elterültem a kanyarban. A bal lábam magam alá csúszott és a lépcső élébe vágódott. Felszisszentem a hirtelen mért ütéstől, majd próbáltam újra felállni, de a nedves kő miatt újra visszaestem. Marta türelmetlenkedve pillantott hátra, majd amint meglátott abban a lehetetlen pozícióban elszörnyedt és a segítségemre sietett.<br />
-Aú! -szisszentem fel a hirtelen érintésre. Nagy nehezen lábra álltam és folytattuk az utat lefelé. Végig bicegtem a maradék lépcsőfokokat, majd leérve az aljára kifújtam magam.<br />
-Miért jöttünk ide Marta? És mi ez egyáltalán? -kérdeztem lihegve, majd miután nem kaptam választ felnéztem. Ijedten kapkodtam a fejem körbe, de Marta eltűnt. A lépcsőn nem tudtam volna vissza menni, így muszáj volt végigmennem a félhomályba burkolózott folyosón. Botladozva követtem a falat, majd pár kanyar után halvány fényt láttam pislákolni az út végén. Gyorsabbra fogtam a tempót, hogy minél előbb kiérjek erről a sötét helyről. A folyosó vége fele már rohantam. A kijáratot jelző fehér fény előtt sikerült elhasalnom a földön. A sajgó lábamat fogva ültem fel, majd felálltam. Sántítva léptem ki a fényre. Kellett egy kis idő, hogy a homály után a szemem hozzászokjon a fényes ragyogáshoz. Hunyorogva néztem körbe a tágas szobában. Nem is volt igazán szoba, inkább mondanám könyvtárnak. Vagy legalábbis egy olyan helynek, ami roskadásig van pakolva könyvekkel és mindenféle tekercsekkel és papiruszokkal. Érdeklődve sétáltam körbe és húztam végig az ujjam néhány könyvön. Utána megnézve az ujjam, láttam, hogy itt egy ideje nem járt senki, vagy csak egyszerűen nem takarítottak. Mindent vastagon ellepett a por. Az évek alatt felhalmozódott por súlyként nehezedett a régi és megtépázott könyvekre. Érdeklődve nézegettem a könyvek gerinceit, valami érdekeset keresve. Végül egy kacskaringós lépcsőn felmenve folytattam a kutatást. nyújtózkodva vizsgáltam a polc legtetején lévő könyveket. Addig addig igyekeztem elérni a könyveket, míg végül sikerült meglöknöm egy kisebb könyvespolcot, mely hangos puffanással terült el a poros padlón. Felkavarva a port dőlt el. Hatalmas gomolygó felhőként szállt a por mindenfele. Fuldokolva köhögtem és legyeztem magam előtt a kezem, ellegyezve a rengeteg porszemet.Mikor nagyjából lecsendesült a "porvihar" leguggoltam a szétszórt könyvek mellé és próbáltam rendet tenni. Közben persze érdeklődve olvastam bele egy-egy könyvbe, de mindig csalódnom kellet, mikor egy újabb tudományos könyvet nyitottam ki. Pár perc pakolás után megemelve az összes könyvet, felraktam őket a polcra. Nagy nehezen, de sikerült őket visszarakni a helyükre. Büszkén poroltam le magam és közben a rendezett polcot csodáltam.<br />
Miután kicsodáltam magam oldalra fordítottam a fejem és csak ekkor vettem észre, hogy egy könyvet kihagytam. Lehajoltam, hogy felvegyem, de amilyen ügyetlen vagyok elejtettem és halk puffanással ért földet a régi könyv. Leguggoltam érte, de úgy is maradtam, mikor elolvastam, hogy miről is szól.<br />
<br />
<i>"...a háború után - melyet sikeresen megnyertünk - a Fehér Boszorkányok Tanácsa összeült és megvitatták a jövő eseményeit. A tanács elnöke kihirdette, hogy 10 nemzedéket követően megszületik a Kiválasztott. A Williams család leszármazottja lesz, ki reményt fog adni az embereknek és megmenti a világot..."</i> olvastam gyorsan a következő sorokat. A végén eltátottam a számat és kikerekedett szemekkel olvastam újra és újra ezt a pár sort.<br />
<br />
<i>"Segítségére egy bátor herceg jön, ki feláldozza szabadságát, csak hogy az emberek örök nyugalomban élhessenek. Az út, melyet meg kell tenniük nem lesz veszélytelen és könnyű, de kitartásuk eredményes lesz."</i> olvastam tovább.<br />
-Mi van?! -ráncoltam a homlokom.<br />
<br />
<i>"De van egy másik jövőkép is! Ha a Kiválasztott nem fogadja el sorsát, akkor az emberek reménye elveszett. A Gonosz elfoglalja a világot és kínkeserves életre számíthatnak az emberek. A döntés a Kiválasztott kezében van. Bárhogy is dönt, nem lesz könnyű útja és élete. Egy biztos, senkit se hagyjon el a Remény!" </i>olvastam el a végét is.<br />
<br />
