2013. december 21., szombat

13. ~You will never be my mother!*



"...,de egy valami mindig ott lesz nekünk. A Remény! Mindegy, hogy milyen helyzetben van az ember. Ha megtalálod a kiskaput, mellyel megváltoztathatod a jövődet, akkor a Remény is ott fog kopogni, új életed küszöbén. Egyetlen nap sem olyan, mint a másik, mert mindegyik tartogat egy csodát, egy mágikus pillanatot, amikor az univerzum összeomlik, és új csillagok születnek."

Újra és újra elolvastam ez előbbi sorokat. Próbáltam értelmezni az egészet, de sehogy sem állt össze a kép. Tanácstalanul fordultam a türelmesen várakozó Marta-hoz, aki még mindig szikla szilárdan állt mellettem.
-Szerinted létezik a remény?
-Drágám! A remény az a dolog, mely akkor is ott lesz neked, mikor már magadban sem hiszel. Ő mindig ott lesz neked, hogy legyen mibe kapaszkodnod. Ő jelképezi számodra és mindannyiunknak az erőt, az újrakezdés lehetőségét.
-De mi van, ha nem vesszük észre. Ott van a szemünk előtt, de képtelenek vagyunk észrevenni? -kérdeztem kétségbeesetten.
-Soha ne kételkedj a saját képzelőerődben. -mosolyodott el, majd kisétált a könyvtárból. Kétségbeesetten dőltem előre a széken. Fejem hangos koppanással érkezett az asztal felületére.
-Aú! -szisszentem fel azonnal. A homlokomat dörzsölve álltam fel az asztaltól és a könyvespolcok felé vettem az irányt.
Még egy kicsit kutakodtam a könyvtárban, majd visszamentem a "felszínre".

-Anyu, anyu! -szaladt sírva a kislány, a meglepett asszonyhoz. Nem is volt igazából asszony. Sokkal inkább lánynak mondanám. Elég fiatal volt még az élethez, csak úgy sugárzott belőle az életerő. Hosszú, hátközépig érő enyhén hullámos haja keretezte, festménybe illő, tökéletes arcát. Telt, vörös ajkai, hosszú dús szempillái voltak. Óriási, tengerkék és mindig ragyogó szemi koronázták meg porcelán szerű arcát.
Kíváncsian kapta fel fejét, miközben kezében az eddig olvasott könyvet tartotta. Meglepetten nézte, ahogy a kislány szipogva törölgeti a kicsorduló könnycseppjeit. Mintha megannyi igazgyöngyként hullana pirospozsgás arcára. A napfényben meg-megcsillan a sok kis apró könnycsepp fényárba borítva a pityergő kislányt. A nő szomorúan nézett le rá, majd megejtve egy apró mosolyt, így szólt:
-Mi történt drágám? -vette ölébe a szipogó gyereket.
-Fogócskáztunk, de az a lány ellökött. -mutatott egy tömzsi fára. Mögüle óvatosan egy vörös kislány kukucskált ki. Megijedt őzikeszemeivel nagyokat pislogott, tekintete rémült volt. Az anya elmosolyodott a félénk kislány láttán, majd a megnyugvó lányához fordult.
-Szerintem véletlen volt. -suttogta játékosan a fülébe. -Biztosan nem szándékosan tette. Látod, már nem is vérzik! -törölte meg felsebzett térdét a kislánynak. Először a lábára, majd anyjára nézett a csodálkozó kislány. Szemeiből csodálat és rácsodálkozás sugárzott. Felnézett anyjára. Arra a nőre, ki életet adott neki. Aki óvja és védi minden egyes bajtól. Aki szereti őt, és mindent megtesz annak érdekében, hogy jó élete legyen a kislánynak.
-Tudod Skylar, ha nagyon kedves vagy hozzá, akkor biztosan megmutatja neked a szárnyait.
-A szárnyait? -tátotta el kicsi száját a lányka.
-Úgy bizony. Képzeld, vannak olyan lények az erdőben, akiknek varázserejük van. És ha úgy akarják felfedik előttünk a titkaikat.
-Még a szárnyukat is? -lelkesedett a kislány.
-Még azokat is. -helyeselt a nő, majd letette öléből lányát. -Menj oda hozzá és kérd meg, hogy mutassa meg neked őket. -biztatta a kislányt. Ő pedig felbátorodva sietett oda, a még mindig félénk lányhoz.
Az anya mosolyogva figyelte, ahogy a két kis lány nevetve szaladgálnak a virágos réten. Ő nem akarta elrejteni lánya elől az igazságot. Férjével ellentétben, ő mindig is mesélt neki az erdőben lakó népekről. Ő maga is hitt bennük, látta őket. Tudatni akarta lányával, hogy igenis léteznek és a segítségüket kérik.
De sajnos a nő halála után, lánya soha többé nem hallott esti meséket ezekről a teremtményekről . Apja hallani sem akart arról, hogy bármelyik dada is beszéljen neki róluk. Inkább maga altatta el kislányát. A lány további életét teljes tudatlanságban élte, ezidáig.