Döbbenetemben még azt is elfelejtettem, hogy a könyv a kezemben van, mai így kiesett a kezemből és újra a földre esett. Megint úgy éreztem, mintha 10 kilós sújt raknának a vállaimra. A döbbenet és félelem úgy ölelt körbe, ment egy takaró. Ezt már nem bírtam és összeroskadtam a padlón. Tudtam, hogy én vagyok a Kiválasztott, tudtam, hogy nekem kell döntenem, tudtam, hogy annak a fiúnak igaza volt és tudtam, hogy cselekednem kell. De képtelen voltam rá. Összetörve gubbasztottam a poros földön magamba fordulva. A kialakított világ melyben éltem, egy pillanat alatt eltűnt és helyét üresség, sötétség és kérdések halmaza váltotta föl. Választ akartam a kétségeimre, de nem voltak. Kiáltottam, ordítottam volna kétségbeesésemben, de egy hang sem jött ki a számon. Egyedül a gondjaimmal ültem a földön és kezembe temetve az arcomat, tört fel belőlem a síros. Rázkódó vállakkal zokogtam. Minden egyes könnycsepp lefolyva az arcomon az államtól elválva a semmibe esett. A piszkos padlót ezer, apró tócsa fedte, ezzel tisztítva azt. Nem akartam abbahagyni a sírást. Úgy éreztem, hogy ezzel kisírom magamból az összes fájdalmat, mely kősziklaként nehezedett rám. Megnyugvásra vágytam. Egy meleg és biztonságot nyújtó ölelésre, vagy csak pár szóra, mely megnyugtatna, hogy nem nekem kell ezt a feladatot elvégeznem és hogy valami félreértés az egész. De ezeket senki nem adta meg nekem, amitől újra mély depresszióba estem.<br />
<br />
-Szia Sky! Hol voltál egész nap? -ért mellém felettébb boldog bátyám.<br />
-Szia. Sehol. -válaszoltam tömören és egyhangúan.<br />
-Minden oké? -fogta meg a kezem, ezzel megállásra kényszerítve. Kelletlenül ugyan, de felé fordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. Mikor meglátta meggyötört és sápadt arcom, valamint kisírt, vörös szemeimet arcán nyugtalanság és ijedség suhant át.<br />
-Sky mi történt? Bántott valaki? -fogta meg mindkét kezem.<br />
-Semmi bajom, jól vagyok. -válaszoltam nem túl meggyőzően, látva James kételkedő és féltő tekintetét.<br />
-Tényleg nincsen semmi bajom, csak egy kis nyugalomra és egyedüllétre van szükségem. - húztam ki kezeimet az övéiből, majd megfordulva felsietem a szobámba. Becsukva magam után az ajtót fellélegeztem, de a hirtelen jött megkönnyebbülést újra felváltotta az aggódás és félelem.<br />
Az ablakhoz sétáltam és elhúzva a függönyt a tájat kezdtem kémlelni. Mivel a napom nagy részét a könyvtárban töltöttem, így besötétedett és a Nap helyét felváltotta a Hold. Komor tekintettel néztem a csillagokat és azt kívántam bárcsak ne velem történt volna mindez. Szoborként álltam az ablakban, mikor égető érzést éreztem a mellkasomban. Ijedten kaptam az említett felülethez, de csak nem akart múlni a fájdalom. Sőt. Egyre csak erősödött. Olyan volt, mintha minden belső szervem ki akarna törni a testemből. Belső nyomást éreztem a testemen. Már nem csak a mellkasomnál, hanem kezdte teljesen átjárni a testem. Végül a fájdalom a földre taszított. Nyögdécselve próbáltam felállni, de minden erőfeszítésem ellenére a fájdalom a földhöz láncolt. A hirtelen jött fájdalom olyan gyorsan múlt, mint ahogy jött. Nagyokat lélegezve könnyebbültem meg. Zihálva ültem a földön és próbáltam összeszedni magam. Sikerült felállnom, mikor hirtelen éles fájdalmat éreztem a hátamon, majd felordítva térdre rogytam. Erősen markoltam az ágy keretét, míg másik kezemmel a combomba vájtam körmeimet. A fájdalom hatalmába kerített és gyötört. Homályosan kezdtem látni és a világ forgott velem. Végül elterültem a földön és minden elsötétült.<br />
<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgnvro-21qqkmqdez-NOLdLq1fCJnCFtLYNyGSMKZ5i2FpCBhtUHETbC9PIsxAd08RBZZY5xJ3rkXGAWUAOW6wo_V3EALPxTtHzWkb_1Tb7-0ZrIike-fdXEZMH34hCs8_piLN1DFdP3qmT/s1600/angel.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="239" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgnvro-21qqkmqdez-NOLdLq1fCJnCFtLYNyGSMKZ5i2FpCBhtUHETbC9PIsxAd08RBZZY5xJ3rkXGAWUAOW6wo_V3EALPxTtHzWkb_1Tb7-0ZrIike-fdXEZMH34hCs8_piLN1DFdP3qmT/s320/angel.gif" width="320" /></a>Nedvességre lettem figyelmes. Az arcomon vízcseppek folytak le és államat elhagyva a végtelenségbe hullottak. Próbáltam kinyitni a szeme, de mintha ólom lett volna, úgy nehezedett a szemhéjamra. Féltem, hogy valami komoly bajom történt, melyet jobb lenne nem látni. Félve mozgattam meg először az ujjaimat, majd az egész karom. Felettébb könnyű volt és semmi fájdalom. Majd a másik kezem és végül a lábaimat és megmozdítottam. Semmi bajom! Végül kinyitottam a szemem. A szobám közepén a a földön feküdtem. Nagy nehezen felültem, majd felálltam. Hihetetlenül könnyűnek éreztem magam. Kinéztem az ablakon és megállapítva, hogy éjszaka van az órára néztem. <i>01:18</i>-at mutatott az óra. Az ágyam felé vettem az irányt, hogy lefeküdjek, de valamin megakadt a szeme. A tükörben a tükörképemet bámultam. Hideg futott végig a hátamon. Közelebb léptem a tükörhöz, majd félve érintettem meg a felületét, mintha csak attól félnék, hogy valaki ki akarna onnan nyúlni és magával rántana egy másik világba.<br />
Érdeklődve, de egyben rémülettel néztem a két "izét" ami a hátamból nőtt ki. <i>Szárnyak.</i> jött a megvilágosodás és félve érintettem meg a hófehér tollakkal borított szárnyaimat. Kíváncsi voltam, hogy tudom-e őket mozgatni, így minden erőmet összeszedve arra koncentráltam, hogy megmozduljanak. Tulajdon képen fogalmam sem volt, hogy hogyan kell őket megmozgatni, de a kíváncsiság nagyobb volt minden másnál.<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
Unknownnoreply@blogger.com10tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-63381728908192043412013-10-14T08:33:00.001-07:002015-05-23T10:14:18.916-07:002. ~Death?*<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgoSTCK1sUc1AoqY_5_uDHFS2SgFmgsX0WeuKX5oy9o4YRqqXytyhCs5huARuqX2FVUuMUmubIJnEHaJ7FIVFHXPExinLjnW7ugi9BARr2wKu5BfFrPl4a4o3yWugmbUxCG0LhoHoEytdNL/s1600/run.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="135" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgoSTCK1sUc1AoqY_5_uDHFS2SgFmgsX0WeuKX5oy9o4YRqqXytyhCs5huARuqX2FVUuMUmubIJnEHaJ7FIVFHXPExinLjnW7ugi9BARr2wKu5BfFrPl4a4o3yWugmbUxCG0LhoHoEytdNL/s320/run.gif" width="320"></a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<br>
<br>
-Skylar. Sky! -rázott valaki vadul a vállamnál fogva. Nyöszörögve toltam el magamtól az erőszakos kezeket, de ő csak nem adta fel. Újra és újra megrázott, míg végül megadtam magam és kinyitottam a szemeimet. Kellett párat párat pislognom, hogy az ablakon beszűrődő fényáradathoz szokjon a szemem. A nap, mint egy kéz simogatta az arcom, ezzel ringatva újra az álmok világába.<br>
-Nehogy vissza aludj nekem! Kelj már fel Sky! Vendéged van. -rázott meg újra bátyám, mitől szemeim kipattantak és felültem az ágyon.<br>
-Kicsoda? -tűrtem el néhány kósza tincset az arcomból.<br>
-Most komolyan nem tudod? Apánk mondta már vagy egy hónapja, hogy ma jönnek hozzánk. -ült le James az ágyam szélére.<br>
-De hát kicsodák? -ráztam meg a karját, mert tényleg nem jutott az eszembe senki.<br>
-Cristopher Anderson herceg és az apja, a király. -mondta. -Jöttek, hogy a herceg megkérje a kezed. -válaszolta tök nyugodtan. Nem tudtam felfogni, hogy hogyan tud egy ilyen fontos és nagy jelentőséggel bíró dologról ilyen nyugodtan beszélni. Elvileg a saját húgát akarják férjhez adni, akit még csak nem is látott. Megrökönyödve néztem az érzelemmentes fiút, aki a reakciómat várta. Kellett pár perc, míg magamhoz tértem és heves tiltakozásba kezdtem.<br>
-Na ez felejtős! Hogy én egy vadidegenhez menjek, az kizárt! Én szerelemből fogok házasodni és nem kényszerből, és főleg nem egy vadidegenhez. Még csak ne is próbálj rábeszélni. Most ha megbocsájtasz szeretnék felöltözni. -rángattam fel az ágyamról a megszeppent fiút, majd kitaszigáltam a szobámból és utána hangosan bevágtam az ajtót. Nagyot sóhajtva dőltem a zárt ajtónak. Nagyokat pislogtam és a plafon felé emeltem a tekintetem, hogy ne sírjam el magam. Nem vagyok az a sírós fajta, de a tegnapi nap után valahogy megváltozott bennem valami. Nem fizikailag - az baj lenne - hanem érzelmileg.<br>
Érzelmi hullámvölgyemből egy alig hallható kopogás zökkentett ki. Fülelni kezdtem, hogy jól hallottam-e vagy csak képzelődtem. De tényleg kopogtak, így résnyire nyitottam, az ajtót és kikukucskáltam, hogy megnézzem, ki az. Mert ha James jött volna vissza, akkor tuti, hogy rácsapom az ajtót. Viszont egy mosolygós arccal találtam szembe magam, aki féltőn és együtt érzően méregetett. Szomorúan elmosolyodtam és kitártam Martanak az ajtót.<br>
-Minden rendben drágám! Nem kell hozzá menned, ha nem akarsz. -ölelt szorosan magához a pöttöm asszony. Amilyen kicsi, olyan erős és kitartó.<br>
-De apámnak az volt az akarata, hogy ha betöltöm a 20 esztendőt akkor meg kell házasodnom, hogy át tudjam venni a helyét. A szülinapomig meg már csak az a nap van hátra. Jamesnek sikerült apám akaratát semmibe venni, így ezt a feladatot rám hagyta. Nem haragszom rá, de hát akkor is ő a nagyobb. Neki kéne átvennie apánk helyét. Azt sem tudom, hogy hogyan kéne uralkodnom. -rogytam le az ágyamra kétségbeesetten.<br>
-Ne rágódj még ilyeneken. -ült le mellém és kezeimet a kezébe vette. -Inkább most öltözz fel. Mutatok valamit. -állt fel mosolyogva, majd halkan kiment a szobámból. Egyedül hagyott a gondolataimmal és kétségeimmel, melyek nem hagytak nyugodni.<br>
-Skylar szedd már össze magad! te nem vagy ilyen nyápic. -mondtam magamnak mérgesen. Felálltam az ágyról és a szekrényemhez mentem. Kitártam a két nagy ajtót, majd elmerülve a ruhákban kerestem valami megfelelőt a vendégek fogadásához.<br>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgZdjUn1udfS_YXnz5EsqUz1TAEpQKDOBX4TPZZ-P1uV_elcYbSvnAbD9YMITV5G7rEGUKWVvS-q0_xB390jCkIj44bUcFk2D8Txuo6wQpO9gsho7PNVTNwfDRxMJDEtp02hC5udJ5B3H4H/s1600/dress.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="160" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgZdjUn1udfS_YXnz5EsqUz1TAEpQKDOBX4TPZZ-P1uV_elcYbSvnAbD9YMITV5G7rEGUKWVvS-q0_xB390jCkIj44bUcFk2D8Txuo6wQpO9gsho7PNVTNwfDRxMJDEtp02hC5udJ5B3H4H/s320/dress.jpg" width="320"></a></div>