Lábujjhegyen osontam végig a folyosón. Nem akartam, hogy bárki is meglásson, főleg, hogy nem is szabadna a szobámon kívül lennem. Minden egyes neszre nagyot ugrottam, félve a lebukás lehetőségétől. Már majdnem a szobámnál voltam, mikor valaki megszólított hátulról.
-Szóval itt vagy! -harsant fel a férfi. Ijedtemben mozdulni sem mertem. Lassan megfordultam és nyeltem egy nagyot.
-Figyelj apa meg tudom magyarázni... -mentegetőztem.
-Felesleges. Most eltekintek ettől a kis ballépésedtől. -legyintett apa. Meglepődve néztem rá.
-Apa minden rendben? -ráncoltam a homlokom.
-Persze, persze. Csak azért kerestelek, mert be szeretnék neked mutatni valakit. Nemrég érkezett meg hozzánk. Már nagyon várja a veled való találkozást. -lelkesedett apám.
-Rendben. De kiről lenne szó? -kíváncsiskodtam továbbra is.
-Majd meglátod! Most viszont menny a szobádba és öltözz át. Kiválasztottam számodra a legmegfelelőbb darabot. Miután kész vagy gyere le a szalonba. Várni fogunk. -intett apa, majd eltűnt a folyosó végén. Értetlenkedve néztem utána, de a kíváncsiság győzött, így felsiettem a szobámba. Tényleg ott volt kikészítve a ruhám, mint ahogy mondta.
Egy gyönyörű, földig érő menta zöld ruha fogadott, egy hozzá illő magassarkúval. Azonnal magamra is kaptam a meseszép ruhát, majd a tükör előtt forogva, csodáltam magam. Még soha nem volt ilyen szép ruhám. Persze több ezer bálon voltam már, de még egyszer sem tetszett meg ennyire egy ruha. Talán azért mert emlékeztetett ez valakire. Valakire, akit már régen el kéne felejtenem. Valakire, aki reményt adott, de nem éltem vele. Valakire, akit első pillanattól kezdve ismertem, de mégis akkor láttam először. Furcsamód őt láttam meg ebben a ruhában. Jó volt ránézni, de mégis keserűséggel töltött el. Mintha ezáltal a ruha által is csak kötődni akarna hozzám.
Ábrándozva ültem le sminkes asztalkám elé. Gyorsan kifésültem a hajam, majd egy laza kontyba fogtam össze. Elégedetten néztem végig magamon a tükörben, majd elhagyva szobámat a szalon felé vettem az irányt. Már messziről lehetett hallani a halk hegedű dallamát és a nevetéseket. Apám hangját rögtön felismertem, de a vele beszélgető női hang számomra idegen volt. Kíváncsivá tett a lágy, női hang, így megszaporáztam lépteimet. A résnyire nyitott ajtó előtt megálltam. Hegyezni kezdtem a fülemet, majd mikor meghallottam saját nevemet, lassan benyitottam a szobába. A szalonban tartózkodók, mind rám kapták tekintetüket. Apám, Marta és a számomra még mindig idegen nő. Megejtettem egy bátortalan mosolyt, majd elindultam feléjük.
-Skylar gyere csak! Be szeretnék neked mutatni valakit. -mosolygott a mellette ülő nőre. -Dorothy Moore, ő itt a lányom Skylar. Skylar ez a kedves nő pedig Dorothy Moore. -mutatott be gyorsan minket egymásnak.
-Üdvözlöm. -pukedliztem előtte az illem kedvéért.
-Hagyjuk a formaságokat. -mosolyodott el, majd magához ölelt. Olyan váratlanul ért, hogy még ellenkezni sem tudtam. Esetlenül álltam karjai közt, visszaölelni viszont eszem ágában sem volt. Nem tudom miért, de azt érzem, hogy távol kell tartanom magamtól őt. Miután elengedett léptem egyet hátra, majd onnan mosolyogtam tovább.