Elégedetten néztem végig magam a tükörben, majd felvéve egy balerina cipőt, lesétáltam a a hosszú lépcsősoron. Hangtalanul osontam le a földszintre, majd bementem a konyhába, ahol gondoltam, hogy kéne lennie Martanak. Pechemre nem volt ott. Köszöntem a szakácsoknak, akik már korán reggel sürögtek forogtak a konyhában, finom reggelit készítve nekünk. Köszöntem nekik, majd elcsenve egy almát megfordultam és kimentem a konyhából. Szórakozottan haraptam bele, majd belépve az étkezőbe teljesen lefagytam. Szoborként álltam az ajtóban és döbbenetemben még az almát is elejtettem, mely gurulva haladt végig a márványpadlón.<br>
-Skylar! Udvariatlanság "így" fogadni a vendégeket! Gyere ide és mutatkozz be rendesen! Félénken lépkedtem a vendégek felé, majd kelletlenül meghajoltam.<br>
-Jó napot! Skylar Williams vagyok. -mondtam kelletlenül és közben a cipőmet bámultam.<br>
-Cristopher Anderson. És azt hiszem ez a tiéd. -nyújtotta felém az elgurult almámat. Óvatosan elvettem és a kezeimben forgattam.<br>
-Kész a reggeli! -jött be sietősen Marta, majd mindenkit az asztalhoz invitált. Hálásan pillantottam rá, majd észrevétlenül kiosontam a pincérek közt a folyosóra. Az almát fintorogva dobtam ki a kukába, majd kezemet beletörölve egy szalvétába mentem fel az emeletre.<br>
-Skylar! Skylar kérlek szépen várj! -hallottam meg Chris hangját és futó lépéseit. Szem forgatva álltam meg és fordultam felé.<br>
-Mit akarsz?! -tettem csípőre a kezem.<br>
-Beszélgetni. Szeretnélek jobban megismerni téged. -nyúlt a kezem felé, de én elrántottam, hogy még véletlenül se tudjon hozzá érni.<br>
-Hát ezt benézted! Engem nem érdekel, hogy milyen származású vagy, az sem érdekel, ha te vagy a legnagyobb király a világon. Nem ismerlek és nem akarok ítélkezni feletted, de azt tudom, hogy soha nem fogok hozzád menni. -mondtam mérgesen, de visszafogottan.<br>
-De Skylar...-fogta meg a kezem, de azonnal vissza is húzta, és megvizsgálta égett tenyerét. Kikerekedett szemekkel néztem az égett bőrfelületet. Félelemmel néztem a kezemre, de azon nem volt változás. Újra a fiú sajgó kezére néztem, majd a szemébe. Hitetlenkedést, felismerést és megdöbbenést vettem észre kék szemeiben. Haragra és félelemre számítottam volna, de nem így érzett.<br>
-Bo-bocsánat...-nyögtem ki, majd felrohantam a lépcsőn és meg sem álltam a szobámig. Bevágva magam után az ajtót, majd hátamat a falnak döntve ültem le a földre. Fejemet kezeimbe temettem és elfogott a sírógörcs. Nem tudtam hova tenni az előbb történteket. Ilyet még soha az életben nem csináltam és nem tudtam felfogni, hogy hogyan tudtam megégetni Chris kezét. Undorodva néztem a saját karomra. Én soha nem tudtam volna senkinek sem ártani, de a tegnap történtek után már saját magamtól is féltem. Ökölbe szorítottam a kezem és párszor a földbe vertem a kezem. Nem tudtam, hogy mi történik velem, de muszáj volt rájönnöm. Felálltam az ajtótól, majd felkapva a lovaglócsizmámat, odasétáltam az ablakhoz és kimásztam rajta. Könnyedén ment az út lefelé, már vagy százszor megtettem. Leérve a fáról az istálló felé vettem az irányt.<br>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhPR0o1YCeDpX2P7WBbJVWuYGr-irRzRtYm7UDwyXmBxFrxdPXmngM03s4s-6HpYY_8CkNwONfuPsE3C98jwweLSahG6eykf5wObGMp8ajarJKxvyrGZiMmDRM333kmDi070nyJxBmwMJWk/s1600/Folger_Stables_10.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="213" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhPR0o1YCeDpX2P7WBbJVWuYGr-irRzRtYm7UDwyXmBxFrxdPXmngM03s4s-6HpYY_8CkNwONfuPsE3C98jwweLSahG6eykf5wObGMp8ajarJKxvyrGZiMmDRM333kmDi070nyJxBmwMJWk/s320/Folger_Stables_10.jpg" width="320"></a></div>
Beérve az istállóba célirányosan a leghátsó karámhoz mentem. Barna barátom nyerítve fogadott, mikor bementem a karámjába. Mosolyogva simítottam végig a nyakát, majd belemarkolva a sörényébe öleltem át.<br>
-Szia szépség! Hogy vagy ma? -simogattam fejét. Örömében nyerített egyet, majd fejével a karám ajtaja felé bökött.<br>
-Tudom. Mindjárt ki is megyünk. Csak még fel kell, hogy nyergeljelek. -mentem ki, majd egy nyereggel tértem vissza boldog barátomhoz. Gyorsan és rutinszerűen felnyergeltem Crystal-t, majd a kantárnál fogva kivezettem őt az istállóból. Pillanatok alatt felültem a hátára és már vágtattam is. Pechemre nem volt kinyitva se az első, se a hátsó kapu, így muszáj volt átugratnom az egyik kisebb falat. Sikeresen végrehajtottam a műveletet, majd megpaskolva lovam oldalát, közöltem vele, hogy ügyes volt. Vágtában tettük meg a mezőig tartó utat.<br>
Kicsit fel tudtam lélegezni és el tudtam engedni magam. Mikor szomorú vagy tanácstalan vagyok, akkor mindig kimegyek lovagolni. Olyankor ki tudom zárni a külvilágot és csak a pillanatnak élek. A szél belekapva a hajamba játszadozik a tincseimmel. A napsugarak simogatva érik el arcomat, ezzel is elfeledtetve velem a rossz dolgokat. Mikor sikerült megtalálnom a biztonságos egyensúlyomat, akkor elengedve a kantárt és felállva a kengyelben, kitártam a karjaim. Annyira jó érzés volt egy kis időre mindent elfeledni. Mintha a természet minden terhet levett volna a vállamról, ezzel is megkönnyítve az életemet. Boldogságomban elkiáltottam magam. Szerencsére Crystal ismeri már annyira a hangomat, hogy nem ijedt meg a hirtelen kiáltástól. Nevetve ültem vissza a kengyelbe és lassítottam a tempón. Elég hamar kiértünk a mezőre. Mikor teljesen megálltunk leszálltam a lóról és levettem róla a nyerget és minden szükséges dolgot, ami kell a lovagláshoz. Ledobtam őket a fűbe, majd én is leültem. Crystal pedig futkározva nyilvánította ki boldogságát. Nevetve néztem, ahogy ide oda ugrándozik és közben nyerít. Mosolyogva csóváltam meg a fejem, majd elterülve a fűben a felhőket kezdtem el kémlelni.<br>
<br>
Kicsi bökésekre lettem figyelmes. Oldalra fordítottam a fejem, de így csak rosszabb volt. Valami csiklandozni kezdte az orrom, amitől tüsszentenem kell. A hirtelen hangtól a bökdösés gazdája megugrott és felnyerített. Nevetve nyitottam ki a szemem.<br>
-Te semmit sem változtál. -simítottam meg a mellettem fekvőm ló fejét.<br>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjJ6IPAOY2ckVag7bA5MRgLo2huRr3NDCABANQsp2YxI2DCGTmmbGtMcdjJHmJbbuxPlh4W-xueieZiHytBJbfRQdQbCHfgBNLTh0AP9MjfsiplG477TSrqhHRtMQlYg8p3ez9SKo0Gy1Ev/s1600/tumblr_mb07awIVoc1rgdlh2o1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjJ6IPAOY2ckVag7bA5MRgLo2huRr3NDCABANQsp2YxI2DCGTmmbGtMcdjJHmJbbuxPlh4W-xueieZiHytBJbfRQdQbCHfgBNLTh0AP9MjfsiplG477TSrqhHRtMQlYg8p3ez9SKo0Gy1Ev/s320/tumblr_mb07awIVoc1rgdlh2o1_500.gif" width="320"></a></div>
-Tudod jó lenne újra látni őt. Olyan barátságos volt a tekintete. Első pillanattól kezdve megbíztam benne. Szerinted ez nem furcsa? -kérdeztem szegény Crystal-t, aki egy szót sem értett abból, amit mondtam neki.<br>
-Hogyan is tudnál válaszolni...-sóhajtottam fel.<br>
-Miért hiszed azt, hogy olyan ember, mint amilyennek mutatja magát? -kérdezte egy férfi hang. Ijedten néztem a lóra, aki szintén felkapta a fejét az idegen hangra. Körbenéztem a mezőn, de egy árva lélek sem volt ott rajtunk kívül. A nyereg melletti táskához nyúltam, melyből észrevétlenül előhúztam egy tőrt és felálltam.<br>
-Ki vagy? Nem félek tőled, gyere elő! -szorongattam remegő kézzel a kis fegyvert.<br>
-Inkább rakd le mielőtt megsérted magad vele. -nevetett fel az idegen.<br>
-Ez nem vicc! Én komolyan gondolom, hogy ha nem jössz elő...-de elakadt a szavam, mikor a férfi leugorva a mezőt szegélyező fák egyikéről, rám emelte a tekintetét.<br>
-Te...-suttogtam alig hallhatóan.<br>
-Szóval miből gondolod, hogy jó ember lennék? -kérdezte egy gúnyos vigyor kíséretében.<br>
-Honnan tudod, hogy rólad beszéltem?! -szedtem össze magam és szálltam vele vitába. Erre a kijelentésemre jóízűen felnevetett, majd komolyan folytatta.<br>
-Mert nekem senki sem tud ellenállni. -nézett mélyen a szemebe. Egy pillanatra elvesztem, nagy égkék szemeiben, de megráztam a fejem és mérgesen folytattam.<br>
-Nem gondolsz magadról egy kicsit sokat? -ráncoltam a homlokom.<br>
-Nem gondolod, hogy meg is ölhetnélek? -lépett felém párat. A kijelentésére összerezzentem. Az eddig barátságosnak és rokonszenvesnek hitt fiú képes lenne megölni. Ez a tudat késként sújtott le rám. Valami összetört benne, amitől magabiztosságom is megingott. Nem tudtam kinyögni egy értelmes mondatot sem, melyet a fiú is észrevett és elégedetten vigyorgott.<br>
-Rendben. Ölj csak meg nyugodtan. Nekem már úgy is mindegy. -dobtam el a tőrt és kiemelve kezeimet magam mellé, szomorúan néztem rá. A reakciómat hallva és látva először nagyon meglepődött, majd habozva ugyan, de megindult felém. Nyeltem egy nagyot és becsukva a szemem vártam a halált. Pár pillanat múlva éles pengét éreztem a torkomnál. A fém szag az orromig hatolt és teljesen elkábított. Összeszorítottam a szemem és visszaszámoltam. A derekam körül megéreztem egy erős kar szorítását és az arcom mellett egy másik arcot. A fiú lehelete csikizte az arcom és melegséggel öntött el. Még ebben a pillanatban is el kellett mosolyodnom a gondolaton, hogy milyen közel vagyok hozzá.<br>
-Egy ilyen fiatal lány miért akarna meghalni? -súgta a fülembe. Összerezzentem forró lehelete érzékelésére, mely perzselte a bőröm.<br>
-Miért érdekel az téged? Nem mindegy neked, hogy miért halok meg? -nyitottam ki a szemem és kaptam az arcom felé.<br>
-Mert szükségem van rád. -vettel el az éles pengét a torkomtól és fordított maga felé. Unknownnoreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-8932816568588551441.post-50545559352500524272013-10-08T09:01:00.001-07:002013-12-17T10:14:29.307-08:001. ~Dark figure.*<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjPFFrw_WajF2AWvKJ0l_kuCnZGpeLp4P3pGHKyOINK13-ac6sxu1-gQ4vIKzjfsqniU64GQ4vI55_bgVOM2VceWu3hqyQcg5UgjEpTVoY2FSuLJM1PVKptcu0H-ODXvXf9ylrQuJHxgkBP/s1600/original.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="136" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjPFFrw_WajF2AWvKJ0l_kuCnZGpeLp4P3pGHKyOINK13-ac6sxu1-gQ4vIKzjfsqniU64GQ4vI55_bgVOM2VceWu3hqyQcg5UgjEpTVoY2FSuLJM1PVKptcu0H-ODXvXf9ylrQuJHxgkBP/s320/original.gif" width="320" /></a></div>