-Ne ácsorogjatok csak úgy! Üljetek le. -nevetett fel apám. Szerintem egyáltalán nem volt vicces amit, mondott, de mindegy is. Jól nevelt hercegnőhöz méltóan szót fogadtam, és leültem a legtávolabbi helyre attól a nőtől. A távolságtartás még mindig bennem, volt és nem is szerettem volna a közelembe engedni őt. Így is nagy megrázkódtatást nyújtott az a váratlan ölelés.
-Na szóval! Azért is hívtalak ide, mert fontos bejelenteni valóm van. -csapta össze tenyereit apa. Érdeklődve figyeltem őt, de mivel nem mutattam túl nagy kíváncsiságot, így folytatta.
-Nemrégiben Dorothy-éknál voltam látogatóban. Már régóta tartjuk a kapcsolatot, mely mára nagyon szoros lett kettőnk között. Tegnap arra az elhatározásra jutottunk, hogy összeházasodunk. -közölte velem ezt a borzalmas tényt. Lesokkolva ültem a bőrfotelban, számat eltátottam. Ehhez nem tudtam mit mondani.
-Skylar kedves. Mi nagyon szeretjük egymást az apáddal és egyrészt miattad is döntöttünk úgy, hogy összeházasodunk.
-Ezt ne! Csak ezt ne! Az esküvőt nem foghatjátok rám. Én ebből nem kértem. Nem akartam, hogy az anyám legyen, én tök szuperül megvoltam a maga segítsége nélkül is. És mielőtt még fantáziálni kezdene, ki kell, hogy ábrándítsam, de maga soha sem lesz az anyám! -keltem ki magamból.
-Skylar Rachel Williams! Azonnal kérj bocsánatot. -harsant fel idegesen apám.
-Nem! Sőt, tudod mit? Tőlem azt csináltok amit akartok. Nem érdekel, csak egyet kérek. Engem felejtsetek el! -kiáltottam, majd kiviharzottam a szalonból. Még hallottam, hogy apa mérgesen kiabál, Dorothy pedig próbálja nyugtatni őt.
-Hagyjad. Még csak gyerek Biztos nehéz lesz ezt neki feldolgozni. -simogatta a feldúlt férfi karját.
Undorodva hagytam el a szobát. Mindent hátra akartam hagyni, ami ebben a szalonban történt. Egy kis nyugalomra vágytam, egy kis magányra.
Idegesen csaptam be magam után az ajtót. Lerángattam magamról a ruhát, majd a saját kényelmes ruháimba bújtam. Befeküdtem az ágyba és fejemig húztam a takarót.  Először csak szipogni kezdtem, majd a sós könnyek marni kezdték a szememet. Durván letörölve azokat próbáltam összeszedni magamat, de az érzelmeknek nem lehet parancsolni. Mint két megduzzadt patak, úgy folyt végig arcomon könnycseppek ezre. Szakadozva szívtam be a levegőt, vállam remegett a sírástól. Jelen pillatanban senki társaságára sem vágytam, de az élet úgy látta jónak, ha egy kicsit megtréfál.
Chris rontott rám. Az ágyam mellé lépett, majd leült a szélére. Lassan lehúztam fejemről a takarót és megduzzadt szemeimmel néztem rá.
-Jajj Sky, annyira sajnálom. -simogatta meg kivörösödött arcomat.
-Mégis mit sajnálsz? Ezen nincs mit sajnálni. -löktem el magamtól és az ágy végébe ültem.
-Tudom mit érzel most. -próbálkozott továbbra is.
-Nem tudsz te semmit! Egy álomvilágban élsz. Inkább hagyjuk békén egymást, úgy lesz a legjobb.
-De én veled akarok lenni. Vigyázni rád, szeretni téged. -lágyult meg a hangja.
-Te sem akarhatod ezt. -mondtam flegmán.
-Tényleg nem érted? Én szeretlek téged és el foglak venni. -ragadta meg remegő karomat. Hitetlenkedve néztem rá, majd kirántottam kezem az övéiből.
-Kifelé. -suttogtam. -Kifelé! -emeltem meg a hangom. Némán felállt, majd elhagyta a szobámat. Kimerülve dőltem vissza feltúrt ágyamra.