<br />
<br />
Visszatérő rémálmomból az ébresztő fülsüketítő ricsaja zökkentett ki. Csukott szemmel kitapogattam az órám, majd erősen rávágva csendre bírtam. Nyújtózkodtam egyet, majd lassan kinyitottam a szemem. Megint az <i>Ő</i> arcával találtam szembe magam. Óriási testével fölém magasodva, engem méregetett. Ijedségemben elsikítottam magam és a fejemre húztam a takarót...<br />
Zihálva ültem fel az ágyban. Homlokomon izzadságcseppek gyöngyöződtek, néhány kusza hajtincsem a nyakamra tapadt. Körülnéztem a szobában, majd megnyugodva kifújtam a levegőt. <i>Csak egy álom. Egy rossz álom.</i> Nyugtattam magam gondolatban. Újra körülnéztem a szobában, majd tekintetem megakadt az ölemben lévő könyvön. <i>A hercegnő bosszúja</i>, olvastam el a címét. Fintorogva dobtam el a könyvet, mely halk puffanással ért földet. Kihámoztam magam a takaró biztonságából és még mindig a könyvre meredtem. Sajnáltam, hogy csak úgy ott hever tehetetlenül a földön, így lehajolva felvettem és beraktam a többi könyvem közé a polcra. Lassan elvánszorogtam a szekrényemig, majd szélesre tárva az ajtaját, tanácstalanul szemléltem a ruhatáramat. Pár perc néma csend után idegesen vágtam be a szekrényajtót. Hirtelen mintha az idő is megállt volna., lefagyva figyeltem a a mögöttem vigyorgó lány tükörképét. Ha nem ismerném, most halálra rémültem volna tőle.<br />
Hosszú, hátközépig érő tűzvörös haja szabályosan keretezte porcelán arcát. Fehér, szinte már fakó bőrét egy igen rövid ruha takarta, de néhol engedte látszódni karcsú vonásait. Élénk kék szeme engem vizslattak. És az a vigyor. Már már kezd irritáló lenni a számomra. Soha le nem törölhető az arcáról.<br />
-Mit akarsz? -fordultam felé barátságtalanul.<br />
-Ejnye! Hát így kell fogadni egy kedves barátot. -ült le az ágyamra teljes kényelemmel.<br />
-Semmi kedvem jópofizni, úgyhogy ha megkérhetnélek távozz a szobámból. -álltam elé összefont karokkal.<br />
-Ezt azért nem állítanám ennyi magabiztossággal. -morogta maga alá, de én mégis meghallottam.<br />
-Parancsolsz? -kérdeztem vissza.<br />
-Semmi! -legyintett, majd folytatta. -Mellékesen meg csak a könyvemért jöttem. -pillantott a szekrényemre. Mind a ketten lefagyva meredtünk az említett könyvre, majd egyszerre indultunk meg felé. Egy méterre lehettem a szekrénytől, mikor elrugaszkodva a talajtól rávetődtem a könyvre, mielőtt Peyton megkaparinthatta volna. Igaz, hogy bevertem a fejem, könyököm meg térdem, de a tudat, hogy megszereztem a könyvet elfelejtette velem a fájdalmat.<br />
Vigyorogva álltam fel a földről, majd kinyújtottam a dacos lányra a nyelvem.<br />
-Ezért még számolunk! -bökött felém a mutató ujjával és még mielőtt válaszolhattam volna kiugrott az ablakon. Hitetlenkedve futottam az ablakhoz és néztem az eltűnő alakot a sötétben. Vártam még pár pillanatig, hátha visszajön, de ekkor valaki feltépve az ajtót berontott a szobámba. Ijedségemben felugrottam, majd megpördülve a tengelyem körül felnéztem a "látogatómra".<br />
-Hát te? -kérdeztem értetlenkedve az előttem álló bátyámtól.<br />
-Zajt hallottam, azt hittem, hogy történt valami. -vakargatta meg a tarkóját.<br />
-Mint láthatod minden a legnagyobb rendben van. Csak nem tudtam aludni, így levegőzök egy kicsit. -mutattam a kitárt ablakra.<br />
-Oké. Akkor jó éjszakát. -csukta be maga után az ajtót. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt és terültem el az ágyon. A plafont kezdtem el szuggerálni hátha történik vele valami. De semmi. Nyöszörögve ültem fel az ágyon és néztem az órára. Egy pillanatra megállt a szívem, de semmi komoly. Odarohantam a szekrényemhez és kikapva belőle egy inget magamra rángattam, majd szuper lassan lenyomtam a kilincset és kikukucskáltam. A folyosó sötétségbe borult, sehol egy árva lélek. Halkan kitártam az ajtót, majd lábujjhegyen végigosontam a kihalt helységen, egészen a lépcsőig. Ott felültem a korlátra és pillanatok alatt csúsztam le rajta. A végén pedig egy kecses mozdulattal értem földet. Pechemre még sem volt olyan tökéletes a tervem, mint ahogy azt elterveztem. Ugyanis mikor leérkeztem a földre a karommal meglöktem egy vázát, amely dülöngélt egy kicsit, majd elvesztve az egyensúlyát lefordult az oszlopról. Az idő tört része alatt vetődtem, kitártam a karom és sikeresen elkaptam a zuhanó kerámiát. Hasalva a hideg márványon vártam, hogy valaki lebuktasson, de erre soha nem került sor.<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjA7SzFPKH3iUkdVvXKgJ5cR1MkomtNhBU0jCr3Bdg-R0GLvyFR_NCBzvlfDr31DqWFBXmZejCBa09XhXdL32-vHybNWaNT4x7dtvDFi_EZPYonwoLuBW_cDLD5nfZL_WMk1sfVsZf80jRK/s1600/running-girl-tumblr_m28qtnfrxb1rotev2o1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjA7SzFPKH3iUkdVvXKgJ5cR1MkomtNhBU0jCr3Bdg-R0GLvyFR_NCBzvlfDr31DqWFBXmZejCBa09XhXdL32-vHybNWaNT4x7dtvDFi_EZPYonwoLuBW_cDLD5nfZL_WMk1sfVsZf80jRK/s320/running-girl-tumblr_m28qtnfrxb1rotev2o1_500.gif" width="320" /></a>Sikerült észrevétlenül kiszöknöm a kastélyból. Már csak a nagykapun kellett valahogyan átjutnom. De a sok őr nem könnyítette meg a dolgomat. A kaputól nem messze volt egy nagy diófa. Elrugaszkodtam a földtől és kinyújtva a karomat elkaptam egy alacsony ágat. Meglendítettem a lábam és összefonva az ágon felhúztam magam ülésbe. Megkapaszkodva egy másik, vastagabb ágban felmásztam a fa tetejéig. Ott egy vastag kilógó ágra másztam át, majd leugrottam a kőfal túlsó oldalára. Hibátlan landolás volt. A kaputól egy kikövezett út vezetett a szabad ég alá. Az utat kétoldalt fák szegélyezték. Futásnak eredtem, mert már így is késésben voltam. A csendes éjszakában csak a cipőm halk puffanását lehetett hallani, mikor a földre ért. Futva elég hamar kiértem a tisztásra ahonnan az egész fekete eget lehetett látni. Csillagos volt az éjszaka, amely még szebbé tette ezt az estét. A rét szélénél lelassítottam lépteimet és átváltottam kényelmes gyaloglásba. Az égre emeltem a tekintetemet és úgy botladoztam előre a sötétben. Egyszer szentjánosbogarakra lettem figyelmes. Elemeltem a tekintetem az égről és körbenéztem. Mint ezer apró csillag szállt volna körülöttem. A lépteimmel felzavartam őket a fűből. Ámulattal figyeltem a milliónyi kis rovart, ahogy körberöpülnek és beragyogják az egész rétet. Még mindig sétáltam céltalanul, mikor megbotlottam valamiben és sikerült is rajta átesnem.<br />
-Hogy az a...! -fojtottam el magamban a mondat végét. Feltápászkodtam és jobban szemügyre vettem az akadályomat. Egy hatalmas kő vagyis inkább szikla állt ki a földből. Kihasználva a sima felületét leültem rá és onnan szemléltem tovább a természetet. Hunyorogva a kezemre pillantottam, ahol az órám 1 óra 28 percet mutatott. Már csak pár pillanat és megkezdődik a hullócsillag zápor, amit már két hónapja annyira vártam. Magamban visszaszámoltam a másodperceket, majd elérve a felet felnéztem az égre és vártam. Egy ideje meredtem az égre, de nem történt semmi, ami a hullócsillagokra emlékeztetett volna. Már kezdtem feladni, hogy valaha is láthatom, mikor megjelent az égen egy fényes csillag és átszelve az eget eltűnt a horizonton. Ámulattal és csodálattal figyeltem a jelenséget és vártam a folytatást, ami az első csillag után nem sokára meg is érkezett. Tátott szájjal figyeltem az egymás mellett elhaladó égi testeket. Pár perc után aztán feleszméltem a csodálkozásból és eszembe jutott, hogy kívánnom is kéne.<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjJdOXGQnaG1lVvzO9iEb8lBHeB3KQ5TxpHPiNCXd0XWZDEw_i1no8on0PWnMouqESKKlMF9_f9e8L3Tv2im8adw10lvs11n_jfolXSn6oCPaaUJdNKyislP_EfT5oiengEa7cBbklRVy91/s1600/tumblr_static_shootingstar.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjJdOXGQnaG1lVvzO9iEb8lBHeB3KQ5TxpHPiNCXd0XWZDEw_i1no8on0PWnMouqESKKlMF9_f9e8L3Tv2im8adw10lvs11n_jfolXSn6oCPaaUJdNKyislP_EfT5oiengEa7cBbklRVy91/s320/tumblr_static_shootingstar.gif" width="320" /></a></div>
-Bárcsak...! -csuktam be a szemem és kívántam.<br />
-Csak nem a szőke hercegedet kívántad ide? -kérdezte valaki mögülem némi gúnnyal a hangjában. A hang irányába kaptam a fejem.<br />
-Nagyon vicces! Amúgy muszáj neked állandóan felbukkannod csak úgy a semmiből? Kezdesz megijeszteni. -borzongtam meg.<br />
-Helyes! Az a cél. -vigyorodott el gúnyosan, majd arrébb lökdösve engem, ő is leült a kőre.<br />
-Most komolyan! Meddig fogsz még engem zaklatni? Abba már beletörődtem, hogy csak én látlak téged és csak úgy felbukkantál az életembe, de ez mire jó neked? Mert én nem tudom elképzelni. -fordultam a lány felé.<br />
-Nem tudom. -rántotta meg a vállát rám se nézve.<br />
-Gondoltam. -forgattam meg a szemeim, majd tekintetem újra az égre emeltem. Ekkor eszembe jutott még valami, de mire visszafordultam hozzá ő már sehol sem volt. Csodálkozva néztem körül, de mintha a föld nyelte volna el. Bele kellett törődnöm, hogy ő akkor bukkan fel amikor csak akar, és eltűnni is így tűnik el.<br />
<br />
Már vagy egy órája csodáltam a csillagokat mikor valami nedveset éreztem az orromon, majd egy újabb cseppet a kezemen. Majd egyre több és több csepp esett le az égből. <i>Esik. </i>gondoltam magamban, majd felsóhajtva feltápászkodtam és besiettem egy közeli fa alá.<br />