Hát itt is lenne az újabb rész. Tudom nem lett valami hosszú, de ígérem, hogy a kövi rész hosszabb lesz!;) Azért remélem, hogy tetszett és kapok pár jó szót. További szép napot nektek!:)
Pusszancs!♥

8 megjegyzés:

  1. Ááááá ez rövid leeeett!!!Én még olvastam volna továááábbb!De ettől eltekintve, imádtam :DD már előre sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz :D már a címből és a nő említéséből kitaláltam, áwww hú nem tűnik annak a gonosz mostohának, de ez csak a látszat gondolom, titokban az esküvő után majd meg akarja ölni Sky apját és átvenni a királyságot, tuti ilyesmi lesz ugye?? á megint csak a beteg elmém szüleménye, te nem vagy az a gyilkolós fajta :DD Sky olyan bunkó Chrissel :(( Tudom, ő a gonosz, a vilávége okozója, de én mindigis a rosszfiúkra buktam :DD Áww , na most idefigyelj!Írd meg nekem a kövi részt de marhagyorsan vagy gondok lesznek :DD
    Áw siess te csaj :D
    Szejetlek♥
    Cup.cup♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom és nagyon sajnálom, de csak ennyire futotta.:) De ígérem a kövi sokkal, de sokkal hosszabb lett.:)
      Nem mondok előre semmit, de lehet, hogy valami ilyesmi lesz...:DD
      Akkor még nem ismersz annyira engem...simán kinyírnám az apját, ha arról lenne szó.:D
      Sietek, sietek a kövi ésszel!
      Micu♥

      Pusszancs!♥

      Törlés
  2. Nagyon remélem h a kövi rész tényleg hosszabb lesz mert ezt is még olvastam volna tovább!! Annyira jó lett az egész, és az is h érkezett egy újabb szereplő!! Jaj tényleg annyira imádtam... Siess a kövi résszel mert nagyon kíváncsi vagyok már a folytatásra!!
    Szejetlek!♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom és tényleg ígérem, hogy a kövi rész sokkal, de sokkal hosszabb lesz.;)
      Megígérem, hogy nagyon fogok sietni.
      Micu♥

      Pusszancs!♥

      Törlés
  3. Szia:)
    Kicsit tényleg rövid lett, én is olvastam volna még, de akkor is így érezném, ha 3x-5x ilyen hosszú lett volna:D
    Mint mindig most is IMÁDTAM:D Nagyon nagyon tetszett, de ez nem újdonság, mindig mondom.
    Nagyon kíváncsi leszek, hogy mi lesz ebből. Egyébként Lora, ha a te elméd beteg, akkor az enyém is, mert én is ugyanerre gondoltam:D
    Kíváncsi leszek, most mi lesz.
    Siess a következővel, mert nem bírok várni:D
    Puszi:)♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Szilvi!:)
      Köszi és tudom, hogy rövid lett és azt is tudom, hogy a kövi ezerszer hosszabb lesz! :DD
      Nagyon köszönöm a dicsérő szavakat, sokat jelent főleg, hogy nem is szolgáltam nektek hosszú résszel.:)♥
      Akkor ezek szerint mind a hárman azok vagyunk...:D
      Sietek, ígérem!

      Pusszancs!♥

      Törlés
  4. Júj, nagyon szupi lett! A vége... de én is olvastam volna még egy ideig. Na mindegy aww, nagyon jó lett ez a rész is, úgy akár a többi!
    Sietni!!!
    Szeretlek!
    Puszó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépek köszönöm a pozitív komit, el sem tudod hinni, hogy mennyit jelent nekem most.:)♥
      Sietek!! :D
      Micu♥

      Pusszancs!♥

      Törlés