-Most hogy fogok haza menni? -gondolkoztam hangosan. Végül arra jutottam, hogy nem érdekel, csak el kéne már indulnom. Már léptem volna ki a fa alól, mikor mellett lévő fáról ágreccsenés hallatszott. Ijedten kaptam a fejem a zörej irányába, de semmit nem láttam a sűrű lombozattól. Hunyorogni kezdtem mire halványan kirajzolódott előttem egy emberi test körvonala. Ha jobban megnéztem észrevettem, hogy egy fiú guggol a fa egyik nagyobb ágán és felém néz. Félelmemben jobban összekuporodtam a fa tövében, de még így is jól látszódtam a sötétben. Már ott tartottam, hogy felállok és elrohanok, de ekkor a sötét alak leugrott a fáról. El nem tudtam képzelni, hogy mi fog most történni, de már a legrosszabbra is felkészültem. Ugyan elfuthattam volna, de a kíváncsiság vagy csak a félelem nem engedte, hogy elmenjek.<br />
A fiú felém fordult és féloldalas mosolyra húzta a száját. Szerencsémre a hold megvilágította tökéletes arcát, vonásait, ezzel felfedve magát előttem. Sötétbarna, kócos haja össze vissza állt, de mégis rendezett volt. És tengerkék szemei engem vizslattak. A fényben meg-megcsillogtak, ezzel tökéletes arcát koronázva. Csodálattal figyeltem a mosolygós arcot, mikor férfi hangokra lettem figyelmes. A mezőre pillantottam, ahol két férfi vitázott valami igen fontos dolgon. Hegyezni kezdtem a fülem, hogy elcsípjek néhány mondatfoszlányt. Az eső miatt nehéz volt megérteni őket, de azért néhány szóból sikerült nagyjából összeraknom valamit.<br />
-<i>Meg kell tenned...</i><br />
-<i>De engem nem érdekelnek holmi libák...</i><br />
-<i>Nem az a fontos! Ha elveszed akkor tiéd a királyság...</i><br />
-<i>És mit kezdjek az elkényeztetett libával?</i><br />
-<i>Az már nem az én dolgom. Zárd börtönbe vagy tudom is én!</i><br />
-<i>Talán...de ez még nem a végleges döntésem...</i><br />
-<i>Mi az hogy a te döntésed? Itt én parancsolok, te pedig el fogod venni azt a hercegnőt...</i><br />
-<i>Ahogy akarod apám...</i><br />
Többet nem hallottam, mert véletlenül ráléptem egy faágra, mely recsegve tört ketté a lábam alatt. A két férfi felém kapták a fejüket, de szerencsére nem vettek észre. A egyikük - a fiatalabbik - elővette a kardját és felém emelve, elindult a fa felé. Pár másodpercre még a szívem is megállt. Gyorsan kellett döntenem, mert ha észrevesznek akkor tuti, hogy végem van. A fiúra pillantottam, aki még mindig a mellettem lévő fa alatt kuporodott és engem figyelt. Mikor észrevette, hogy őt nézem felemelte a mutató ujját és szája elé emelve, csendre kényszerített. Végül egy gúnyos vigyor jelent meg az arcán. Nem értettem, hogy mire készül, de ennek ellenére én valamiért bíztam benne. Meglapultam a fa tövében és vártam az eseményeket. A fiú lábánál megcsillant valami fényes és hegyes tárgy. Sokáig kellett néznem mire rájöttem, hogy egy kard volt az. Előrántva a tokjából kiugrott a biztonságot adó fa árnyékából ás kardját az idegen férfira szegezve neki támadt. Elképedve figyeltem a csatájukat. Mind a ketten igen jól bántak a karddal és simán kivédték a másikuk támadásait. Figyelmem a két fiúról a harmadik férfira vándorolt, aki övéből előhúzva egy kést megindult a két harcoló fiú felé. Tudtam, hogy nem a vele beszélgető fiúra akar támadni, így gyorsan cselekednem kellett. Nem akartam, hogy megsebesüljön a "megmentőm". Idegességemben a földön kezdtem el tapogatózni valami nehéz tárgy után. Keresésem sikerrel zárult, mikor kezembe akadt egy elég nehéz kődarab. Fejem fölé emeltem, de nem tudtam eldobni. Én még soha nem bántottam embert, főleg úgy nem, hogy nem is ismertem azt. Pár pillanatig haboztam, de ha nem dobom el a követ akkor a fiúnak valami komolyabb baja is eshet. Jól meglendítettem a karomat és minden erőmet beleadva ebbe a dobásba elhajítottam a követ az idősebb férfi felé. Néztem ahogy a kő párat fordulva a levegőben célba ér. A férfi tehetetlenül terült el a földön. Fejéből feltörő vére eláztatta körülötte a földet és fehér ingét. Szám elé kaptam a kezem és majdnem elájultam. Nem tudtam elképzelni, hogy ilyesmit tegyek egy emberrel. Majdnem felsírtam ijedségemben és idegességemben. A férfi "kibukását" követően a fiatalabbik fiú felé kapta a tekintetét és elordította magát: <i>Apám!</i> Elhajítva kardját az apja mellé sietett, majd leguggolva az ölébe vette az eszméletlen férfi fejét. Ezen a ponton már nem bírtam tovább, felálltam és elrohantam onnan. Azt még láttam, hogy a síró fiú rám emeli a tekintetét. Szemeiből gyűlölet, szomorúság és harag sugárzott.<br />
Könnyezve futottam végig a kikövezett úton, mely a kastély nagykapujához vezet. Mielőtt még megérkeztem volna a vaskapuhoz, mely fenyegetően tornyosult felém, lefordultam egy alig észrevehető kis ösvényen. A kilógó diófa ágára felkapaszkodva átmásztam a tömör betonkerítésen. Landolásom hibátlan volt, majd észrevétlenül osontam el az épület tövében az őrök elől.<br />
<br />
Zihálva, de megkönnyebbülve terültem el az ágyamon a szobámba, mikor sikerült észrevétlenül feljutnom oda. A plafont bámultam könnyes szemeimmel és próbáltam elfelejteni a fél órával előbb történteket.Unknownnoreply@blogger.com6